Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek hétfőn, a befektetők az USA és Kína közötti részleges kereskedelmi megállapodást emésztették. A hazai részvényindex hétfő reggeli esését ledolgozva emelkedéssel zárta a hét első napját, a blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban, az OTP számára a hétfői emelkedéssel karnyújtásnyi közelség
A Szégyenfoltok eltüntetése című, hétfőn a Növekedés.hu-n megjelent írásában a jegybankelnök tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. A tizedik pont érdekes módon Budapesttel foglalkozik „Ne hagyjuk, hogy a főváros fejlődése megakadjon!” címmel.
Tíz pontból álló szégyenfolt-listát írt le Matolcsy György. A Növekedés.hu oldalon megjelent írásában az MNB elnöke a ferihegyi gyorsvasúttól a ferzőzésmentes óvodán át a cukor megadóztatásáig sok területet érint.
Nem lehet fizetni októbertól American Express kártyákkal a NAV-nak - szúrta ki a NAV honapján a Napi.hu. A többi kártyára nem vonatkozik a korlátozás. 2019. október 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál American Express típusú...
Nekem a sorsom az, hogy a következő öt évben Budapest főpolgármestere legyek – jelentette ki tegnap éjjel kissé drámai felhanggal Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester győzelmi beszédében. Majd rögtön hozzá is tette: a kampány véget ért, most a munka következik.
A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában az MNB elnöke.
Ez nem is nagy vonalakban, hanem egészen közelről nézve is két egyenértékű autó. Igen, úgy is. Csak az egyiket az ördög üzemanyaga hajtja, a másik kipufogójából elvileg egészséges, zöld levelű bükkfák hajtanak ki. Lássuk, mennyit fogyasztanak azonos úton, sebességgel, távon, váltott vezetőkkel.
Tüntetők akadályozzák a barcelonai El Prat repülőtér elérését, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen.
Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank a világ egyik legmeghatározóbb fejlesztési bankja, amely már több mint 8 milliárd dollár értékben finanszírozott beruházásokat – ismertette Varga Mihály.
Debrecen önkormányzata pár nappal az önkormányzati választások előtt több közbeszerzést is lezárt, közel 2 milliárd forint kiosztva, és a legnagyobb nyertes a kormányközeli Hódút Kft. lett.
A munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát, és az alacsony fizetés is súlyos veszélyeztető tényező - mutatták ki egy németországi kutatásban.
A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményének megőrzéséhez, illetve fokozásához szükség van változtatásokra az oktatásban, a szakképzést a gazdaság igényeihez kell igazítani - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai...
Hatalmas akvizíciós célpontot nézett ki magának a Mol, az azeri ACG mezőben lévő részesedés 2 milliárd dollárba, vagyis több mint 600 milliárd forintba kerülhet, ami még Mol mércével nézve is hatalmas falat. A tranzakcióval 20 százalékkal nőhet a Mol szénhidrogéntermelése, és jelentősen emelkedhetnek a vállalat kőolajkészletei is.
Gyorsan változó világunkban néha bizony mindenkinek jól jönne egy jósgömb, amibe belepillantva megláthatnánk a jövőt. A Fundamenta segítségével erre most esély nyílhat a pénzügyi tervezésben.
Több szakértő is úgy látja, hogy az amerikai elnök megint kicsit túltolta a tervezett kereskedelmi megállapodás kapcsán a kommunikációt. Ha a Washington és Peking között létrejön valóban egy megállapodás, akkor részletek ismeretében érdemes a befektetőknek venniük, vagy eladniuk.
A magyar nézők – akár a Ninja Warrior, akár az Exatlon eredményeit nézzük – eddig szerették a sportvetélkedőket. Nem véletlenül készítette a TV2 a Fuss család, fuss!-ot. Palik László új sportrealityje viszont nagyon gyengén indult.
Kovács Kristóf másfél évtizedes EU Bizottsági tapasztalattal csatlakozik a Baker McKenzie Energia és Infrastruktúra csapatához, ahol energiapiaci tanácsadóként segíti a jövőben a nemzetközi ügyvédi iroda energetikai jogi szolgáltatásait.
A világon előállított élelmiszerek körülbelül 14 százaléka elvész még az előtt, hogy kereskedelmi forgalomba kerülne - hívta fel a figyelmet a veszteségre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO hétfőn közzétett...
Harmadával is emelkedhet a tojás ára, amennyiben az áruházláncok a jövőben valóban csak alternatív technológiával termelt tojást árusítanának, amely törekvést az unió is támogat.
Két és félszer fejlettebb jelenleg a lengyel cégek digitalizációs szintje, mint a magyaro-ké, egy átlagos hazai vállalkozás IT-rendszerét pedig hét és fél perc alatt lehet feltörni – hangzott el az „Iránytű a logisztikában – Irány Észak” című 2019. október 11-én Mis-kolcon megrendezett logisztikai szakmai konferencián. A Nordlog Klaszter és a Magya
A társaság rendkívüli közgyűlésének döntése értelmében a mai naptól Bernáth Tamás tölti be az Appeninn Holding Nyrt. vezérigazgatói pozícióját. A pénzügyi szakember korábban a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójaként, valamint a BNP Paribas Cardif biztosító elnök-vezérigazgatójaként is tevékenykedett. A közgyűlés további két új igazgatóság
A közgyűlés egyhangú szavazatával (0% nem szavazattal, 0%, 0 tartózkodás mellett) jóváhagyta, hogy a Masterplast fejlesztési tervei megvalósítása érdekében tőkepiaci finanszírozási forma alkalmazásával részt vegyen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP).
A globális klímaváltozás miatt 2050-re a kávétermesztésre alkalmas helyek a trópusi területeken a jelenlegi felére csökkenhetnek, ezért Kaliforniában, Ausztráliában és Szaúd-Arábiában, de még Olaszországban is, mely országok amúgy kívül esnek a hagyományos kávétermesztési övezeten, már próbálkoznak a kávébab meghonosításával.
Az EU28-ak külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban egységesen elítélték az Észak-Szíriában indított török katonai akciót és megfogadták, hogy nem szállítanak több fegyvert Törökországnak. Az EU rövidesen szankciókkal sújtja azokat a természetes és jogi személyeket, akiknek közük van a Ciprus partjainak közelében folyó illegális török próbafúrásokhoz
Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer kutatók a szegénység enyhítése terén végzett kutatásaikért kapták a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. A kitüntetésről Molnár Györgyöt, az MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutató Központ tudományos főmunkatársát kérdezte az InfoRádió.
A zalaegerszegi duális szakképző központ a kis- és középvállalkozások (kkv) bevonását jelenti a képzésbe – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 csatornán.
Az elmúlt egy év egyik fontos jelensége, hogy a német gazdaság lassulását egyáltalán nem követte a magyar, hiába kötődik ezer szálon hozzá. Ráadásul ez nem csak a belső tényezők, a felfűtött beruházási és fogyasztási aktivitásnak köszönhető, hanem az exportorienált ipari szektorunk is látványosan elszakadt a némettől.
Száznyolcvan tételt kínál a BÁV óraárverése: az eladásra kínált darabok között megtalálható az iraki légierő hivatalos órája mellett Maradona kedvenc Hublot Bing Bangje, valamint a világ egyik legvékonyabb, 200 éves függőórája is.
Az unióban Magyarország költi a legtöbb pénzt templomok megújítására és egyházi iskolákra, intézményekre - mondta a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn Gyöngyösön, a Szent Bertalan-templom toronysisak-rekonstrukciójának és turisztikai fejlesztésének megáldása alkalmából.
"Ésszerű szintre kell csökkenteni a globális nyersolajkészleteket, Oroszország együtt fog működni partnereivel, közöttük Szaúd-Arábiával az olajpiac destabilizálását célzó törekvések felszámolásában"