Bár nyolc hónap alatt 31 százalékkal közel 96 ezerre nőtt az eladott új autók száma, ennél több, 107 ezer használt import autó kerül forgalomba – áll a Magyar Lízingszövetség autópiaci összeállításában.
A Netlife Robotics bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is. A legkorszerűbb mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával rendelkező Peppe
Tizenöt százalékos béremelést kér jövőre, és az érdemi bértárgyalások mielőbbi megkezdését szorgalmazza a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet.
Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés...
Már egy hónap sincs a Magyar Nemzeti Bank által bejelentett szigorított adósságfék szabályok életbe lépésig. A Duna House Hitelcentrumának körképében az általa közvetített hitelek augusztusi adatait vizsgálta, illetve nézte meg, hogy a szigorított szabályok milyen változást hozhatnak egy átlagos hitel esetében. Az augusztusi adatok alapján a főváro
Körülbelül 40-50 különféle személyautót nem lehet jelenleg megrendelni Magyarországról, köztük számos népszerű modellt, például a Volkswagen Golf és a Škoda Octavia egyes változatait. Egyik napról a másikra megtizedelődött...
Donald Trump amerikai elnök, saját elmondása szerint "stabil zseni", ma ismét megcsillogtatta közgazdasági műveltségét. Hol máshol persze, mint a Twitteren. Ébredés után a következő sorokat zúdította a világra: The GDP Rate (4.2%)...
Mérete és nyeresége alapján verhetetlen az OTP. Vannak azonban olyan mutatók, amelyekben az MNB ma megjelent Aranykönyve alapján a legnagyobb magyar bankot is megelőzték néhányan. Banki érdekességeket mutatunk most be a 2017-es végleges...
Elviekben kicsit hasonló a folyamat ahhoz, amikor Emmett Brown professzor a Vissza a jövőbe második részében szemetet szór a DeLorean tankjába, üzemanyag gyanánt. De csak elviekben.
A Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató konszern IT üzletága, a T-Systems 5600 németországi alkalmazott elbocsátásáról állapodott meg a szakszervezetekkel.
Az Olam International, piacvezető agráripari cég az ABB AbilityTM Smart Sensor alkalmazásával digitalizálja tevékenységeit. A cég néhány gyárában kisméretű okosszenzorokat telepít, hogy távolról tudja felügyelni a kisfeszültségű motorok működését.
Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.
Egyes hiteltelen, impresszummal sem rendelkező álhír-oldalakon olyan információk terjednek, amelyek a "Hazai Hatékonyság 2" javaslatcsomag tartalmát meghamisítva, azt egy kihirdetett lakossági energetikai pályázatként mutatják be. Nem szabad...
A nap első felének bizonytalansága után emelkednek az európai tőzsdék, az olasz részvényindex különösen jól teljesített ma, miután az olasz pénzügyminiszter hétvégi, piacnyugtató kommentárját kedvezően fogadták a befektetők. A...
Íme, egy játékpénztárca gyerekeknek, amellyel megtanulhatják a költekezés, na jó, a gazdálkodás fortélyait. Saját kriptovalutájuk van, és ICO alapon gyűjtenek a projektre.
Július után augusztusban is rekord utasforgalmat mértek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, több, mint 1,5 millióan használták a ferihegyi légikikötőt a nyár utolsó hónapjában. A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfői...
Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektor, miután nagyrészt a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. A folyamat a magyarországi iparágat is érinti, az Európa
Elviekben kicsit hasonló a folyamat ahhoz, amikor Emmett Brown professzor a Vissza a jövőbe második részében szemetet szór a DeLorean tankjába, üzemanyag gyanánt. De csak elviekben.
A program keretében összesen 3500 milliárd forintnyi beruházásokra fogalmaztak meg „kérést” a városok, a helyi projektekre az összegből 1500 milliárd forint jut.
Több mint ötödével nőtt az informatikai tárolók piacának forgalma éves összehasonlításban az első három hónapban, és egyelőre nem látható a lendület csökkenése.
Jack Ma, az Alibaba elnöke ma levélben jelentette be, hogy visszavonul, és átadja elnöki pozícióját, amelyet hamarosan a vállalat mostani vezérigazgatója, Daniel Zhang tölt majd be. Zhang több mint egy évtizede dolgozik az Alibabánál...
Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy megírja saját könyvét Bob Woodward könyvének ellensúlyozására. Ezt maga az elnök jelentette be hétfői Twitter-bejegyzésében. "A Woodward-könyv egy vicc. Újabb támadás ellenem" - írta...
Nyomás alá kerültek a félvezetőket gyártó cégek részvényei, miután a chip-gyártó szektor egyik nagy neve, a KLA-Tencor visszafogta a negyedik negyedévi kilátásait. A hír hatására 5-10%-kal csökkent a félvezetőket gyártók részvényeinek ára, és ez átterjedt az ázsiai piacokra is. A félvezető- és az autóipar különösen érzékeny a kereskedelmi háború fe
Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektor, miután nagyrészt a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. A folyamat a magyarországi iparágat is érinti, az Európa
Különböző indokokkal illetéktelenek akarnak a lakásokba bejutni a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-re (Főtáv) hivatkozva, ezért a vállalat óvatosságra inti a távfűtéses házak lakóit.
Nagyot ugrott ma a Tesla részvényárfolyama, egyrészt azért, mert az elmúlt hetekben nagyot esett, így mostanra túladottá vált a Tesla, másrészt két elemzőház is optimistán nyilatkozott a cégről. Egy hónapja nem emelkedett akkorát...
A Mercedes-Benz gyár 2012 tavaszán kezdte meg termelését Kecskeméten, majd 6,5 év elteltével elérte az egymilliós darabszámot. Ennyi autóval kétszer ki lehetne rakni a kecskeméti gyár és rastatti testvérgyára közötti autóutat oda-vissza. A jubileumi autó egy fehér Mercedes-Benz A-osztály A180d AMG-line típus, amely Toszkánában, Olaszországban talá