A héten ismét emelkedik a cigaretta ára, ezért megnéztük, mennyit kell fizetni mostantól a legnépszerűbb dohánytermékekért. Azt is kiszámoltuk, egy átlagos dohányzó évente mennyivel költ majd többet. Néhány héttel ezelőtt...
Az európai állam- és kormányfők láthatóan nem készek arra, hogy a 2020 utáni uniós költségvetést még a mostani Európai Parlament mandátuma, azaz 2019 májusa előtt elfogadják, így mindebből reálisan az következik, hogy 2022 előtt...
A beruházási ráta további emelése lehet a megalapozása az uniós átlag utoléréséhez Várpalotai Viktor, a Pénzügyminisztérium főosztálvezető-helyettese szerint.
Az Index helyszíni riportja szerint a BMW egymillió eurós beruházásból épülő debreceni gyára (mely ezer családnak biztosít majd megélhetést, és ahol évi 150 ezer autót gyártanak majd) olyan területen fog megépülni, amely 40 aranykorona értékű. Vagyis az orszég legjobb minőségű termőföldjén. A helyi gazdálkodók közül sokan nem boldogak ett
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház vezető beosztású orvosai magánorvosi központot indítottak Székesfehérváron - szúrta ki az Index. A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók ott lesznek a Portfolio eseményén:
Sok válságot megélt és túlélt a baromfiágazat, de lehet, hogy ismét nehézségek előtt áll, mivel várhatóan 2021-től csökkenni fognak az uniós agrártámogatások.
Francesca Brady dupla árat fizetett az A Class Mercedesért, 18 ezer font helyett 36 ezret, ami egy 6,5 millió forintos hiba, a kártyaterminál részéről.
Az államháztartás központi alrendszere több mint1646 milliárd forint hiánnyal zárt az első nyolc hónapban szemben az egy évvel korábbi 979,9 milliárd forinttal - éves alapon 666 milliárddal nőtt a deficit.
A környezetkímélő, a közutak terhelését mérséklő, a közösségi közlekedés gerincét adó vasúti ágazat fejlesztését 2022-ig mintegy 1500 milliárd forint forrás segíti.
Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
A magyar gazdaság dinamikus növekedési pályán van, és a magas beruházási ráta miatt ez a kedvező trend folytatódhat Várpalotai Viktor szerint. A Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese kedvezőnek látja a fundamentumokat, a foglalkoztatás...
A hitelintézetek 323 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el az első fél évben, 70 milliárd forinttal (17,8 százalék) kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.
Jellemzően a 18-35 éves, az online ügyintézésre és bankolásra nyitott korosztály körében népszerű az OTP VideóBank szolgáltatása, amely 2018. február óta érhető el az ügyfelek számára. Utánajártunk, pontosan hogyan is működik...
A Terrán cégcsoport napelemparkot hozott létre a Baranya megyei Bólyban, amelynek segítségével napenergiából tudják biztosítani cserépgyártó üzemük teljes villamosenergia-ellátását.
Szinte minden napra jut egy pezsgőbontás az amerikai tőzsdén, hogy új, 1000 milliárd dolláros kapitalizációjú cég született. Azonban nem mindenkinek jut ki a jóból! A következőkben a lejtőn csúszó Bitcoin, és a szebb napokat is látott...
150 milliárd dollárnyi tranzakciót világít át a legnagyobb dán bank, a Danske Bank észt leányvállalatánál, pénzmosás gyanúja miatt. A belső vizsgálat a 2007 és 2015 közti időszakot tekinti majd át - írja a Wall Street Journal. ...
Augusztusban 201 ezer fővel növekedett az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszáma. A munkanélküliségi ráta 3,9%-on stagnált, ami magasabb a 3,8%-os elemzői várakozásoknál. A 201 ezer fős foglalkoztatás-bővülés...
Ma eldőlhet egy újabb szíriai offenzíva sorsa és hárommillió ember élete három elnök találkozóján. Könnyen újabb menekülthullám indulhat, a kérdés, Erdogan török elnök ezt hogyan kezeli. Beengedi-e, továbbengedi-e őket. Közben a szíriai rezsim megkezdte az áldozatai hozzátartozóinak kiértesítését, gyanúsan sok embernek állt le csak úgy hirtelen a s
A hitelintézetek 323 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el az első fél évben, 70 milliárd forinttal (17,8 százalék) kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.
Feltörekvő piaci fertőzés terjed, olvashatjuk most már mindenhol, ami nagyjából arról szól, hogy a befektetők elővették az instabil költségvetéssel, magas eladósodottsággal és magas folyó fizetési mérleg hiánnyal jellemezhető, sérülékeny...