A korábban meghatározott 50 milliárd dollár is kevés lehet Argentínának az IMF-től, így 3-5 milliárd dolláros hitelkeret-növelésről tárgyalnak a valutaalappal - írja a Bloomberg. Hasonló témákról lesz szó Budapest Economic Forumunkon...
A szakmai szervezet szerint megtörik a lakásépítés lendülete, ha nem dolgoznak ki a megszűnő 5 százalékos kedvezményes lakásáfa helyett azt pótló kedvezményeke.
Kissé váratlan fordulatot véve az Exxon Mobil és a Chevron csatlakozott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó, nagy olajvállalatok által létrehozott kezdeményezéshez. Az Exxon Mobil, árbevétele alapján a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett olajvállalata, valamint a Chevron az elmúlt években még következetesen visszautasította az Oil and Gas
A Fed Nyíltpiaci Bizottsága a héten ülésezik, és a piac a kamatemelésen túl fontos információkat vár a kamatdöntést kísérő bizottsági anyagoktól is, amelyek közt megtaláljuk a dot-plot grafikont (amely a bizottság tagjainak véleményét mutatja a jövőre vonatkozó kamatszintekről) és az inflációs előrejelzést. Különösen arra kíváncsi a piac, hogy a Fe
Több mint 3%-ot erősödött péntek estéhez képest a török líra az amerikai dollárral szemben, miután úgy fest, tárgyalások kezdődnek a Törökország által letartóztatott Andrew Brunson lelkész ügyében a két ország között. Mike...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi...
Két kategóriában is díjat nyert a Futureal-csoport a nemzetközi European Property Awards versenyen. Az Etele Plaza egyéniben kereskedelmi projektként, míg a Budapest ONE Business Parkkal karöltve városfejlesztési kategóriában szerezte meg a tekintélyes európai elismerést.
Kissé váratlan fordulatot véve az Exxon Mobil és a Chevron csatlakozott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó, nagy olajvállalatok által létrehozott kezdeményezéshez. Az Exxon Mobil, árbevétele alapján a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett olajvállalata, valamint a Chevron az elmúlt években még következetesen visszautasította az Oil and Gas
Az Európai Bizottság szerint uniós versenyszabályokat sérthetett a román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz, mivel korlátozhatta a Romániából származó földgázexportot. A Bizottság aggályaira válaszul a román gázszállítási rendszerüzemeltető olyan kötelezettségvállalásokat ajánlott fel, amelyek lehetővé tennék a Romániából származó földgáz
A 30-59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya 70 százalékra nőtt - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Meglehetősen pesszimisták a magyarok a várható nyugdíj szempontjából: arra számítanak, hogy átlagosan a fizetésük 47 százalékát kapják majd kézhez, miután átlépik a korhatárt.
Több mint két százalékkal, négyéves csúcsra emelkedett a Brent típusú olaj világpiaci ára hétfőn. Plteser Tamás olajipari szakértő szerint az emelkedés hátterében az Irán elleni amerikai szankció áll, és a növekedés tartós lehet.
A Brent olaj az iráni szankciók várható megújítása miatt négy éves csúcs közelében van 80 dollár felett, az aranybányák egy fúzió miatt száguldanak. A BUX stagnált ugyan, de ez jó eredmény, mert az Atlanti-óceán mindkét partján esnek a részvények. A forint erősödött, a török lírát nagyon veszik ma.
Csaknem tíz évvel a mélypontot jelentő 686 pont után soha nem látott magas szintre, 704 pontra emelkedett az amerikaiak átlagos hitelképességét megragadó FICO mutató - írja a Bloomberg. A magas szám annak köszönhető, hogycsökkent...
70-ik születésnapja alkalmából fantasztikus nagykoncertre készül Deák Bill Gyula „a magyar blueskirály”. Vendégei között élvezhetjük Hobó és Tátrai Tibor varázslatos muzsikáját.
Külföldi fizetésnél azonnal beindul az ember fejében a matekozás: mennyibe került nekem ez igazából? A deviza-fejszámolás helyett egy egyre elterjedtebb szolgáltatás keretében sokszor már forintban is megadják a fizetendő összeget külföldön is, a dinamikus valutakonverzió miatt viszont egyre többen reklamálnak - látszólag van választás, de mégis so
Ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn publikált határozatában, a hitelintézetnek az MNB döntése alapján ez év december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Tovább csökken a felhőzet, és éjszaka nagyrészt derült idő várható. Kedden napos időre számíthatunk a legtöbb helyen kevés felhővel, csapadék nem valószínű.
Sikeres volt a PannErgy Koncessziós Kft. Győr környéki új koncessziós kútfúrása - közölte anyavállalata, a PannErgy Nyrt. a BÉT honlapján. A nagyobb kútátmérő miatt jelentkező rendkívüli kihívások és nehézségek után megvalósult...
Ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn publikált határozatában, a hitelintézetnek az MNB döntése alapján ez év december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Elindult a fiatal filmrendezőknek szóló EU-s pályázat. A 18-35 éves korosztályt megszólító pályázatban a filmrendezőket arra kérik, hogy saját rövidfilmjükben mutassák be, mit jelent számukra az Európai Unió. Az öt legjobb filmkoncepció 7 500 euró támogatásban részesül. Filmötleteikben a mobilitás, a fenntarthatóság, a vállalkozások támogatása, val
Módosította 2018-ra vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben...
A magyar piac az elsők között van, ahol a Suzuki bevezeti megújított, Esztergomban gyártott modelljét, a Vitarát - mondta Josinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója hétfőn újságíróknak Esztergomban. A gyártósorokon már...
A nagy szintkülönbséget kihasználva egy alpesi olajvezetékben kezdték meg villamos áram előállítását Ausztriában, a világon elsőként - számol be az MTI nyomán a Portfolio.
A világkereskedelmi feszültségek és a politikai bizonytalanság miatt lefelé korrigálnak ma a vezető amerikai részvényindexek, az olajár emelkedésének köszönhetően az energiaszektor felülteljesít.Vegyes elmozdulások 2018.09.24 21:07A...
Az első vizsgálati eredmények alapján Campylobacter nevű baktérium okozta a hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó tömeges megbetegedéseket Domoszlón és Kisnánán - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-t.
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 25, a három és hat hónapos lejáraton 50, míg a tizenkét hónapos lejáraton...
A brit kormány hétfői tájékoztatása szerint a Nagy-Britanniában, illetve az Európai Unióban bejegyzett légitársaságok elvesztenék a brit és az uniós célállomások közötti automatikus, előzetes engedélykérési kötelem nélküli járatüzemeltetési...
A világkereskedelmi feszültségek és a politikai bizonytalanság miatt lefelé korrigáltak ma a vezető amerikai részvényindexek a Nasdaq kivételével, az olajár emelkedésének köszönhetően az energiaszektor felülteljesített.Vegyes a zárás...
Belgium mintegy négyezer sertést vágna le a nemrégiben, összesen kilenc vaddisznó esetében kimutatott afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
Új fejlesztést vezettek be tesztüzemmódban a belvárosi parkolás megkönnyítésére Budapesten, az V. kerületi parkolókba telepített szenzorokkal működő alkalmazás folyamatosan mutatja a szabad kerületi parkolóhelyeket - jelentette be Belváros-Lipótváros polgármestere sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Igyekszik rávenni vevőit a dollár helyett euróban történő fizetésre az orosz Szurgutnyeftyegaz, egyfajta biztosítékként arra az esetre, amennyiben az Egyesült Államok szigorítaná az orosz energiaágazatot sújtó szankciókat.