Az elmúlt években az OECD-tagországok között több olyan is volt, ahol 10-ből 9 állás a főváros régiójában jött létre. Magyarországon nem ilyen egyenlőtlen a helyzet, de nem meglepő módon hazánkban is a lakosság részarányánál...
A Netflix a kritikusok szerint mennyiséggel támadt a minőségre, ám lehet, mindez mit sem számít, hiszen az Emmy televíziós szakmai díj csillaga leáldozóban van.
Feldman Zsolt az aratási koordinációs bizottság ülését követően kiemelte, hogy a kilátásban lévő hektáronkénti termésátlagok kedvezőek, meghaladják az elmúlt öt év átlagát.
Megkezdődött a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken. A repülőtér áruforgalma rekordszintre emelkedett és jobban bővül, mint a szintén rekordot döntő utasforgalom.
Az elmúlt években az OECD-tagországok között több olyan is volt, ahol 10-ből 9 új állás a főváros régiójában jött létre. Magyarországon nem ilyen egyenlőtlen a helyzet, de nem meglepő módon hazánkban is a lakosság részarányánál...
Az adónemek számának radikális csökkentéséről és a társasági adóelőleg feltöltési kötelezettség kivezetéséről vagy módosításáról beszélt Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Az MNB keddi - szigorításra felkészülésnek "eladott" - inkább lazító lépése a vegyes piaci értelmezések miatt megakasztotta a forint erősödését, de nemcsak ilyen fundamentális, hanem technikai tényezők is bőséges akadályt képeztek...
Hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó megbetegedések rövid időn belüli, nagyszámú előfordulása miatt a népegészségügyi hatóság elővigyázatosságból elrendelte a hálózati ivóvíz használatának átmeneti korlátozását a Heves megyei Domoszlón és Kisnánán - tájékoztatta a megyei kormányhivatal pénteken az MTI-t.
Idén akár az egymilliárd eurót is elérheti az OTP profitja, mondta el Csányi Sándor tegnap, a BÉT50 konferencián. Sok kapaszkodót nem kaptunk, azt sem tudjuk, korrigált vagy adózott eredményről van szó, de akármelyik sort is nézzük...
Az Appeninn pénteken bejelentette, hogy a vállalat OTC ügylet keretében, korábbi tranzakciók zárásaként 79 634 saját részvényt adott el, 592 forintos átlagáron. Az Appeninn pénteki bejelentése szerint a társaság OTC ügylet keretében...
Az utóbbi időben figyeltem fel jobban az Instagramra, ami kiemelkedően foglalkozik a saját platformáán lévő profiljával. Amíg mondjuk a felhasználók csak ritkán, vagy inkább soha nem nézek rá például a Facebook saját oldalára, addig az Instagram saját profilja tarol a saját platformján. Érdemes is követni, mert mindig ott értesülünk az újdonságokró
Perceken belül nyilatkozatot ad a BBC-nek Theresa Max brit kormányfő, amelyben a Brexit-tárgyalások állásáról ad beszámolót - jelentette a brit sajtó. Az esemény azután kerül sorra, hogy May egyedül működőképesnek nevezett Brexit-stratégiáját...
A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el - közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.
A közúti baleseteket 99 százalékban emberi mulasztás, jogsértés okozza, az esetek többségében a figyelmetlenség is közrejátszik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Osztályának megbízott vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Először mutatkozott be Magyarországon a Cruzr, a mesterséges intelligenciával működő robot. A felhő alapú szolgáltatást használó robot alkalmas ügyfelek tájékoztatására, útbaigazításra, arcfelismerésre, vagy akár videóhívás...
Az Eston International Property Management (PM) csapata nyerte el a Futureal-csoport tulajdonában lévő, újonnan átadott Advance Tower Irodaház üzemeltetését. Az irodaház 12 100 négyzetméter bruttó bérbeadható területtel és Breeam tanúsítvánnyal...
Eladásra került a Bluehouse Capital tulajdonában álló bel-budai Margit Palace irodaház, a vevő az Adventum Trium ingatlanbefektetési alap volt, a tranzakcióban a CBRE is részt vett - szerepel a cég közleményében. Az újonnan épített...
Ahhoz hasonló könnyítést kívánnak életbe léptetni a cégek számára, mint amit a magánszemélyek tapasztalhattak, amikor 5 millió adóbevallás elkészítését átvállalta az adóhatóság.
Idén akár az egymilliárd eurót is elérheti az OTP profitja, mondta el Csányi Sándor tegnap, a BÉT50 konferencián. Sok kapaszkodót nem kaptunk, azt sem tudjuk, korrigált vagy adózott eredményről van szó, de akármelyik sort is nézzük...
Perceken belül nyilatkozatot ad a BBC-nek Theresa Max brit kormányfő, amelyben a Brexit-tárgyalások állásáról ad beszámolót - jelentette a brit sajtó. Az esemény azután kerül sorra, hogy May egyedül működőképesnek nevezett Brexit-stratégiáját...
Emlékszel a wifis gerillamarketing akciómra? Tudod a West Endben ingyen wifit adtam úgy, hogy előtte a Minner.hu jött be, majd internetezhettek a felhasználók. Na most a Cisco egy olyan wifit kezdett el értékesíteni (hamarosan itthon is), amin már programozó nélkül is be tudjuk állítani, hogy a megosztott wifinken először milyen weboldal jöjjön be.
Megint egy rekord, először lépte át a 97 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma. Kicsit jobban, egy évre visszatekintve viszont a román állampolgárok száma jobban nőtt, mint a magyaroké, a németek pedig egyelőre őrzik első helyüket. A menekültek is nagy számban találhattak munkát.
Az MNB keddi - szigorításra felkészülésnek "eladott" - inkább lazító lépése a vegyes piaci értelmezések miatt megakasztotta a forint erősödését, de nemcsak ilyen fundamentális, hanem technikai tényezők is bőséges akadályt képeztek...
Perceken belül nyilatkozatot ad a BBC-nek Theresa Max brit kormányfő, amelyben a Brexit-tárgyalások állásáról ad beszámolót - jelentette a brit sajtó. Az esemény azután kerül sorra, hogy May egyedül működőképesnek nevezett Brexit-stratégiáját...
Nyilatkozatot adott a BBC-nek Theresa May brit kormányfő, amelyben a Brexit-tárgyalások állásáról adott beszámolót. Ennek a lényege:A Brexit tárgyalások zsákutcába jutottakNem engednek egyetlen fontos kérdésben semNem írnak ki új népszavazástValahogy...
Érdekes módon nem Budapesten, hanem Debrecenben kell a legtöbbet dolgozni egy átlagos lakásért az átlagfizetéseket és a helyi lakásárakat összehasonlító elemzés szerint.
A Tesla legújabb modellje sem kerülhette el az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) töréstesztjét, amelynek eredményeit most hozták nyilvánosságra: a Model 3 minden kategóriában és alkategóriában a lehető legjobb...
Eddig még egy ország sem vált ki az eurózónából, de az ördög nem alszik: most éppen az olaszoknál áll a bál, és nehéz okosat mondani a jövővel kapcsolatban. Ezért is nagyon jó, hogy van egy indikátor, ami megmutatja, ha közeleg...
Az elmúlt évek javuló tendenciája ellenére a legtöbb magyar fiatal továbbra is az alacsonyabb árat nevezte meg a hamis áru vásárlásának legfőbb motivációjaként. Többségük idén is az eredeti terméket gyártó cégeket jelölte meg a hamisítás legnagyobb károsultjainak, ugyanakkor harmadával nőtt azoknak a válaszadóknak a száma, akik már tisztában vannak
2028-tól Európában be kellene szüntetni az új dízel-, benzines és hagyományos hibrid üzemű autók árusítását azért, hogy a Párizsi Klímaegyezmény célját el lehessen érni, ez a következtetése a német űr-, energia- és közlekedéskutatási intézet (DLR) által végzett tanulmánynak.
Ha már sokat gondolkodtál azon, hogy távolra költöznél, de csak angolul beszélsz és fejlett országba mennél, akkor nincs olyan sok lehetőséged. Mutatjuk, mennyibe kerül megvenni egy letelepedési engedélyt, amely az állampolgársághoz...