2018. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
10:54
Elképesztő, mivel csalt 3 bűnbanda – 23 embert kapcsoltak le (Privátbankár)
Majd kilencmilliárd forint értékű, műanyagtermékek alapanyagául szolgáló granulátumról állítottak ki fiktív számlát, a bűncselekményből származó pénz egy részét tisztára mosták.
szept. 13
11:00
Újabb amerikai-kínai kereskedelmi megbeszélést tartanak (hirado.hu)
A két fél heteken belül tárgyalóasztalhoz ülhet.
szept. 13
11:00
Babos Tímea szakított edzőjével (vg.hu)
A továbbiakban nem Thomas Drouet irányítja a teniszező Babos Tímea edzésmunkáját.
szept. 13
11:06
Apple - az a meglepetés, hogy nincsen meglepetés (ProfitLine)
Az Apple tegnapi termékbemutatója nem tartogatott különösebb meglepetést, hiszen a telefonról szóló részletek, sőt képek is már korábban kiszivárogtak, így a komolyabb árfolyam reakció is elmaradt, 1%-ot csökkent tegnap a részvény.
szept. 13
11:12
Újra 80 dollár fölött a Brent (NRGreport)
Május 22. óta először került hordónként 80 dollár fölé a Brent olajfajta hordónkénti ára szerda délután - írja az MTI nyomán a Napi.hu.
szept. 13
11:18
Ilyen nagyot még nem dobott az Apple (Infostart)
Három új mobiltelefont mutatott be az Apple, köztük a cég eddigi legnagyobb készülékét. A legolcsóbb 300 ezer, a legdrágább majdnem 600 ezer forintba kerül majd. Az InfoRádió Khell Bogdánt, a Mobilaréna főszerkesztőjét kérdezte.
szept. 13
11:18
Több mint kétmilliárdot fordítanak útfelújításra Kecskeméten (hirado.hu)
A munkálatok várhatóan év végéig tartanak.
szept. 13
11:30
Az EU fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (Menedzsment Fórum)
Így azok 2019. március 15-ig tartanak majd.
szept. 13
11:30
Komolyan veszi az OPEC a vállalását, de így is túlkínálatos lehet az olajpiac (NRGreport)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) közzétette szokásos havi riportját az olajpiacon látható trendekről és az olajpiaci kereslet és kínálat várható alakulásáról - írja a Portfolio.
szept. 13
11:33
Csalás és sikkasztás a Sixtus-kápolna kórusánál (vg.hu)
A Vatikán megerősítette, hogy pénzügyi vizsgálat folyik a Sixtus-kápolna kórusa, a világ legrégebbi, több mint fél évezrede alapított énekkara ellen.
szept. 13
11:35
Hamarabb válunk el, mint hogy bankváltásról döntenénk (vg.hu)
A Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős államtitkára szerint a nemzeti stratégia célja, hogy emelje a fogyasztók önérvényesítő képességét.
szept. 13
11:36
Milliós bírságra számíthatnak a jogtalanul büntetlen előélet igazolását kérő cégek (ProfitLine)
Az európai adatvédelmi rendelet (GDPR) értelmében, a cégeknek alig maradt lehetőségük erkölcsi bizonyítványt kérni leendő munkavállalóiktól – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Bűnügyi nyilvántartást kizárólag az állam vezethet, piaci szereplő pedig csak akkor kezelhet bűnügyi személyes adatot, ha erre jogszabályi felhatalmazása
szept. 13
11:36
Dehogy drága! Egy ábrán mutatjuk, milyen olcsó az 570 ezres iPhone (Pénzcentrum)
577 990 forintba fog kerülni Magyarországon a legújabb iPhone, és ez az árcédula már-már elég ahhoz, hogy könnyes szemmel álljunk a kirakat előtt és azon gondolkodjunk, mégis ki ad ennyi pénzt egy mobiltelefonért. Rögtön más a helyzet...
szept. 13
11:37
A hazai nyerstejárak rendezése nem tűrhet halasztást (vg.hu)
Európa legnagyobb tejtermelő régiói is érintettek a takarmánytermő területeket sújtó időjárási szélsőségektől.
szept. 13
11:42
Megszólalt Erdogan a fontos döntés előtt - Megütötték a lírát (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint a magas infláció a jegybank rossz döntéseinek következménye, majd hozzátette, hogy az intézménynek kamatot kellene csökkentenie. Másfél órával a kritikus fontosságú kamatdöntés előtt nem...
szept. 13
11:42
A kötött pálya elsőbbséget élvez a közlekedésfejlesztésben (hirado.hu)
Szijjártó Péter közölte, 1500 milliárd forint segíti a magyar vasút fejlesztését.
szept. 13
11:42
Klímabarát, megfizethető energiapolitika készül (AQUA)
A fogyasztók és az ellátásbiztonság kerül az előtérbe az új kormányzati ciklusban a karbonmentes áramtermelés mellett. Utóbbi téren fontos tényező a nap- és a nukleáris energia.
szept. 13
11:48
5,9 milliárdból jön az újabb plakátkampány (Menedzsment Fórum)
Balásy Gyula cégei szállítják majd, a témáról még nem tudni semmit.
szept. 13
11:54
Elképesztő dolgokat mondott Erdogan a fontos döntés előtt - Megütötték a lírát (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint a magas infláció a jegybank rossz döntéseinek következménye, majd hozzátette, hogy az intézménynek kamatot kellene csökkentenie. Másfél órával a kritikus fontosságú kamatdöntés előtt nem...
szept. 13
11:56
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ kórházak ellenőrzésekor (Portfolio)
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a szekszárdi, a soproni, a hatvani, a mosonmagyaróvári és a berettyóújfalui kórház ellenőrzése során. Salamon Ildikó tervezési vezető az ÁSZ sajtótájékoztatóján kiemelte:...
szept. 13
11:58
Ugrottak a magyar hozamok az aukción (Portfolio)
A tervezett 55 helyett 64,5 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, azonban a hozamokat látva nincs sok okunk az örömre. A hároméves kötvények esetében a 20 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre 25,2...
szept. 13
12:06
Újabb járatok maradnak el a Ryanair sztrájkja miatt (Privátbankár)
Az ír fapados német képviselete komoly változtatásokat akar, a cég minimalizálja a sztrájk miatti problémákat.
szept. 13
12:06
Fogamzásgátlóval kapcsolatos Richter bejelentés (ProfitLine)
Tegnap jelentette be a Richter, hogy megállapodást kötött a Mithra-val az Estelle nevű, engedélyeztetésre váró ötödik generációs fogamzásgátló európai és oroszországi forgalmazására.
szept. 13
12:06
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ kórházak ellenőrzésekor (Portfolio)
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a szekszárdi, a soproni, a hatvani, a mosonmagyaróvári és a berettyóújfalui kórház ellenőrzése során. Salamon Ildikó tervezési vezető az ÁSZ sajtótájékoztatóján kiemelte:...
szept. 13
12:06
Ostrom alatt állnak az ipari számítógépek is (vg.hu)
Az ipari számítógépek elleni kibertámadások különösen veszélyesek, mert anyagi veszteséget és gyártáskiesést okoznak a teljes ipari rendszerben.
szept. 13
12:08
Megszűnhet az MTA Közgazdaságtudományi Intézete (Portfolio)
A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának átalakítása a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (régebbi népszerű nevén az MTA KTI) megszűnéséhez vezethet. A hírt levélben közölte a főigazgató a munkatársakkal....
szept. 13
12:12
Csányi Sándor szingapúri alapja nagy tételben vásárolta az OTP-t (Portfolio)
OTP részvényeket vásárolt a Csányi Sándorral szoros kapcsolatban álló szingapúri alap, a Sertorius Global Opportunities Fund szerdán 43 156 darab OTP részvényt vásárolt 430,74 millió forint értékben. Az OTP csütörtöki tájékoztatása...
szept. 13
12:18
5 kórházban is súlyos szabálytalanságokat találtak (Privátbankár)
Ismét vizsgálódott az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
szept. 13
12:24
Holdingba szervezi ki csokis, boros, teás és lekváros üzletágait az Illy (Menedzsment Fórum)
Vagyis mindent, ami nem a kávéüzletágba tartozik.
szept. 13
12:24
Szijjártó újabb bosszúról beszél (Privátbankár)
A miniszter reagált az ENSZ szégyenlistájára.
szept. 13
12:30
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ több kórháznál (Infostart)
Öt vidéki kórház ellenőrzésének eredményét közölte az Állami Számvevőszék, mindegyiknél komoly gondokat találtak.
szept. 13
12:36
Társadalmi megerősítéssel a munkaerőhiány ellen (ProfitLine)
Egyre kevesebb fiatal választja az építőipart, ezért életbevágóan fontos visszaállítani az építő szakmák társadalmi megbecsülését. Ez a célja a megújult Mesterek Mestere díjnak, melyre 2018-ban először az elégedett megrendelők ajánlhatják a szakembereket, ezzel elismerve a munkájukat.
szept. 13
12:36
Reményt kapnak a limfómások: ugrásszerű eredményeket értek el orvosok (Pénzcentrum)
Ugrásszerű eredményeket értek el az orvosok a limfóma kezelésében a személyre szabott gyógykezelések miatt - közölte a Magyar Rákellenes Liga elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában. Rozványi Balázs azt mondta...
szept. 13
12:39
Több mint 200 milliót költ az EMMI az előadóművészet támogatására (vg.hu)
A kiemelt művészeti célok megvalósítására kiírt pályázaton 234,5 millió forint támogatást nyertek el az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
szept. 13
12:41
Csütörtökön csap le Florence az USA keleti partjára (vg.hu)
Jelentősen veszített erejéből az Egyesült Államok keleti partjaihoz közelítő Florence hurrikán, 2-es erősségűre enyhült az ötös skálán.
szept. 13
12:48
Szijjártó Péter: a kötött pálya elsőbbséget élvez a közlekedésfejlesztésben (AQUA)
A miniszter elmondta, hogy intenzíven tárgyalnak a kínai export-import bankkal a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez kapcsolódó hitelszerződés feltételeiről.
szept. 13
12:54
Kátyúzgatás helyett gyors felújítás az alföldi közúton (AQUA)
Évtizedekig tartó kátyúzások, toldozások után teljes körűen felújították a Kuncsorba és Túrkeve között lévő, 4203. jelű közút mintegy három és fél kilométeres szakaszát.
szept. 13
13:00
A férfi, aki majdnem belehalt a válságba - történetek a gazdasági összeomlás frontvonalából II. (Privátbankár)
Karim Ullah a gazdasági válság után megtanulta, hogy a pénz önmagában semmit sem ér. Ami tényleg számít: az egészség, a család és a szeretet. A Financial Times megszólaltatta a tíz évvel ezelőtti gazdasági összeomlás főszereplőit és áldozatait, a privátbankár.hu és az mfor.hu pedig megkereste a hazai aktorokat. Cikksorozatunkban az ő történeteiket
szept. 13
13:06
A magyar borokra fókuszál az ALDI új borstratégiája (ProfitLine)
Az ALDI Magyarország borkínálatának összeállításánál egyre nagyobb figyelmet kapnak a magyar pincészetek legkiválóbb ár-érték arányú tételei. Mind az akciós, időszakosan kapható tételek, mind az állandó kínálat részét képező, kizárólagosan az ALDI-nál kapható borok terén az áruházlánc célja az, hogy a vásárlók minél több magyar borászatot ismerjene
szept. 13
13:06
A Daimler beszállt a Volkswagen online használtautó üzletébe (Portfolio)
A Daimler 20 százalékos részesedést vásárolt a nagy német rivális, a Volkswagen csoport által tavaly elindított használtautó-portálban, a Heycarban - írja a Handelsblatt. A tranzakció árát a felek nem hozták nyilvánosságra. Korábban...
szept. 13
13:08
Megadta magát Törökország - Brutális kamatemelésről döntött a jegybank (Portfolio)
A jelenlegi 17,75%-ról 24%-ra emelte az irányadó rátát a török jegybank. A líra egy perc alatt 5%-os erősödéssel reagált a döntésre. A lépés nagy meglepetést okozott, a piaci szereplők többsége ugyanis nem számított ilyen jelentős...
szept. 13
13:09
Rendezvényes tartalmaktól hemzseg az októberi Kreatív (Kreatív Online)
A címlapon Duca Andrea, a HD Group ügyvezetője, odabent pedig a BTL-ből induló ügynökségek terjeszkedése. Plusz lapkiadók a könyvbizniszben, telkóreklámok és Survivor!
szept. 13
13:12
Megtaláltak egy nácik által ellopott Renoir-képet (vg.hu)
Csaknem 80 év után kapott vissza a családi örökségéhez tartozó, nácik által ellopott Renoir-festményt egy néhai zsidó gyűjtő unokája New Yorkban.
szept. 13
13:14
Profitot terem a vetőmaggyártás (vg.hu)
Növénykultúránként eltér, hogy mekkora a vetőmagköltség aránya az egy hektárra jutó összes termelési kiadáshoz képest.
szept. 13
13:18
Száguld a líra az óriási török kamatemelésre (Portfolio)
Hirtelen gyengült a forint szerdán azt követően, hogy az Európai Parlamentben elfogadták a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, estére viszont magához tért a magyar deviza. Vagyis egyelőre rövid távú hatásokról beszélhetünk...
szept. 13
13:30
Erőteljes marad idén a növekedés (AQUA)
Összességében 3,1 százalékos világgazdasági bővülés várható idén, Magyarországon 4,2, jövőre pedig 3,3 százalékos növekedésre van kilátás.
szept. 13
13:30
Milyen lesz a jövő lakossági energiafogyasztója? (NRGreport)
Bár az energiaszolgáltatókat nem szokás a digitalizáció és az innováció élharcosaiként emlegetni, a fogyasztóikat érintő technoló­giai változások nagymértékben hatnak a stratégiájukra. Új lehetőségek és újfajta versenyhelyzetek jönnek létre. Az energiaszektor izgalmas változásokon megy keresztül - vélekedik Vojtekovszki Ádám, az IFUA Horváth & Part
szept. 13
13:36
Ázsiára is óriási tájfun készül lecsapni (ProfitLine)
Óriási tájfun alakult ki a Fülöp-szigetek térségében, a vihart Mangkhut névre kereszteltek.
szept. 13
13:42
Kapkodhatják ma a fejüket a befektetők, a jegybanki kamatdöntések előtt (Portfolio)
Az európai részvényindexek minimális csökkenéssel, előző napi záróértékük közelében indították a csütörtöki kereskedést, majd a kontinens börzéi emelkedni kezdtek, a hangulatot érdemben javították az USA és Kína folytatódó...
szept. 13
13:45
Sikeres adósságpapír-kibocsátást hajtott végre Görögország (vg.hu)
A görög pénzügyminisztérium közleménye szerint 12 hónapos kincstárjegyeket dobtak piacra, amiből 812,5 millió euró folyt be.

Keresés