Augusztustól az adózó magatartásán múlik, kap-e bírságot a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az elmulasztott, késedelmes vagy hibás online számlaadat-szolgáltatás miatt; ha minden tőle telhetőt megtett az adatszolgáltatás teljesítése...
Félezer háztartás egész éves villamosenergia-igényét képes előállítani a most átadott két, családi vállalkozásban, uniós támogatással megvalósult napelempark.
A múlt hónapban a nyersanyag árának esése miatt a két legnagyobb olajba fektető alap is jelentős veszteségeket szenvedett el - tudta meg a Reuters. A két legnagyobb olajpiaci hedge fund, az Andurand Capital és a BBL Commodities is kétszámjegyű...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában kilencmillió forintra bírságolta a KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján november végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket – írja honlapján az MNB.
A közép-európai régió délkeleti talapzatát, egyben a Balkán-félszigetre és a déli tengerekre nyitott kapuját jelenti a Kárpát-medence szinte tökéletes földrajzi egysége.
A nap elején gyengüléssel nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, majd fokozatosan elkezdték ledolgozni hátrányukat, így a félidőre már csak a Nasdaq ragadt mínuszban. A nap vesztese egyelőre a Tesla, mely majdnem 8%-ot bukott a SEC-vizsgálat...
A jövő héten középszintű találkozókkal folytatódik az USA és Kína közeledése a kereskedelmi háború lezárása érdekében - mondta pénteken Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója. Később olyan hírek is megjelentek...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában kilencmillió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján november végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi...
A nap elején gyengüléssel nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, majd fokozatosan elkezdték ledolgozni hátrányukat, a nap végére pluszba kapaszkodtak a kereskedelmi háború enyhülésének hírére. Beszakadt a Tesla, aztán úgymaradt...
Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását a Standard & Poor's, és a magyar szuverén osztályzatra változatlan pozitív kilátást hagyott érvényben.
Az eddigi "BBB mínusz" szinten hagyta a magyar adósbesorolást pénteken az S&P, a kilátás is maradt pozitív. Alapvetően erre lehetett számítani, de voltak olyan optimista hangok, melyek szerint felminősítésre is volt esélyünk. A Standard...
A nemzetközi pénzügyi szolgáltató csoport globális minősítési részlege péntek éjjel Londonban bejelentette azt is, hogy a magyar szuverén osztályzatra változatlan pozitív kilátás érvényes.
Az eddigi "BB mínuszról" egy fokozattal "B pluszra" minősítette le Törökországot az S&P pénteken, ahogy arra már napközben sokan számítottak. Az viszont meglepetés volt, hogy a Moody's is lépett, szintén egy fokozattal vették vissza...
A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a Standard and Poor's (S&P) pénteken nem javított az államadós-besorolásokon.
Már 2018. április 20-án megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya működését szabályozó új Kormányrendelet, mely a kihirdetését követő 30. napon hatályba is lépett.
Az atomerőmű augusztus 15-i munkavállalói fórumán Bártfai-Mager Andrea és Süli János miniszterek hangsúlyozták az együttműködés és az atomenergia hazai alkalmazásának fontosságát. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a fórumon megköszönte Hamvas István vezérigazgatóként végzett munkáját és bemutatta a Paksi Atomerőmű új veze
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank pénteken honlapján.
Szeptembertől a belga légierő veszi át a NATO kötelékében működő, a balti országok légtérvédelmét ellenőrző parancsnokság vezetését - tájékoztatott közleményében a katonai szövetség pénteken.
Az Alteo teljesítette a 2016 végén megvalósított részvénykibocsátása idején megfogalmazott céljait, a program megvalósítása során sikerült tartanunk a befektetők felé kommunikált stratégiát. De nem szeretnénk itt megállni, mert látunk növekedési potenciált Magyarországon, nem is keveset. A további befektetésekhez pedig előbb-utóbb újabb tőkebevonás
Elhullott rovart találtak gyermektápszerben, az esetről szlovén bejelentés alapján értesült az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal pénteken.
„A villamosenergia-rendszer olyan, mint egy nagy kád. Van kismillió lefolyó alul, amiket néha bedugnak, néha kihúznak, és néhány nagyobb, illetve több kisebb csap, amelyekből különböző intenzitással folyik a víz. A rendszerirányító (a Mavir) feladata pedig az, hogy ebben a kádban mindig ugyanannyi víz legyen” – így foglalta össze ifj. Chikán Attila
Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.
Negyedik éve, hogy rendre a technológia szektorból kerül ki a legjobban fizetett állások többsége az Egyesült Államokban - derül ki a Glassdoor szokásos éves jelentéséből. A 25 legjobban fizetett állásból most 13 kapcsolódik az információs...
Ha a cég ügyvezetését egy gyeden lévő kismama látja el, milyen jogviszonyba sorolható? Milyen járulékfizetési kötelezettség áll fenn? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.
A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a Standard and Poor's (S&P) pénteken nem javított az államadós-besorolásokon, a jegybank szerint jövő év elején várható az S&P felminősítése, a Fitch részéről pedig augusztus végén számítanak a pozitív döntésre.
Van olyan természetes eredetű édesítőszer a boltok polcain, aminek egy grammja szó szerint majdnem annyiba kerül mint a 925 ezrelékes ezüsté. Ennek a terméknek, ha kiszámoljuk a kilóra vetített árát, akkor abból több mint fél tonna...
Budapesten és legnagyobb vidéki városokban zajlott a hazai ingatlanpiac tranzakciók közel 40 százaléka a tavalyi évben, derül ki a Duna House és a KSH lakóingatlanpiaci tranzakciószámadatait vizsgálva.
A kínai védelmi minisztérium elutasította, és "merő találgatásnak" minősítette egy szombati nyilatkozatában a Pentagon előző napi jelentését, amely szerint Kína azt tervezné, hogy csapást mér az Egyesült Államokra. A kereskedelmi...
Még nem oldotta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az adminisztrációs problémát, amely miatt nem tudnak rezidenseket felvenni a kórházak - számolt be az Inforádió. Jön a Portfolio egészségügyi konferenciája! Részletek itt:ÁTTEKINTÉS|RÉSZLETES...
Már nálunk is egyre több lakásban jelennek meg olyan modern, távolról vezérelhető és programozható rendszerek, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik mindennapjainkat, ráadásul a legtöbb esetben energiatakarékosak is.
A modern kori szépségipar szinte hemzseg a hangzatos és látványos reklámfogástól, hiszen minden nagyvállalat érdeke ugyanaz – a fogyasztók az ő termékeit válasszák.
Saját sörkülönlegességgel jelentkezik az ország egyik legnagyobb sörfesztiválja a budai várban. A FIRST Craft Beer limitált IPA típusú sörét először és kizárólag a Sörfesztiválon ízlelhetik meg az érdeklődők, a szervezők egy kimondottan nyárias, ízgazdag termékkel készülnek a fesztiválozók számára.
Mindössze csak megerősítette az ország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósság-kötelezettségeinek BBB mínusz befektetési ajánlású besorolását a Standard & Poor's. A hitelminősítő idén már nem vizsgálja a magyar államadósság-osztályzatokat, majd jövőre...
Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi XLI. törvény (Mód tv.) adómentességi rendelkezése révén a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1. számú mellékletének új 7.40. pontja értelmében 2018. július 1-jétől adómentes a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjából a jogszabály alapján visszatérített összeg – írja…
Szombat reggel közölt interjút Gulyás Gergellyel a Magyar Idők, amelyben a Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között beszélt az egészségügy és a közigazgatás nagyszabású átalakításáról, valamint Budapesttel kapcsolatos...