Nagyobb valószínűséggel születik autista gyereke azoknak a nőknek, akiknek a terhesség ideje alatt magas DDT-szintet (erős rovarméreg) mérnek a vérében - derült ki egy új tanulmányból, amely több mint egymillió finn kismamától vett vérminták elemzésére épült.
A boltosok egyik legnagyobb gondja az eladóvándorlás. A legjobban és a legrosszabbul fizető boltok között 130 ezer forint a bérkülönbség. A kisboltok közül a benzinkutas, a nagyboltok közül az élelmiszerboltok adják a legtöbb bért....
Szeptembertől több mint 1300 fő részesül művészjáradékban, amelyre a kormány a 2018. évi központi költségvetésben 780 millió forint többletforrást biztosít – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) csütörtökön az MTI-vel.
Törökország válaszolni fog az esetleges újabb amerikai szankciókra, ahogy azt korábban is tette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályozásaival összhangban - idézte az Anadolu török hírügynökség Ruhsar Pekcan török kereskedelmi...
Oroszország szeptembertől 5,4 dollárral, tonnánként 130 dollárra csökkenti a kivitelre szánt kőolaj exportvámját. Ez még így is jóval magasabb, mint az egy évvel ezelőtti 84,1 dolláros szint.
A pénteki kereskedés első felében látott bizonytalanság után lefordultak az európai börzék, a magyar tőzsdén is az eladók ragadták magukhoz az irányítást, a piaczáráshoz közeledve azonban a BUX ledolgozta a korábbi esést, és a hazai...
A volt jugoszláv köztársaságok polgárainak kellemetlen emlékeket ébreszt, a svájciakat az ősi esküre emlékezteti. Az új svájci bankjegy valójában egy tudományos motívumokkal díszített új sorozat része.
2017-ben a luxemburgiaknak kellett a legmagasabb árat fizetniük a húsért - közel másfélszer annyit, mint az átlagos európainak. Eközben a lengyeleknek - ahol a legolcsóbb volt a hús -, valamivel több, mint az uniós átlag felét kellett...
A második negyedévben a magasabb olajáraknak és a megnövekedett kitermelésnek köszönhetően közel megduplázta nyereségét az orosz Gazprom Nyeft, a Gazprom földgázipari konszern nyersolajipari üzletága.
Jó félévet zárt a brit pénzügyi csalás elleni csoport. Sarokházat nem vesznek a Cityben a visszaszerzett pénzből, de a hétköznapi felhasználóknak van miért hálásnak lenniük.
A pénteki kereskedés első felének iránykeresése után ismét az eladók diktálják az ütemet az európai tőzsdéken, a hazai részvényindex is lefordult, a piaczárás felé közeledve a BUX azonban ledolgozta a korábbi esést, és a hazai...
A pénteki kereskedés első felének iránykeresése után ismét az eladók diktálták az ütemet az európai tőzsdéken, a hazai részvényindex is lefordult, a piaczárás felé közeledve a BUX azonban ledolgozta a korábbi esést, és a magyar...
„Nem egy üzletet nyitunk meg, hanem egy országot” – ezzel a mondattal avatta fel legelső áruházát az IKEA Indiában, utalva rá, hogy az üzletlánc távol-keleti terjeszkedése egy új korszakot nyit az ország történetében - írja a Villanyautósok múlt heti cikkében.
Beszakadt pénteken a Tesla árfolyama, mivel a befektetőket továbbra is Elon Musk elnök-vezérigazgató múlt heti mondatai izgatják a cég esetleges kivezetéséről. Most a New York Times szolgált friss részletekkel a cég háza tájáról, ugyanis...
Be kell vizsgáltatni a vízórát akkor, ha egy fogyasztó azt tapasztalja, hogy a korábban mértnél jóval magasabb lett a vízfogyasztása - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Baranovszky György hozzátette: olyan esettel még nem találkozott, hogy a szolgáltató megállapította, hogy az ő mérőórája volt rossz.
Délelőtt elkezdett felállni 16 hónapos mélypontjáról a forint a dollárral szemben, majd amint a líra hirtelen meredek esése újraindult, a forint erősödése is megfordult. Az euróval szemben 324 körül, a dollárral szemben 284 körül mozog...
Jelentősen csökkent az Aberdeen részesedése a Richterben, ennek ellenére a papír majdnem 5%-ot ugrott a héten. A brit alapkezelő részesedése a pénteki tájékoztatás szerint 5% alá csökkent, az nem derül ki, ki vette meg a pakettjét. ...
A vidéki nagyvárosokban mérsékelten, a kisebb városokban jelentősen emelkedett az adás-vételek száma, amely így országosan folyamatosan növekvő tranzakciószámot biztosított. Tavaly országosan 153 770 ingatlan cserélt tulajdonost, idén a szakemberek 160-180 ezer körüli tranzakciót várnak.
Budapesten és legnagyobb vidéki városokban zajlott a hazai ingatlanpiac tranzakciók közel 40 százaléka a tavalyi évben. A vidéki nagyvárosokban mérsékelten, a kisebb városokban jelentősen emelkedett az adás-vételek száma, amely így országosan...
A nap elején gyengüléssel nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, majd fokozatosan elkezdték ledolgozni hátrányukat, így a félidőre már csak a Nasdaq ragadt mínuszban. A nap vesztese egyelőre a Tesla, mely majdnem 8%-ot bukott a SEC-vizsgálat...
A korábbi évekhez hasonlóan az új kenyér és Szent István király ünnepnapja során minden tóparti település a legmaradandóbb élményt igyekszik nyújtani a látogatóinak.
A kripto-üzlet halott és nem is tér vissza - kommentálta második negyedéves eredményét az Nvidia. Az amerikai technológiai cég fő profilja a videokártyák gyártása, eddig jelentős haszonélvezői voltak a kriptodevizák térnyerésének...
A héten először fordult elő, hogy Venezuela már a tőkét sem tudta visszafizetni egy lejáró kötvénye után - olvasható a Bloomberg cikkében. A dél-amerikai ország gyakorlatilag hónap óta csődben van, mostanra 6,1 milliárd dollárral...
A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében mintegy 6,8 milliárd forintból megvalósult beruházássorozattal elindul egy folyamat.