Az Appeninn csütörtökön tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek keretében a közgyűlés 2018. augusztus 23-ától határozatlan időtartamra társaság igazgatótanácsi tagjainak választotta meg Dr. Tóth Juditot, Malik Zoltánt, Linczényi...
Hatalmas ütemben bővül a villamosenergia-termelésen belül az időjárásfüggő források aránya. A rendszer optimális működéséhez a tárolókapacitások létesítésének ösztönzése szükséges Kovács Csaba, a KPMG partnere szerint, amit az európai szabályozás változása, és a tárolási technológia rohamos fejlődése egyaránt támogat.
A legismertebb női teniszező 18,1 millió dollárt keresett meg 2017 és 2018 júniusa között. Ez lehetett volna több is, hiszen az idő java részét szülési szabadságon töltötte, de ahhoz is még 5 milliót kellett volna összeszednie, hogy a nemektől független lista 100. helyére odaérjen. Melyen így nem is szerepel egyetlen nő sem.
Az Appeninn részvényeit csütörtök délelőtt egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt. A bejelentés megérkezett, amelynek értelmében a Tiborcz István tulajdonában lévo BDPST Zrt. stratégiai befektetőként...
Két német kutatóintézet szerint az idősebbek munkateljesítménye a nyugdíjkorhatár felé közeledve nem romlik, inkább átalakul. A szakmai és élettapasztalat alkalmasabbá teszi őket csoportmunkára és bonyolultabb feladatok megoldására, míg a fiatalok gyorsaságban tarolnak. Senkit sem kellene leírni, csak oda kell figyelni, kinek milyen munkát érdemes
Az Appeninn részvényeit csütörtök délelőtt egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt. A bejelentés megérkezett, amelynek értelmében a Tiborcz István tulajdonában lévo BDPST Zrt. stratégiai befektetőként...
Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly...
Az első félévben közel 7 százalékkal bővült a kiskereskedelem, elsősorban nem élelmiszerek, ezen belül is a tartós cikkek jelentős forgalma miatt. Az év egészében közel 7 százalékos növekedés várható, jövőre viszont némi lassulásra lehet számítani.
Moscovici: a jövő évi európai parlamenti választások lehetnek a legfontosabbak 1979 óta A jövő májusban esedékes európai parlamenti választások a legfontosabbak lehetnek az 1979-ben első alkalommal megtartott uniós választások óta...
Hosszú távon trendszerűen növekszik a viharos napok száma Magyarországon, ezzel párhuzamosan fokozatosan nő a viharkárok gyakorisága is. Az UNION júliusban lefolytatott országos felmérésében a megkérdezettek 26 százalékával történt már viharkár az elmúlt öt év során. Ezek 20 százalékában a kárérték meghaladta a 100 ezer forintot – ebben az esetben
Annyira elterjedt probléma a vállalatok közti (B2B) piacon a késedelmes számlafizetés, hogy több tízezer cég jut csődbe miatta évente, komoly ütést mérve ezzel a gazdaság egészére. A Previse nevű startup kitalált egy mesterséges intelligencián...
Az irányt keresik az európai tőzsdék csütörtökön, a hazai részvényindex a tegnapi esése után felfelé kapaszkodott ma délelőtt, a kereskedés második felére ráfordulva azonban elfogyott a lendület, a BUX pedig előző napi záróértéke...
Ahogyan azt korábban kilátásba helyezte, Kína 25 százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államokból származó olajtermékekre és szénre, amire korábban nem volt példa. Az ugyanezen a napon hatályba lépő hasonló amerikai intézkedésekre...
Vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban...
Autómegosztó szolgáltatást indít a jövő év elején elektromos autókkal a Volkswagen Berlinben - jelentette be csütörtökön a konszern. A Volkswagen a jövő év első hónapjaiban a VW márka kétezer elektromos Golf és Up! modelljével...
A mesterséges intelligencia - többek között a gépi tanulás - alkalmazása a versenyképesség egyik kulcsa. A jó hír az, hogy vállalati szinten már az első lépések is bőven megtérülhetnek. Erről és hasonló témákról is szó lesz...
A csődvédelmet kért Ikarus Egyedi Kft. legkésőbb 2025. szeptember 31-re vállalja adósságai megtérítését, amennyiben folytathatja a termelést, ezért megegyezést ajánlott a hitelezőknek.
Az Appeninn csütörtökön bejelentette, hogy a BDPST Zrt. stratégiai befektetőként megvásárolja a Konzum PE Magántőkealap 20,59 százalékos részvénycsomagját az Appeninnben. A bejelentést a Concorde mai elemzésében értékelte, a Concorde...
Szeptember elsejétől tilos lesz a halogén izzók gyártása és importja az Európai Unióban. A készleten lévő izzók még értékesíthetők lesznek, vagyis egy ideig a boltokban még lehet majd kapni ezt a típusú izzólámpát. A kereskedők...
Az innováció a tengervizeket is utolérte, egy brit-amerikai cég olyan hajók gyártásába kezdett egy német vállalattal, amilyenre még nem volt példa a világon.
Cáfolta, hogy bűncselekményt követett volna el a 2016-os elnökválasztási kampány során a volt ügyvédjének adott utasításokkal és szerinte kétséges, hogy egy nagyszerű munkát végző elnök ellen elindulhat-e az alkotmányos felelősségre...
Körforgalom építése miatt vasárnaptól szeptember végéig le lesz zárva az M0-ás autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön...
Nyári online előadásunkon a devizakereskedés világába kalauzolunk. Megismered a világ legnagyobb forgalmú piacát, mely mellet a New York-i tőzsde is eltörpül, valamint beszélgetünk a devizakereskedés sajátosságairól is. Interaktív...
Az innováció a tengervizeket is utolérte, egy brit-amerikai cég olyan hajók gyártásába kezdett egy német vállalattal, amilyenre még nem volt példa a világon.
A feldolgozóipari teljesítmény némi romlása ellenére is minimálisan javult augusztusban az euróövezet gazdasági teljesítménye, ami a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet értelmezése szerint 0,4 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedési ütemet vetít előre.
Cáfolta, hogy bűncselekményt követett volna el a 2016-os elnökválasztási kampány során a volt ügyvédjének adott utasításokkal és szerinte kétséges, hogy egy nagyszerű munkát végző elnök ellen elindulhat-e az alkotmányos felelősségre...
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be tegnap Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben 5, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze.
A hazai találékonyságot, fantáziát, ízlést dicséri, hogy a gyakorlatilag bárki által elérhető alapanyagokból ilyen remek kreációkat tesznek az asztalra.
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be tegnap Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben 5, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze.
Ha megtörténik a baj és kár éri otthonunkat vagy autónkat, a legfontosabb, hogy minél előbb bejelentsük azt a biztosító felé. Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor fejvesztve keresgéljük az ügyintézéshez szükséges papírokat és már előre fogjuk a fejünket a sorban állás és az elvesztegetett idő miatt.
A háztartások jövedelmének gyarapodásával magyarázható a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amely várhatóan a következő hónapokban is folytatódik - reagált Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kiskereskedelmi adatokra.
Átadták az Alteo csoport akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét, amelynek célja a villamosenergia-rendszer frekvencia szabályozásában való részvétel mellett a megújuló energiaforrások, elsősorban a szél- és naperőművek...
A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék aktívan gondolkodik a pályaváltáson. A legtöbben a magasabb kereseti miatt néznek új lehetőségek...
Megjelent az adósságfékszabályok október 1-jei szigorításáról szóló MNB-rendelet. Az új szabályozás azzal jár, hogy a legolcsóbb, változó kamatozású lakáshiteleket az eddigi korláthoz képest kétszer akkora jövedelem, feleakkora...
Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között. Az útalapot is érintő felújítási munkák két ütemben valósulnak meg, idén 8 kilométernyi szakasz újul meg az alábbi tervek szerint.
A Konzum-csoport értékesíti az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben birtokolt részvénycsomagjának egy részét. A Konzum PE Magántőkealap 20,59 százalékos részesedését a BDPST Zrt. vásárolja meg.
Nem volt egyértelmű irány az európai börzéken csütörtökön, a magyar tőzsde bár emelkedéssel indította a napot, azonban a piaczárás felé közeledve kifulladt a vételi erő és a BUX lefordult. A hazai blue chipek közül a tegnap nagyot...
Bár még néhány napja is azt ígérte az Aramco éves jelentésében a szaúdi olajminiszter, hogy készítik a céget a tőzsdei kibocsátásra, ma négy független forrásból is úgy értesült a Reuters, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi kibocsátást lefújták és belátható időn belül nem fog tőzsdére menni a nagy szaúdi olajcég. Elmarad tehát a világ legnagyobb t