Egyre több piaci szereplő figyelmeztet buborékra. A technológiai részvények napról napra drágábbak, miközben a hagyományosan defenzív szektorokat, például az egészségügy, a gyógyszergyártás és a távközlés, mellőzik a befektetők....
Ellentétes folyamatok zajlanak a piacokon: míg Amerikában szakadatlanul veszik a nagy internetes, technológiai cégek papírjait, addig a világ többi részén esnek a részvénypiacok, a hazai börze is gyengélkedett ma. A forint továbbra is örökös mélypontja közelében, a kötvényhozamok is emelkedtek.
2018. július 1-jétől a PwC 29 országból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió első számú vezetője lesz Nick Kós, aki hat év után adja át a PwC Magyarország vezérigazgatói posztját. Utódja Dr. Lőcsei Tamás lesz, a PwC Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
Közzétette kibocsátási tájékoztatóját a BILK, amelyből kiderül, hogy szerdán megkezdődik a részvények jegyzésre és ha minden jól megy, júliusban már lehet kereskedni a BÉT-en a papírokkal. A magyarországi logisztikai ingatlan...
Tovább gyengült a forint, ma délután már 324,13 forinton is jegyeztek egy eurót a bankközi devizapiacon. Ez a forint leggyengébb árfolyama a három és fél éve, 2015 január elején elért 327 forintos eurójegyzés után.
Bár már sok, évtizedekkel korábban menő sportszer, ma már nem is létezik, mégis a sportcuccok piaca nagy. Nem véletlen, hogy a magyar sportszer, sportruházati piac is elég nagy hasznot húzhat a foci vb-ből, aminek nagyságrendje akár 300...
Közgyűlést tart a Kartonpack 2018. július 9-én, 13.00 órai kezdettel. A közgyűlés helye a Kartonpack 4030 Debrecen, Galamb u. 11. szám alatti központ tárgyaló terme. A közgyűlés napirendje: Kerék László Igazgatóság tagjának önálló...
Ammóniaüzemet épít a Siemens Angliában, ami első hallásra nem nagy hír, hiszen világszerte rengeteg helyen gyártják ezt a jellegzetesen szúrós szagú anyagot. Ez azonban egyáltalán nem olyan ammóniagyár lesz, mint a többi, mert itt nem úgy gyártják, és nem is úgy értékesítik majd az ammóniát, mint máshol.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése után elsősorban azt fogják figyelni, hogy a testület közleményének retorikája reagál-e a forint legutóbbi árfolyammozgásaira....
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoztak a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói abban az áfacsalási ügyben, amelyet most vádemelési javaslattal zárnak le. Az elkövetők traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedve százmillió forint áfát csaltak el.
A Dr. Fodor István és dr. Pais Ella Regina igazgatósági tagok érdekeltségébe tartozó ENVIRO-GEO Kutatási, Oktatási és Szolgáltató Betéti Társaság hétfőn 377 330 darab Futuraqua részvényt értékesített a BÉT-en 61,83 Ft átlagárfolyamon....
A fogyatékossággal élő emberek banki ügyintézését megkönnyítő fejlesztések egyre több fiókban érhetők el a legnagyobb hazai pénzintézetnél. Az OTP Bank vakok számára is biztonságosan használható, beszélő bankjegykiadó-automatákkal, siketek nagyothallók ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szereli
Megint a kereskedelmi háború miatt aggódnak a befektetők, estek hétfőn az amerikai tőzsdék, bár a zárásra sikerült némileg szépíteni.Ötödik napja esik a Dow 2018.06.18 22:00Zárásra valamennyit ledolgoztak a mínuszokból az irányadó...
A használtautó-kereskedések csaknem fele megbízható, és a vásárlók is egyre tudatosabbak, de a piac tisztulása mellett is körültekintően kell járművet választani - mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
A brit gazdaság növekedési kilátásai a globális pénzügyi válság és az azt követő recesszió óta nem voltak olyan gyengék, mint most, és ennek több más tényező mellett a Brexit-folyamatot övező bizonytalanság is az oka - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) hétfőn ismertetett új, lefelé módosított előrejelzésében.
Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak. Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi...
Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak. Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi...
Megint a kereskedelmi háború miatt aggódnak a befektetők, estek hétfőn az amerikai tőzsdék, bár a zárásra sikerült némileg szépíteni.Ötödik napja esik a Dow 2018.06.18 22:00Zárásra valamennyit ledolgoztak a mínuszokból az irányadó...
A magyar málnatermesztés évről évre csökkenő tendenciát mutat, idén kevesebb, mint ezer tonna málnát takaríthatnak be a 200 hektárnyi termőterületről, amelynek csak a fele elfogadható színvonalú ültetvény - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke.
Megint a kereskedelmi háború miatt aggódnak a befektetők, estek hétfőn az amerikai tőzsdék, bár a zárásra sikerült némileg szépíteni.Ötödik napja esik a Dow 2018.06.18 22:00Zárásra valamennyit ledolgoztak a mínuszokból az irányadó...
Budapesten és a Balatonnál is folytatódik ezen a héten a szúnyogirtás - tájékoztatta a program koordinálását végző Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben - írja az MTI.
Hétfőn indul a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes szünidei étkeztetése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tatabányai sajtótájékoztatóján.
A macedón kormány hétfőn elfogadta azt a javaslatot, amely szerint az egykori jugoszláv tagköztársaság nevét Észak-Macedóniára változtassák, a javaslat hamarosan a parlament elé kerül - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
Atomhatalmak a világban: 5 hivatalos atomhatalom; országok amelyek atomfegyverek birtokában vannak; A nukleáris robbanófejek száma országonként (becsült adatok, 2018. január)
A Park Teniszklub Zrt., mint vagyonkezelő társaság bejelenti, hogy a 100 százalékos tulajdonában álló GlobTerm Kft. és Dynamopest Kft. jelentős, mintegy 22,2 millió forintnyi követelést vásárolt meg a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. hitelezőitől az elmúlt napokban. A megvásárolt követelésekből az nyrt. részvényeket keletkeztet – kör
Elkezdődött a nyár, vagyis a szabadságok és out-of-office-ok időszaka. Ismét időszerű a kérdés: hogyan lehet a lehető leghatékonyabban támogatni a cégen belüli kapcsolattartást a kollégák között úgy, hogy ne vesszenek el az információk. A világ egyik legnagyobb gazdasági szereplője a Facebook talán megtalálta a megoldást a fenti kérdésre. Virtuális
Szlovénia beperli a szomszédos Horvátországot, mert Zágráb egy éve nem hajlandó alkalmazni a nemzetközi döntőbírósági döntést a Pirani-öböl körüli határvita ügyében - jelentette be Miro Cerar szlovén kormányfő hétfőn.
2018. július 1-jétől a PwC 29 országból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió első számú vezetője lesz Nick Kós, aki hat év után adja át a PwC Magyarország vezérigazgatói posztját. Utódja Dr. Lőcsei Tamás lesz, a PwC Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
A július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki belföldi adóalanyok számára legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Online Számla felületén elvégezhető regisztrációhoz ügyfélkapus hozzáférésre van szükség.
Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működtetné tovább BILK nevű logisztikai központját Waberer György, ehhez tőzsdére kell vinni az ingatlancéget, a részvénykibocsátásra hamarosan sor kerülhet, akár már júliusban...
Több mint százmilliárd koronát (több mint 1160 milliárd forint) fordít a cseh hadsereg a következő tíz évben fegyverzetének és felszerelésének korszerűsítésére. A 2027-ig megvalósítandó projektek száma meghaladja a százat - közölte Ales Oplata, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában újságírókkal találkozva.
Sokan számítottak arra, hogy a nyár elejére tízéves mélypontjára süllyed a kormány MNB-nél elhelyezett pénze. Az uniós források gyér csordogálása, illetve néhány nagyobb állampapírlejárat ugyanis alaposan próbára teszi az állam...
Nagy lehetőségek rejlenek a zöldborsótermesztésben Magyarországon. A konzervipari felhasználásra szánt hüvelyes iránt nagy a kereslet, de fagyasztva és frissen is jól fogy a magyar borsó.
Ezrével tettek tavaly bejelentést a hazai bankok és más szolgáltatók az adóhatóság pénzmosás és terrorizmus finanszírozása ellen küzdő információs irodájánál.
A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal több az előző évinél, adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forint volt és 1,23 milliárddal haladta meg a 2016. évi értéket - közölte a vállalat az MTI-vel.
Földügyi rendeletek módosításai között jelent meg az a szabály, hogy a saját ingatlanon megvalósított villamos mű engedélyezésekor az iratok másolatban is benyújthatók.
Egyszerűsítené a cafeteria-rendszert a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. A szervezet alelnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy a béren kívüli juttatások rendszerében az idegenforgalmi és öngondoskodást célzó lehetőséget kellene erősíteni úgy, hogy minél több kisebb vállalat is élni tudjon ennek alkalmazásával.
Idén 46 millió forintot ajánl fel a MagNet Bank olyan szervezeteknek, amelyek valamilyen a társadalom szempontjából fontos munkát végeznek. A bank ügyfelei június 25-ig dönthetnek arról, hogy melyik társadalmi szervezet, mennyi pénzt kapjon. Ennek kapcsán Erős Barbarát, a MagNet Bank Civil és Közösségi kapcsolatok terület vezetőjét kérdeztük a Közö
Nagy lehetőségek rejlenek a zöldborsótermesztésben Magyarországon. A konzervipari felhasználásra szánt hüvelyes iránt nagy a kereslet, de fagyasztva és frissen is jól fogy a magyar borsó - írja keddi számában a Magyar Idők.