Az elmúlt években a kormányzat számos olyan intézkedést tett, amelynek köszönhetően nőtt a védőnői hivatást választók megbecsültsége - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Csupán az év első öt hónapjában több mint 4 millió forint halvédelmi bírság kiszabását eredményezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) tevékenysége Magyarország halgazdálkodási vízterületein.
Gyakorlatilag hetekkel ezelőtt megkezdődött a strandszezon, így a balatoni kereskedők és vendéglátósok gyorsan fel is készültek a turistaáradatra. Úgy tűnik azonban, hogy a 3 hónap alatt meggazdagodni akaró vállalkozó képe egyre inkább...
2015-ben nyomozás indult a Masterplast egyik leányvállalatával és annak alkalmazottaival szemben, mivel a NAV gyanúja szerint a vállalatnál jogtalanul igényeltek vissza áfát, amivel különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben...
Jót tett a csapadékos, meleg időjárás a magyar görögdinnyének, Békés megyében már a jövő héten megkezdhetik a betakarítást a termelők. A szezon az idén is kiválónak ígérkezik.
A németek előszeretettel mennek Ausztriába, a nyugdíjasok szeretik Nagy-Britanniát, Spanyolországot és más meleg éghajlatú országokat. A magyarok is folyamatosan egyre többen vannak Spanyolországban. A német nyugdíjasok irigylik az osztrák társaikat, nem véletlenül.
A biztonság, a növekedés, a családok támogatása és a teljes foglalkoztatás elérése képezi a 2019-es költségvetés sarokköveit – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Gjorge Ivanov jobboldali macedón államfő felháborodott, a macedón ellenzéki pártok pedig tüntetésre hívták híveiket szerdán tiltakozásul amiatt, hogy a szkopjei kormány előző nap megállapodást kötött Görögországgal a jugoszláv utódállam nevének megváltoztatásáról.
A főállású kisadózó a nyugdíjjogosultsághoz teljes szolgálati időt szerez, azonban ha csak a havi 50 ezer forintos átalányadót fizeti, a nyugdíj összegének kiszámításakor arányosítják a szolgálati időt, ezért kisebb ellátásra számíthat.
Több mint 361 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében az előre nem látható kockázatok kezelésére és az év közben felmerülő kormányzati intézkedések forrására - derül ki az Országgyűlésnek szerdán benyújtott költségvetési törvényjavaslatból.
Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva...
Az Egyesült Államokban az őszi félidős választásokon Kaliforniában arról is voksolnak, hogy feldarabolják-e Kaliforniát három önálló államra. A három önálló államra történő feldarabolás ötlete a Szilícium-völgy egyik milliárdosától...
A kormányablakok hálózata erősíti a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony ügyintézés révén a polgárok több időt tölthetnek családjukkal - hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán a budapesti Keleti pályaudvaron, ahol új kormányablak nyílt.
Szombaton indul a MÁV-Start balatoni menetrendje, amelynek keretében minden eddiginél több komfortos, kerékpár szállítására is alkalmas vasúti szerelvény áll a nyaralók rendelkezésére.
Mi kell a jövőképes gazdasási stratégiához? Ezt mutatta be előadásában a Corvinus Egyetemen a Társadalmi Jövőképesség - Egy új tudományterület bemutatkozása című konferencián Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
A lámpagyártással foglalkozó társaság a közelmúltban jött létre, miután Jörg Bauer megvásárolta az amerikai GE magyarországi világítótest-üzletágát, visszaadva a korábbi nevét is.
Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő utazásmegosztó vállalatának, a Taxify-nak a tulajdonosa június 21-én Magyarországra látogat. A cégvezér Budapesten fogja megosztani tapasztalatait egy nem mindennapi, kötetlen beszélgetés keretein belül a startupok világa iránt érdeklődőkkel.
Mi kell a jövőképes gazdasási stratégiához? Ezt mutatta be előadásában a Corvinus Egyetemen a Társadalmi Jövőképesség - Egy új tudományterület bemutatkozása című konferencián Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
Rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a szerdán a XIII. kerületi Frangepán utcában kigyulladt raktártűz ügyében - írta a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az oltási munkálatok a tűzben nem sérült meg senki.
A Pingvin nevű úszó platform az Egyesült Királysághoz tartozó Orkney-szigetek közelében van, energiát termel a hullámok mozgásából (WEC - hullám energia konverter). Fejlesztésének, építésének és karbantartásának is megvoltak a hullámhegyei és -völgyei.
A Pingvin nevű úszó platform az Egyesült Királysághoz tartozó Orkney-szigetek közelében van, energiát termel a hullámok mozgásából (WEC - hullám energia konverter). Fejlesztésének, építésének és karbantartásának is megvoltak a hullámhegyei és -völgyei.
Ma tartotta 20. Éves Befektetési Konferenciáját a kockázati- és magántőke, illetve a vállalatfinanszírozási szektor regionális helyzetéről a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA). A konferencia nyitóelőadója Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejle
10,7 milliárd dolláros hitelért folyamodik a ZTE és 8 új tagot jelöl a menedzsmentbe, hogy megfeleljen az Egyesült Államok által szabott feltételeknek és ismét hozzá juthasson termékekhez amerikai beszállítóitól. Az Egyesült Államok...
Ígéretéhez híven ismét 25 bázisponttal emelte az alapkamatot a Fed. Az amerikai jegybank szerepét betöltő testület utoljára márciusban lépett így, a következő két évben pedig legalább még ötször emelnek majd kamatot. A Fed optimista gazdasági kilátásokkal kapcsolatban és a korábban vártnál magasabb inflációs pályával számol.
Alig volt hatással a devizapiacra a Fed szerdai kamatemelése, a jegybank ugyanis a papírformának megfelelő lépéseket jelentett be, melyeket már korábban beáraztak a befektetők. Így a forint a csütörtöki napot is 321 közelében kezdi, míg...
A kormány adócsomagja csak a jövő héten lesz ismert, de a 2019-es költségvetés tervezetéből már nagyjából kikövetkeztethető, hogy alakulhatnak jövőre a pénzügyi szektor speciális adótételei. A bankadó és a tranzakciós illeték...
A kínai bankszektort emésztő problémákat a kormány jelenlegi intézkedései nem fogják megoldani, viszont időt nyerhetnek ahhoz, hogy jobb ötletekkel álljon elő a kínai vezetés - írja Christopher Balding, a pekingi HSBC üzleti egyetemének...
A pénzügyőrök Ártándnál egy moldáv mikrobuszban megközelítőleg 1,7 millió forint értékű adózatlan dohányterméket találtak. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás, olvasható a NAV Facebook-oldalán.
Lefordultak az amerikai részvényindexek a szerdai zárásra, miután a Fed kamatemelése után az amerikai jegybankárok szerint két további kamatemelésre is sor kerülhet idén, a tengerentúli tőzsdék végül 0,1-0,5 százalékkal kerültek lejjebb....
Egy 65 milliárd dolláros ajánlattal próbál beleszólni a Comcast a Twenty-First Century Fox és a Walt Disney egyesülésébe. A Fox médiaérdekeltségeiért folyó felvásárlási háború egy 20 százalékkal magasabb ajánlati ár mellett folytatódik....
Venezuelában egyre kevésbé lehet emberei körülmények között élni, elképesztő méretet öltött az infláció és az emberek éheznek az országban. Mindezt bizonyítja, hogy több mint egymillióan érkeztek Venezuelából Kolumbiába az elmúlt...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött.