A bolgár és a szerb belső földgázhálózat fejlesztése és a magyar infrastruktúra fejlesztése lehetővé fogja tenni, hogy 2022-től egy újabb déli szállítási útvonalon érkezzen gáz Közép-Európába, így Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban miután tárgyalást folytatott Aleksandar Antic szerb energetika
A vállalatok és kormányzati szervek mellett a magánszemélyek is egyre inkább a cybertámadások, adatlopások és online visszaélések célkeresztjébe kerülhetnek.
A forint gyengülése, a hosszabb lejáratú állampapírok hozamának meredek emelkedése és a tőzsde gyengülése azt mutatja, hogy az évekig beáramló befektetések most távoznak. Amerika kamatot emelt, most minden szem az EKB-n, amely ma dönt, hogy végre beszünteti-e a kötvényvásárlási programot.
Történetében először nyersolajat importálna finomítói számára Venezuela, a világ legnagyobb nyersolajkészletével rendelkező országa, mivel a csökkenő saját kitermelés miatt képtelen teljesíteni kötelezettségeit. Az erőfeszítések...
Mintegy száz terméket, köztük gyermeketetőszékeket, bébikompokat, lábbal hajtható kismotorokat, játékrollereket, játszószőnyegeket és plüssjátékokat vizsgált meg a fogyasztóvédelmi hatóság.
A munkaerőhiány kezelését szolgálhatja az, hogy a kormány élénkíti majd a nyugdíjasok foglalkoztatását - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány tagja részleteket is elárult:...
Mintegy ezerötszázan tiltakoztak a Macedónia nevének megváltoztatásáról született macedón-görög egyezmény ellen szerda este a szkopjei parlament előtt, a tüntetők vizes palackokkal és gyújtópalackokkal dobálták meg az épületet, amelyet rendőrök védtek.
Venezuela úgy döntött, hogy le ugyan nem vágja az arany tojást tojó tyúkját, de biztos, ami biztos kiéhezteti. Az ország arany tojást tojó tyúkja nem más, mint az olajipar - számol be Gyurcsik Attila, befektetési igazgató az Index blog bejegyzésében.
A mobilfizetési rendszer állami monopóliummá való átalakításával Magyarország megsértette a szolgáltatási irányelvet – véli az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020 végére 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön közzétett önkéntes vállalása szerint.
Alig volt hatással a devizapiacra a Fed szerdai kamatemelése, a jegybank ugyanis a papírformának megfelelő lépéseket jelentett be, melyeket már korábban beáraztak a befektetők. Délelőtt ismét alulteljesítő volt a forint a jegybank újabb...
A rendező Oroszország és Szaúd-Arábia összecsapásával ma elindul a 2018-as labdarúgó világbajnokság. Sok szempontból hasonló két ország csap össze: fejlődési kihívásokkal terhelt olajnagyhatalmakról van szó, súlyos demokráciadeficittel....
Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós...
Nemrég a magyarországi MET Csoport tulajdonosváltásáról cikkezett a magyar sajtó. Nem kis célt tűzött ki maga elé a cégcsoport, a konszolidálódó európai energiapiac vezető energiavállalatává kíván válni. Többek között a MET sikereinek kulcsáról, a vállalat további növekedési lehetőségeiről, valamint az energiapiac átalakulásáról és tendenciáiról be
Alig volt hatással a devizapiacra a Fed szerdai kamatemelése, a jegybank ugyanis a papírformának megfelelő lépéseket jelentett be, melyeket már korábban beáraztak a befektetők. Délelőtt ismét alulteljesítő volt a forint a jegybank újabb...
Tovább halasztották a legnagyobb finnországi atomerőmű, az új Olkiluoto 3 üzembe helyezése. A balti állam legnagyobb nukleáris reaktorát várhatóan 2019 szeptemberében indítják be, négy hónappal a legutóbbi, és tíz évvel az eredeti...
Eseménydús napjaink vannak a kötvény és a forint piacon. Az erős fundamentumok miatt ugyan nem sok százalékkal mozog az árfolyam, de a korábbi stabilitáshoz képest a napon belüli 2-3 forint limbózás új fejlemény.
Június 15-én országos rajtot vesz a Retro Rádió. Az országos lefedettségű kereskedelmi rádió népszerű műsorvezetőkkel, és a legnagyobb retro zenékkel indul országhódító útjára. A rádió a korszak legismertebb előadóit, igazi zenei legendákat és korszakalkotó, népszerű slágereket vonultat fel, hangsúlyt fektetve a legnagyobb hazai előadókra is.
Látványosan alulteljesítő a csütörtöki kereskedésben a forint, az euróval szembeni árfolyama bő hároméves mélypontra került. A befektetők az EKB döntésére figyelnek és a magyar jegybankár megszólalása csak olaj volt a tűzre.Egyre...
Június elején jelentős változás történt az egyik legnagyobb hazai banknál: a lakáshitelekre igényelhető kölcsönösszeg maximumát jelentősen megemelték. Ezzel párhuzamosan változás történt a hitelek maximális futamidejének tekintetében...
Minden fővárosi vállalkozás számára elérhető, ingyenes vagy méltányos árú szolgáltatásokat nyújtó, alulról építkező érdekvédelmi szervezetként tekint a BKIK-ra új elnöke.
Az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020 végére 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön közzétett önkéntes vállalása szerint.
A tervezett 40 milliárd helyett mindössze 15 milliárd forint értékben tudott eladni 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket csütörtökön az ÁKK, mivel nagyon gyenge volt a kereslet. Ezen kicsit szépítettek a változó kamatozású kötvények...
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban, napjainkban azonban az országnak jobbak az alapjai, mint tíz éve, erősebb a szövetségi háló, ami segítséget jelenthet...
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken Párizsba látogat, ahol Emmanuel Macron francia elnök is fogadja - erősítette meg a római miniszterelnöki kormányhivatal közleményében, cáfolva ezzel azokat a sajtóértesüléseket, hogy a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elmaradhat kettejük találkozója.
Brüsszel jelentősen megvágná a Magyarországra érkező EU-támogatásokat az új 7 éves költségvetési ciklusban. Kollégánk a témában a GazdaságTV-nek nyilatkozott.
Ma délután kezdetét veszi a labdarúgó-világbajnokság. A fogadóirodák Németországot és Brazíliát tartják a legesélyesebbnek, de a portugálok és a Belgák is okozhatnak meglepetést.
Megnyitották kedden a nyugat-törökországi Eskisehirben az Azerbajdzsán Kaszpi-tengeri gázmezőiről érkező transzanatóliai földgázvezeték (Tanap) eddig elkészült törökországi szakaszát.
Kiemelkedő vendégszólistákkal, karmesterekkel dolgozott együtt, és sikeres évet zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Lukácsházi Győző leköszönő igazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.
40 munkanap után sem érkezik meg a Facebook-on rendelt ruha, természetesen a fizetés előre történt, a panaszra pedig még csak egy reagálás sem jön hetekig, holott az eladó "látta" a fogyasztó üzenetét. A közösségi oldalak népszerűsége...
A Richter csütörtöki bejelentése szerint a társaság 2018. június 13-án 24 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén, 5538 forintos átlagáron, az aznapi forgalom közel 13,3 százalékát adva ezzel. Az ügylet összértéke...