A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti döntése értelmében új körzeti közösségi rádió indulhat Budapesten Cross FM néven, amely elsősorban felekezetközi hitbéli értékrendet közvetítő, családcentrikus csatorna kíván lenni - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Az OTP mai tájékoztatása alapján a társaság csütörtökön 4000 darab saját részvényt adott el az OTP javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján. Az OTP pénteki tájékoztatása szerint a társaság 2018. június 21-én...
Egy ember életét vesztette, legalább tízen megsérültek, és mintegy 74 ezer háztartás maradt áram nélkül a Lengyelországon csütörtökön végigsöprő viharok következtében.
Történelmi mélypontja közeléből rántották fel a forintot pénteken, egyelőre úgy tűnik, levegőhöz jut a hét végére a magyar deviza. A tőzsdéken a kereskedelmi háború csütörtökre elintézte az árfolyamokat, pénteken viszont szép emelkedés van kilátásban. Az OPEC-találkozó árnyékában csendben drágul a kőolaj.
Az észtországi Zubax Robotix nyerte a PowerUp!-t, a technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb európai versenyét. A fejlesztésükben elkészült motorvezérlő egység 10 százalékkal képes növelni az elektromos erőforrással hajtott repülőgépek energiahatékonyságát.
A TV4 és a Galaxy4 médiaszolgáltatójára a túl hangos reklámok miatt 600 ezer, a debreceni FM90 Campus Rádió szolgáltatójára pedig a vállalttól eltérő műsorrend miatt 80 ezer forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Annyiszor jósoltuk már meg hiába, hogy "na most aztán végre tényleg kiszakadhat a gólzsák", hogy most inkább azt írjuk, az egygólos meccsek napja lehet a mai, hátha megint ránk cáfolnak a csapatok. Tétje kétségtelenül lesz a mai összecsapásoknak:...
Sok hiányosságot tártak fel a 2015. decembere és 2018. márciusa közti időszakban, de ezek azért nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését.
Az MNB 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra a vizsgálata során feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, s kötelezte a jogsértések megszüntetésére. A hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését.
A Takarékbank 4,6 százalékra emelte a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva. Az éves átlagos infláció az idén 2,7 százalék lehet, s csak a jövő év közepén...
A béren kívüli juttatások átalakítása és ezáltal az egészségbiztosítások előnyének megszüntetése ebben a verzióban érzékenyen érintheti a magánegészségügyi szolgáltatókat, eddigi látványos növekedésük lassulását okozhatja...
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvéthatás miatt – 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A kihajtogatható könyvként kidaott, de digitálisan is elérhető, a ránk leselkedő gonoszokat egybegyűjtő Új Bestiárium szövegben és grafikákian is a 16. századot idézi. Illés Áron képzős hallgatót kérdeztük a munkafolyamatról.
A GTC legújabb projektjének, a Twist irodaháznak a bejelentése elterelte a figyelmet a White House átadásáról, noha a Váci úton egy egyedi stílusú irodaház jött létre. A 21 500 négyzetméteres irodaépület egyik részét egy teljesen...
A közhiedelem szerint a fagyasztott termékek mindenféle hozzáadott adalékanyagot tartalmaznak, ezért sokan ódzkodnak a megvásárlásuktól. Ennek azonban nem szükségszerűen kell így lennie, sőt, ha megfelelően végzik a gyorsfagyasztásos...
Az európai autógyártók 21,7 milliárd eurót ruháztak be Kínában annak érdekében tavaly, hogy elektromos autókat gyárthassanak - derült ki a Transport & Environment friss összeállításából. Ez az összeg hétszerese annak, mint amit Európában...
Jelenleg semmilyen jogszabály nem határozza meg a töltésekért elkérhető ellenérték nagyságát, erről uniós irányelv alapján az üzemeltető és/vagy a szolgáltatást nyújtó dönthet.
Péntek reggel még 326 felett kezdett a forint az euróval szemben, aztán hamar sikerült javítani, így már a 325-ös szinttől is próbálunk eltávolodni. Nincs megállás, veszik a forintot 2018.06.22 11:40Délelőttre 323,8-ig erősödött tovább...
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból....
Vasárnap elnökválasztást tartanak Törökországban. A választás valódi kérdése nem is az, hogy Erdogan győzelmét hozza-e a választás, sokkal inkább az, hogy milyen nyilatkozatot tesz Erdogan.
Valójában nem kereskedelmi, hanem technológiai háború dúl az Egyesült Államok és Kína között - jelentette ki a tajvani Foxconn vezérigazgatója Terry Gou a cég részvényesi közgyűlésén pénteken. A Foxconn, mint az Apple egyik legnagyobb...
A minisztérium hatósági együttműködést kezdeményezett, hogy megakadályozzák az interneten árult csodát ígérő termékek forgalmazását, amelyek eladói hamis ígérettel csapják be az embereket.
A román felügyelet (HAMMD) tegnapi hatállyal felfüggesztette a Richter nagykereskedlemi tevékenységét (Pharmafarm) Romániában a jó értékesítési gyakorlat (GDP= Good Distribution Practice) megsértése miatt.
Nincs magyar nyelvű használati-kezelési útmutató, nincs magyar nyelvű menü, nincs gyártói garancia, csak forgalmazói, számos ilyen jellegű panasszal élnek az utóbbi időkben azok, akik külföldről rendeltek olyan telefont, amit nem a magyarországi...
Már az amerikai liberális média szerint is hatalmas hiba volt, hogy Kínát felvették a Kereskedelmi Világszervezetbe. London csatlakozott az amerikai és ausztrál kurzushoz, amely megakadályozza nemzetbiztonságilag érzékeny cégek eladását Pekingnek.