Az észtországi Zubax Robotix nyerte a PowerUp!-t, a technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb európai versenyét. A fejlesztésükben elkészült motorvezérlő egység 10 százalékkal képes növelni az elektromos erőforrással hajtott repülőgépek energiahatékonyságát.
A költségvetést nem kell átírni, mert fel vagyunk készülve egy válságra is, ahogy mostanra a migráció ügyében is megvan minden eszköz, amivel meg tudja védeni az országot a kormány - mondta Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában. Egy fegyveres fenyegetést viszont csak korlátozottan tudnánk elhárítani - tette hozzá. Azt is elárulta, kinek szurkolt a
Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is –…
Miért jó a Munkavállalói Résztulajdonosi Program, mi haszna származik belőle az érintett munkavállalóknak? A témával foglalkozott a Trend FM műsora is.
Miért jó a Munkavállalói Résztulajdonosi Program, mi haszna származik belőle az érintett munkavállalóknak? A témával foglalkozott a Trend FM műsora is.
Rekord mértékű pénzt vontak ki az elmúlt egy héten a befektetők a részvényalapokból, miután a felerősödő kereskedelmi háborús feszültségek mellett még az erősödő dollár is aggasztja a piacot - számol be a hírről a Financial Times....
Budapest egészében 7 százalékkal csökkent tavaly a lakástranzakciók száma, ami azt jelenti, hogy nagyjából 35 ezer lakás cserélhetett gazdát. Mindössze öt kerületben (XX., XXIII., XIX., XVI., XVIII.) bővült a forgalom 2 és 8 százalék...
Nem tud erősödni a forint, 326 felett kezdi a pénteki napot az euróval szemben. Innen már csak egy lépésre van a magyar deviza történelmi mélypontja. Pedig az euró már fordult a dollárral szemben, ismét 1,16 felett jár a jegyzés.Újra...
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslésben mind a nyers, mind a kiigazított adat 0,1 százalékponttal maga
Péntek reggel még 326 felett kezdett a forint az euróval szemben, aztán hamar sikerült javítani, így már a 325-ös szinttől is próbálunk eltávolodni. Mi történt? 2018.06.22 09:32Alapvetően két ok magyarázhatja a forint hirtelen erősödését:...
Az Európai Unió körforgásos gazdaság javaslatcsomagjára vonatkozóan cselekvési terv készül a feladatok pontos meghatározása, végrehajtása és ütemezése érdekében.
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslésben mind a nyers, mind a kiigazított adat 0,1 százalék
A Mol csütörtöki bejelentése alapján a társaság Áldott Zoltánt választotta meg a Mol és a Slovnaft felügyelő bizottságának elnökévé. A Mol csütörtökön arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a Mol felügyelő bizottsága...
Az MNB 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra a vizsgálata során feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, s kötelezte a jogsértések megszüntetésére....
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint közel állnak a megegyezéshez a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos vitában. Lovász László erről az M1 aktuális csatornán beszélt csütörtök este. "Az akadémiai kutatások tekintetében...
A Zala megyei pénzügyőrök 3000 doboz adózatlan cigarettát találtak egy autóban. Az ügyben orgazdaság bűntettének gyanúja miatt indult eljárás, közölte Facebook-oldalán a NAV.
95 online csalót tartóztattak le a rendőrök egy nagyszabású, 28 országra kiterjedő akció során - olvasható az Euorpol oldalán. Az e-kereskedelmi csalók trükkös módszerrel oldották meg, hogy a boltjuk elégedett vevők tízezreivel rendelkezzen...
A Mol csütörtöki tájékoztatása szerint Csányi Sándor, a MOL igazgatóságának alelnöke, valamint a vele szoros kapcsolatban álló szingapúri Sertorius Global Opportunities Fund összesen 260 000 darab Mol-részvényt vásárolt. Az ügylet...
Több hónapnyi folyamatos csökkenés után júniusban emelkedni tudott az euróövezet egyik legfontosabb konjunktúramutatójának, a Markit beszerzésimenedzser-index értéke. A javulás Németországban és Franciaországban is a szolgáltatói...
Rossz lóra tettek a világ legnagyobb autóipari cégei egy elemző cég szerint: az elektromos autók kifejlesztése, termelése egyelőre drága, miközben a terméket kevesen engedhetik meg maguknak és nem épült ki a szükséges infrastruktúra az autóknak.
Tegnap este elsőként írta meg a Portfolio Ingatlan a bejelentést, hogy a napokban megkaphatja az építési engedélyt a GTC legújabb projektje, így nemsokára elkezdődhet Pest első mini "felhőkarcolójának", a 90 méter magas Twist irodaháznak...
A magasabb inflációs várakozások miatt nem kell módosítani a 2019-es költségvetési törvényjavaslatot, vagyis nincs szükség megszorításra - mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A héten jelent meg...