Közép-és Kelet Európa legnagyobb energetikai versenyén, az EIT InnoEnergy szervezésében megvalósult PowerUp! verseny hazai döntőjén, a zsűri BES Európát találta Magyarország legjobb energiaipari, illetve tiszta energiával kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozó, kezdő vállalkozásának. A BES Európa Kft.célja, hogy forradalmasítsa a szennyvízről kiala
Az elmúlt hetekben számos mexikói pénzintézet kiberbűnözők támadásának az áldozatává vált - számolt be az ország jegybankja a Bloombergnek. A mexikói központi bank összesen öt pénzügyi intézményt (bankot és brókercéget) azonosított...
Izgalmakból továbbra sincs hiány a hazai nagyvállalatok részvényei esetében, ezért ismét megnéztük a blue chipek grafikonjait, hogy az előttünk álló hét folyamán mire érdemes majd figyelni a BÉT-en.
A tervezett 0,5 MW alatti naperőmű-beruházások megvalósulási arányának növelése lehet a kormány célja a megújuló energia támogatási rendszer legutóbbi módosításával, legalább is erre lehet következtetni a konkrét változtatások tartalma és a korábban a témában megjelentek alapján. A módosítások egy része egyértelműen ebbe az irányba mutat, hiszen a
A tervezett 0,5 MW alatti naperőmű-beruházások megvalósulási arányának növelése lehet a kormány célja a megújuló energia támogatási rendszer legutóbbi módosításával, legalább is erre lehet következtetni a konkrét változtatások tartalma és a korábban a témában megjelentek alapján. A módosítások egy része egyértelműen ebbe az irányba mutat, hiszen a
Zöldség- és gyümölcstermesztők, hús- és hentesáru-eladók, ruhakereskedők, pékségek, vendéglátóhelyek mellett az ékszerboltosokat is ellenőriznek a héten az adórevizorok.
Márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben, 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. Mivel az idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt - erősítette meg hétfőn
Tartósan gyenge a hazai fizetőeszköz, igaz, a régiós devizák is hasonlóan viselkednek. Mélyponton a török líra, gyengül a dollár. Nagy ugrással fontos szintje fölé ért az OTP, felhúzva a BUX-ot is. A Telekom esik, de csak az osztalékfizetés miatt. Magasban a Facebook árfolyama is, az olajár kissé visszaesett.
Megerősítette tartás ajánlását az ANY Biztonsági Nyomda részvényeire és a céláron sem változtatott a Wood elemzője a pénteki gyorsjelentés után. A negyedéves eredmények vegyes üzenetet hordoznak, bár a bevétel dinamikusan nőtt...
Mindenből megárt a sok, de az alkoholból különösen. Az emberek többsége mégis fittyet hány az ajánlásokra, és nyakló nélkül italozik, aminek aztán meg is van a következménye. A britek esetében például évente több mint hétezren...
Indoklás nincs, közös megegyezés lesz. Pedig úgy hírlik, jól végezte a munkáját az ügyvezető, amit jókora év végi bónusszal is jutalmazott az önkormányzat.
A WTI 70,5 dollár volt ma reggel, ami azt jelenti, hogy a félelem kismértékben gyengült a piacon, miután a múlt héten Donald Trump egyoldalúan kilépett az Iránnal kötött 2015-ös megállapodásból.
Costa Rica lenne az első ország a Földön, amely teljesen függetleníti szállítási-közlekedési ágazatát a fosszilis üzemanyagoktól. A cél, hogy az állam 2021-ig, a Spanyolországtól való elszakadás 200. évfordulójára teljesen szakítson...
Vajon melyek Magyarország legjobb gyárai? A gyártóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük megmutatni magukat, pedig itt is bőven találni kiemelkedő teljesítményeket: innovációk, elégedett dolgozók és vevők, energiahatékonyság...
Indoklás nincs, közös megegyezés lesz. Pedig úgy hírlik, jól végezte a munkáját az ügyvezető, amit jókora év végi bónusszal is jutalmazott az önkormányzat.
Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára.
A fürdőzés mindig is kedvelt témája volt a művészeteknek, és a korán beköszöntő nyári időjárás örömére, idén májusban a műtárgy.com is egy fürdőzőket ábrázoló műtárgyválogatással köszönti az aukciós szezont. Fürdőzőket...
A Marriott International az isztambuli Marriott Hotel Sisliből érkező Arne Klehnt nevezte ki a szállodacsoport egyik fókuszszállodájaként működő Budapest Marriott Hotel élére.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 67,5 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek között a biztosítói működést érintő számos jogsértés miatt.
A magyar kormány arra készül, hogy egy új közigazgatási felsőbíróságot hozzon létre, amely a közszférabeli ügyekkel foglalkozna majd - jelentette a Reuters Trócsányi László igazságügyminiszter-jelölt mai parlamenti meghallgatásáról....
Szakácsot keres a Rosinter Magyarországhoz tartozó budapesti Planet Sushi és a TGI Fridays is. A kezdőfizetés nettó 240-260 ezer forint tapasztalattól függően, 15 napot kell dolgozni egy hónapban és tréninglehetőségeket is kap a jövőbeni...
Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára.
A magyar bankoknak érdemes lehet már most benyújtani az engedélykérelmet, ha a PSD2 szabályozásnak megfelelő újfajta szolgáltatást nyújtanának - véli Dr. Papp Erika, a CMS Budapest vezető partnere. Az engedélyezési folyamat sok időt...
A nyaralószezonhoz közeledve a nagy kereslet miatt erősödik a horvát kuna, ami rossz hír a nyaralóknak, illetve az ágazat helyi szereplőinek is. A jegybank a múlt héten devizapiaci intervencióval igyekezett gyengíteni az árfolyamot. Az Erste...
Továbbra is teljes gőzzel dübörög a kecskeméti Mercedes-gyár, több kompakt autó gördült le a gyártósorról, mint előtte bármikor és az árbevétel is magas szinten stabilizálódott. A jövővel kapcsolatban a menedzsment optimista, Christian...
A RANDOM Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. "Kijelölt Tanácsadója" lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új szolgáltatási szegmensben a Random Capital vállalatfinanszírozási és tranzakciós partnere a NAVIGATOR Investments Zrt.
Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára. A vízitaxit hamarosan felszereli
A Föld ötven országára kiterjedő felmérésben Magyarország a köszönés kategóriájában második helyen végzett, emellett a magyar ügyfelek 86 százalékára rámosolyognak. Egyedül a kapcsolt értékesítés területén kellene fejlődniük a magyar eladóknak, viszont még ezzel a teljesítménnyel is nagy kereskedelmi hagyományokkal rendelkező országokat előzünk meg
Costa Rica lenne az első ország a Földön, amely teljesen függetleníti szállítási-közlekedési ágazatát a fosszilis üzemanyagoktól. A cél, hogy az állam 2021-ig, a Spanyolországtól való elszakadás 200. évfordulójára teljesen szakítson a benzin és gázolaj használatával.
Vízválasztónak számít Weber utolsó figyelmeztetése, hiszen a bajor konzervatívok 2015 óta tűzön-vízen keresztül kiálltak a magyar kormánypárt mellett - még ha ennek a színfalak mögött súlyos ára is volt. Budapest lengyel és olasz segítséggel gyengítené az EU-s bel- és igazságügyi politikákat. Az OLAF hétszer annyi uniós pénzt követel vissza a magya
Az eddigieknél is nehezebb lehet az agresszív adótervezés – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Rövidesen ugyanis életbe lép az a nemzetközi adóegyezmény, amellyel hatékonyan bezárhatók az ezt lehetővé tévő kiskapuk. Az egyezményt várhatóan hazánk is rövidesen ratifikálja.
A Wizz Air 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát: egy helyett két repülőgéppel repül majd a kelet-európai városból. Egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel bővül a Wizz Air debreceni bázisa decemberben....
Palkovics László miniszterjelöltet hallgatja meg Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága. Itt mutatta be azokat, akiket felkért államtitkárnak. A hvg.hu beszámolója szerint Parlamenti államtitkár Cseresnyés Péter lesz, aki...
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját. A felsorolásban összesen 4118 munkáltató szerepel.
A RANDOM Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. "Kijelölt Tanácsadója" lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új szolgáltatási szegmensben a Random Capital vállalatfinanszírozási és tranzakciós...
A sokéves csúcsokról gyengült az olaj árfolyama azt követően, hogy az Egyesült Államokban emelkedett az üzemben lévő olajkutak száma, illetve az iráni szankciókkal szembeni erősödő európai és ázsiai ellenkezés hatására. Az olajipar...