Egyebek mellett parabolikus napkollektort, IORA Smart Systemet, e-zászlót gyártó vállalkozások nyerték az MVM Edison Light Up! energetikai startup idei versenyét. Az energetikai startupok és az ágazatba belépő egyéb új vállalatok jelentőségéről...
Megfelelő válaszokat adott a gazdasági válság és a tőkepiac kihívásaira, erősítette a magyarországi pénzügyi rendszer stabilitását a Magyar Nemzeti Bank a nem konvencionális eszközök alkalmazásával.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentésének májusi kiadványából, amelyet elemzői háttérbeszélgetésén mutattak be pénteken.
Hawaii kedden két olyan törvénytervezetet fogadott el, ami azt a célt tűzte ki, hogy az állam 2045-ig szabaduljon meg a fosszilis energiától, és az energiaellátását csak megújuló energiaforrásokból oldja meg – írja a Quartz.
Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci...
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a "Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára" elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g
Mahathir Mohamad, mint Malajzia miniszterelnökének nevével meglehetősen sokat találkozhattunk egykor, különösen az 1997-es ázsiai válság idején. Uralma aztán 2003-ban véget ért, de most elképesztő módon aggastyánként ismét övé a poszt, bár azt ígéri, hogy nem sokáig.
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
Az Eurostat készített egy friss ábrát, amin azt mutatják meg, hogy a különböző tagállamok mekkora részt adnak a teljes EU gazdasági teljesítményéből. Ha Magyarország eltűnne, lehet, észre sem vennék. Három ország, Németország...
Az ismert kínai autómágnás, Li Shufu újabb nagy dobásra készülhet azt követően, hogy néhány hónappal ezelőtt a Daimler fő részvényesévé vált. A legfrissebb pletykák ugyanis arról szólnak, hogy a Volvo tulajdonosa három befektetési...
642 ezer fontos bírságot (kb. 230 millió forint) kapott a Barclays vezérigazgatója, amiért megpróbált utánajárni annak, hogy ki volt az, aki egy szenior kollégáját kritizálta a pénzintézet anonim belső visszaélés-bejelentő rendszerében....
A lakáspiac kínálati oldalán több súrlódás is azonosítható, amelyek visszafogják a lakásépítések egészséges felfutását. Egyrészt az új lakások kedvezményes áfakulcsa körüli bizonytalanság miatt nehezen terveznek a lakásfejlesztők, másrészt az építőiparból mintegy 40 ezer szakképzett munkás hiányzik, ami növeli a kapacitások szűkösségét – írja az mnb.hu.
Emelkedést mutatnak a mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek - ha kitart a pozitív hangulat, rég nem látott optimizmussal zárhatják a hetet a tengerentúli tőzsdék. A befektetők főleg az emelkedő olajárak miatt veszik a részvényeket.Lenyomná...
Nem változott az amerikai fogyasztók hangulata májusban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást, mivel mindig is probléma volt a csatornán felúszó pontyok és harcsák védelmének biztosítása.
Ázsiában emelkedtek a a tőzsdék pénteken, az európai tőzsdék vegyesen teljesítenek, a magyar tőzsde azonban szárnyalt, amely elsősorban az OTP-nek köszönhető, miután a bank ma hajnalban a vártnál kedvezőbb gyorsjelentést tett közzé....
Összeáll az Apple és a Goldman Sachs, hogy egy hitelkártyát dobjanak piacra 2019 elején - értesült a Wall Street Journal. A korábban csak vagyonosabb ügyfeleket kiszolgáló Goldman ezzel újabb lépést tesz a szélesebb lakosság felé, míg...
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g
A Bank of America becslése szerint jövőre elképzelhető, hogy eléri a 100 dollárt az olaj hordónkénti ára, miután az iráni és venezuelai készletekkel kapcsolatos kockázatok felhajtják az árakat. Legutóbb 2014-ben láthattuk 100 dollár vagy afelett az olaj árfolyamát - írja a Bloomberg.
A munkaerőhiány a magyarországi szőlő-bor ágazatot is egyre nehezebb helyzetbe hozza. Szinte az ország valamennyi, összesen 22 borvidékén gondot okoz ez a probléma, korábban az is felmerült, hogy az ágazat munkaerő-helyzetének javítását a közmunkaprogram megreformálásával lehetne segíteni. A legfrissebb aggasztó hírek Baranyából érkeznek.
A Budapest és a sanghaji régió közötti utas- és áruszállító légijáratok indításának lehetőségeiről tárgyalnak a Budapest Airport (BA) vezetői kínai partnerekkel a sanghaji "Transport Logistic" konferencián május 16-18. között...
A Facebook "nagyon komolyan gondolja," hogy saját blockchain-technológián alapuló rendszert fejleszt - állítja a Cheddar pénzügyi hírcsatorna. Többször is szóba került már, hogy a legnagyobb közösségi médium saját "bitcoint" indít...
Az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói szándéknyilatkozattal rendelkeznek.
Bevezették a tőzsdei kereskedésbe az Appeninn Nyrt. április 11-én elhatározott alaptőkeemelésével kibocsátott törzsrészvényeit - tette közzé az ingatlanbefektetéseket kezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g