Több mint fél éves, több fordulós kiválasztási folyamatot követően jelentették be hazánk leginnovatívabb zöld projektjeit, az E.ON Energy Globe Magyarország díj nyerteseit.
Tegnap este Donald Trump elnök kiléptette az Egyesült Államokat az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, majd súlyos szankciókat ígért a perzsa országgal szemben. A lépés komoly válságba sodorhatja az országot, amelynek radikálisan...
A régióban elsőként Magyarországon tartja éves konferenciáját ezen a héten az Értékpapír-piaci Felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO). Ebből az alkalomból a szervezet főtitkárát, Paul P. Andrewst kérdeztük a tőkepiacok helyezetéről...
Czibere Károlyt a szociális államtitkárság élén Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) eddigi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára váltja, míg az Emberi Erőforrások...
Négy helyet lépett előre Budapest a nemzetközi konferenciaturizmus tekintetében, amivel az európai helyszínek közül a 12. helyen van - írja a Konferen ciaszervezők Nemzetközi Szövetsége (ICCA) alapján a Magyar Idők. A tavalyi évben világszerte...
Felemás hangulatban zajlott a kereskedés Ázsiában szerda reggel, New York vegyesen, Európa mínuszban zárt kedden. A magyar piac a sereghajtók között volt. Napsütés és zápor is várható ma, a történelem érettségi napján.
A Netrisk.hu adatai szerint 2018 első negyedévében a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal.
Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) magyarországi tevékenységének bővülésére számítunk – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EBRD éves közgyűlésén Ammanban. A tárcavezető a szaktárca közleménye szerint megbeszélést folytatott többek között Jürgen Rigterinkkel, az EBRD alelnökével is.
Csökkent az Európába exportált orosz olaj mennyisége idén, részben minőségi problémák, részben a diplomáciai feszültségek miatt. Magyarország 10 százalékkal importált kevesebbet. Míg az európai export visszaesett, addig a Kínába...
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők szerint az idei évben átlagosan 2,6 százalék körül alakulhat az infláció.
Szerda reggelre tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így az utóbbi egy hónapban már majdnem négy százalékos felértékelődésről beszélhetünk. A forint tovább gyengül, már egyértelműen 315 feletti euróárfolyamot látunk....
A Netrisk.hu adatai szerint 2018 első negyedévében a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal. A díjszint alakulásában a vezető online biztosításközvetítő portál által hetente közölt Kgfb-index tanúsága szerint január közepe óta érdemi változás nem tapasztalható. Az összes…
A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladva 4,1 milliárd forinttal 8,9 milliárd forintra emelkedett 2018 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 7 milliárd forint adózott nyereséget vártak.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elöregedés, klímaváltozás, negyedik ipari forradalom - ezek mind olyan problémák, kihívások, melyek hosszú távon gyökeresen megváltoztatják az emberiség életét. Vannak viszont, akik hasznot húznak az ilyen trendekből és kiválasztják azokat az értékpapírokat, melyekkel a leginkább meg lehet lovagolni akár a rák, akár a globális felmelegedés elleni k
A magyar szabadföldi szamóca kisebb mennyiségben már ezen a hétvégén megjelenik a piacokon. A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – valójában szamóca – jelenleg javarészt görög, spanyol importként kapható, illetve az utóbbi hetekben már a magyar üvegházi, fóliás szamóca is megvásárolható.
Az alacsonyabb termékenységi számok, az elöregedő társadalom és az elvándorlás miatt súlyos munkaerőválság fenyegeti a román gazdaságot - idézi a KeysFin tanácsadó cég nemrég közzétett elemzését a Business Review angol nyelvű...
A Vodafone csoport szerdán bejelentette, hogy 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég németországi és közép-európai leányvállalatait.
Hálid Sejk Mohamed, a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek kiagyalója a guantánamói börtöntelepről ügyvédjén keresztül felajánlotta, hogy ismerteti megkínzása részleteit a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt Gina Haspel szerdai szenátusi meghallgatásán. Haspel részt vett a merényletek után meghirdetett, kínzással járó kihallgatási mó
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kormányalakítás miatt eltolódik a jövő évi költségvetés benyújtásának dátuma az elmúlt évek gyakorlatához képest, ám még így is jóval a szeptember végi határidő előtt kerülhet az Országgyűlés elé a büdzséjavaslat.
Szerda délelőtt tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így az utóbbi egy hónapban már majdnem négy százalékos felértékelődésről beszélhetünk. Az élénkülő amerikai kamatemelési várakozások miatt is erősödő dollár...
A Magyar Telekom Nyrt. növekedése stabil és megbízható, a cég erős piaci és pénzügyi pozícióban van - mondta Christopher Mattheisen vezérigazgató a vállalat első negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
Az amerikai elnök által meghozott döntés, miszerint kilép az Iránnal kötött megállapodásból, pánikszerű olajár-emelkedést hozott, de a dollár is elszállt. A tőzsdék viszont alig reagálnak, a BÉT-en is csak a kisebb papírok esnek. Gyenge a forint, de még tartja a másfél éve meglévő támasz szint.
Egész Közép-Európában. Magyarországon a második cég lesz a Telekom után, amely minden szolgáltatást saját hálózatával tud nyújtani. Az 5G-korszakban ez nagyon jól fog jönni.
Áprilisban tovább emelkedett a Föld légköri szén-dioxid koncentrációja; az átlagos koncentráció elérte a 410 ppm-et (parts per million) a hawaii Mauna Loa Obszervatórium adatai szerint. Az erősödő kibocsátáscsökkentési szempontról...
Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) magyarországi tevékenységének bővülésére számítunk – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EBRD éves közgyűlésén Ammanban.
Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20 százalékkal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insula
A kereszténység születéséről, az iszlámról, a kapitalista gazdaságról, a Rákóczi-szabadságharcról szóló feladatok mellett a dualizmus kori Magyarország gazdaságáról, az első világháború idején fellépő élelmiszerhiányról, és egy 1957-es Kádár János-beszédről is szerepelnek kérdések a középszintű történelem érettségi első, rövidebb feladatokból álló
Csupán a Közép-Európai régióban elvégzendő feladatok lezárását követően lehetne az európai és a mediterrán térségen túlmutató tevékenység bővítésén gondolkodni.
A Vodafone csoport szerdán bejelentette, hogy 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég németországi és közép-európai leányvállalatait.
2001 óta szitokszónak számít az IMF neve Argentínában, most azonban újra a Valutaalap pénzére van szorulva az egyre nagyobb bajban lévő ország, ez pedig sok embert sokkol - írja szerdán a Financial Times. Sok ország versenyezhetne a világon...
A Királyréti Kisvasúti Pikniken bemutatták szombaton a Vili 2. elnevezésű napelemes motorkocsit, mely zéró helyi kibocsátású járműként szállítja a kirándulókat a Márianosztra-Nagyirtás közötti szakaszon - írja az MTI.
Idén már szinte kizárólag megújuló alapú energiatermelő rendszereket telepítettek az USA-ban. Az összes újonnan beépített kapacitás 95 százaléka ilyen volt.
Elöregedés, klímaváltozás, negyedik ipari forradalom - ezek mind olyan problémák, kihívások, melyek hosszú távon gyökeresen megváltoztatják az emberiség életét. Vannak viszont, akik hasznot húznak az ilyen trendekből és kiválasztják azokat az értékpapírokat, melyekkel a leginkább meg lehet lovagolni akár a rák, akár a globális felmelegedés elleni k
A Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó magyarországi ingatlan üzemeltetési részlege rekord mennyiségű, bruttó 126 ezer négyzetméter ingatlan üzemeltetési megbízást nyert 2018 első negyedévében. Az új megbízásokkal együtt a cég...