Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerda délelőtt tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így az utóbbi egy hónapban már majdnem négy százalékos felértékelődésről beszélhetünk. Az élénkülő amerikai kamatemelési várakozások miatt is erősödő dollár...
A Magyar Telekom Nyrt. növekedése stabil és megbízható, a cég erős piaci és pénzügyi pozícióban van - mondta Christopher Mattheisen vezérigazgató a vállalat első negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
Az amerikai elnök által meghozott döntés, miszerint kilép az Iránnal kötött megállapodásból, pánikszerű olajár-emelkedést hozott, de a dollár is elszállt. A tőzsdék viszont alig reagálnak, a BÉT-en is csak a kisebb papírok esnek. Gyenge a forint, de még tartja a másfél éve meglévő támasz szint.
Egész Közép-Európában. Magyarországon a második cég lesz a Telekom után, amely minden szolgáltatást saját hálózatával tud nyújtani. Az 5G-korszakban ez nagyon jól fog jönni.
Áprilisban tovább emelkedett a Föld légköri szén-dioxid koncentrációja; az átlagos koncentráció elérte a 410 ppm-et (parts per million) a hawaii Mauna Loa Obszervatórium adatai szerint. Az erősödő kibocsátáscsökkentési szempontról...
Csupán a Közép-Európai régióban elvégzendő feladatok lezárását követően lehetne az európai és a mediterrán térségen túlmutató tevékenység bővítésén gondolkodni.
A Vodafone csoport szerdán bejelentette, hogy 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég németországi és közép-európai leányvállalatait.
2001 óta szitokszónak számít az IMF neve Argentínában, most azonban újra a Valutaalap pénzére van szorulva az egyre nagyobb bajban lévő ország, ez pedig sok embert sokkol - írja szerdán a Financial Times. Sok ország versenyezhetne a világon...
A Királyréti Kisvasúti Pikniken bemutatták szombaton a Vili 2. elnevezésű napelemes motorkocsit, mely zéró helyi kibocsátású járműként szállítja a kirándulókat a Márianosztra-Nagyirtás közötti szakaszon - írja az MTI.
Idén már szinte kizárólag megújuló alapú energiatermelő rendszereket telepítettek az USA-ban. Az összes újonnan beépített kapacitás 95 százaléka ilyen volt.
Elöregedés, klímaváltozás, negyedik ipari forradalom - ezek mind olyan problémák, kihívások, melyek hosszú távon gyökeresen megváltoztatják az emberiség életét. Vannak viszont, akik hasznot húznak az ilyen trendekből és kiválasztják azokat az értékpapírokat, melyekkel a leginkább meg lehet lovagolni akár a rák, akár a globális felmelegedés elleni k
A Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó magyarországi ingatlan üzemeltetési részlege rekord mennyiségű, bruttó 126 ezer négyzetméter ingatlan üzemeltetési megbízást nyert 2018 első negyedévében. Az új megbízásokkal együtt a cég...
Bejelentették, hogy 2019-ben elkezdődik a már több éve tervben lévő III. kerületi, óbudai pláza építése. Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont megvalósításáért a német ECE, az egyik legnagyobb európai...
Kisebb mennyiségben már hétvégén megjelenik a piacokon a magyar szabadföldi szamóca, amely kinézetben és ízben is eltér az importtól - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.
Bejelentették, hogy 2019-ben elkezdődik a már több éve tervben lévő III. kerületi, óbudai pláza építése. Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont megvalósításáért a német ECE, az egyik legnagyobb európai...
Alig van idénymunkás, így nehéz helyzetbe kerültek a szamócatermelők. Ennek megfelelően a szezon közepén is meglehetősen drága a piacokon az idehaza termesztett gyümölcs. De van megoldás, ha nem akarsz 1500 forintot fizetni a szamócáért....
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az iráni nukleáris megállapodás olyan nemzetközi politikai vívmány, amelyet kár lenne veszni hagyni. Szijjártó Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerdán tartott előadását követően...
Nagyot estek a Waberer's részvényei a társaság keddi gyorsjelentése után, a papír szerdán 4 százalékkal került lejjebb, a részvény ezzel mindenkori mélypontjára esett. Iránykeresés jegyében indult a hét második napja az európai...
A kormány szolid államadósság csökkenéssel számol 2018 végére a tavalyi évhez képest, és bíznak abban, hogy a következő években beérkező uniós támogatások jelentősebb államadósság-csökkentést tesznek lehetővé - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Milyen környéken szeretnénk, illetve hol érdemes vásárolni? Milyen típusú lakást keressünk? Milyen előtakarékossági formát válasszunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják leginkább a lakásvásárlás előtt állókat...
A magyar közúti fuvarozók versenyképességének további erősítésére stratégiai megállapodást kötött a Mol Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete.
2018. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt, jelentette a KSH.
A The New York Times című lap értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Emmanuel Macron francia államfőt, hogy kedd délután bejelenti: az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból - írja az MTI.
Már világszerte több mint 10 millióan dolgoznak a megújuló energia ágazatban, miután 2017-ben több mint 500 ezer új unkahely jött létre az iparágban. A megújuló energia magyarországi aktualitásairól és munkaerő-piaci összefüggéseiről...
Érdekes kettőség alakult ki Németországban: egyrészt 2017-ben kevesebb bűncselekmény történt, mint az azt megelőző évben, másrészt csökkent a németek személyes biztonságérzete - mondta a Századvég Alapítvány vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Minimális elmozdulást mutatnak az európai részvényindexek szerdán, a DAX index komponensei közül 4 százalék feletti emelkedésükkel azonban kiemelkednek a Siemens részvényei, miután a társaság megemelt idei eredményvárakozásait kedvezően...
A lakossági és a vállalati ügyfelek által használt 10,5 millió bankszámlat érezhetően többet használják – kiváltképp az átutalások összegének bővülése jelentős. Új világot hozhat az azonnali fizetés jövő júniusi bevezetése: a jegybank várakozásai szerint nagymértékben megugranak majd a bankközi átutalások.
Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.
A fogyasztói áremelkedés üteme ugyanakkor várhatóan nem fogja elérni azt a szintet, ami kiváltaná a monetáris politika szigorítását. Az áprilisi megugrás pedig várható volt.
A jó idő beköszöntével megindult a roham a gumiszervizekben, ahol egymillió új nyári abroncs talál most gazdára. A kiválasztás során leginkább a teszteredmények és az ár számít a magyar autósoknak – derült ki az Automax friss kutatásából.
Egyszerűnek tűnik a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak utáni közteherviselési kötelezettség megállapítása, mégis számos buktató van, ami helytelen járulékfizetéssel vagy egyéb „kellemetlen” következményekkel járhat.