Idén tízéves az OTP Business Társasházi Pályázata, amelyre az ország 173 településéről érkezett már nevezés, a legtöbb ugyanakkor minden évben a fővárosból. Tapasztalatok szerint az utóbbi időben egyre nagyobb az igény a zöldtetőkre és napelemekre, de a pályázatok többsége továbbra is akadály- és balesetmentesítésről, világítás és épületkorszerűsít
Beszünteti működését szerdán az orosz Saratov Airlines, amelynek Antonov An-148-as típusú regionális gépe idén februárban 71 emberrel a fedélzetén, nem sokkal a felszállás után lezuhant.
Újabb magyar rendőrkontingens teljesít szolgálatot Macedóniában és Szerbiában, ebben az évben már harmadszorra tartanak közös határrendészeti műveleteket a fogadó országokkal.
A forint euróhoz viszonyított árfolyama kétéves mélypontra esett kedden a kockázatosabb európai eszközöket keményen sújtó olaszországi belpolitikai válság hatására.
A mostani uniós ciklusra jóváhagyott 14,7 milliárd euróról duplázná, azaz 30 milliárd euróra (9600 milliárd forintra) emelné az Erasmus program finanszírozását az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban...
Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
Ezúttal a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ismerte el a pénzintézet példaértékű munkáltatói gyakorlatát. A Budapest Bank számos rangos elismerést kapott már munkáltatói gyakorlatáért, így például idén elnyerte a Pénzügyi szektor legvonzóbb munkaadója díjat (Randstad Award 2018), az elmúlt három egymást követő évben a Legjobb Gyak
Német tudósok elkészítették Európa utolsó őserdeinek térképét, írja az MTI. A berlini Humboldt Egyetem kutatóinak munkája 34 ország több mint 1,4 millió hektárját öleli fel, olvasható az egyetem közleményében. Olyan erdőségekről van szó, amelyekben nagyon kicsi az emberi beavatkozás mértéke és ahol az ökológiai folyamatok még a legtermészetesebb mó
Egy átlagos magyar ember 82,9 ezer forintot költött el havonta 2017-ben, ami reálértéken 5,1%-kal több, mint a 2016-os érték. Főleg rezsire és ételre költünk, de minden területen (szórakozás, alkohol, oktatás, egészségügy) többet...
Soha nem járt ilyen magasan a Russel 2000, az amerikai kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő index csak májusban közel 6 százalékkal került feljebb, az index 1642 pontnál új maximumot ütött, amely új történelmi csúcsot jelent....
A cég közleménye szerint a svájci központú MET Csoport új többségi tulajdonosa Lakatos Benjamin, vezérigazgató, az újonnan alapított MET Capital Partners AG-n keresztül. A vállalat további menedzserei részvényesi program keretében vásárolhatják meg a tulajdonrészüket. A cég korábbi tulajdonosai megváltak tulajdonrészüktől.
Ne akarjon gazdasági miniszter lenni az új koalíciós kormányban Paolo Savona, a piacok szemében "mumusnak" tekintett, erősen eurószkeptikus professzor, hogy így meg tudjon alakulni az új koalíciós kormány - erre szólította fel szerda kora...
Életének 69. évében elhunyt Mosonyi György, a Mol felügyelő bizottságának elnöke. Mosonyi György szakmai karrierjét a Mol-előd ÁFOR-nál kezdte. 1974-ben szakértőként csatlakozott a Shell International Petroleum Co. magyarországi...
Emelkednek az amerikai tőzsdék, miközben úgy tűnik, a befektetők kezdenek megnyugodni: látszólag nem számítanak arra, hogy súlyos következményei lesznek az olasz politikai válságnak, miközben az olaj drágulása támaszt ad az energiaszektornak...
Egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos lett Seszták Miklós. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Kedvezően érinti a vállalatok fizetési szokásait a megfelelő gazdasági környezet, melynek következtében rövidültek a fizetési határidők – derült ki az Intrum 2018 első negyedévében készített kutatásából. Az elmúlt évben a magyar vállalatok életében az egyik legnagyobb kihívást a GDPR hozta, ugyanakkor a megkérdezett magyar cégek nem számítanak arra
Megveszi Franciaország legnagyobb baromfifeldolgozó vállalata, az LDC a magyar Tranzitot - számol be a Reuters. Az akvizícióval a francia cég magyar kacsa- és lúgfeldolgozó bázist akar szerezni, valamint egy számottevő exportcsatornát Németország...
Az új szabályok célja, hogy nagyobb védelmet biztosítsanak a kiküldött dolgozóknak, akiknek a jövőben a helyiekkel egyenlő bérek és munkakörülmények járnak majd.
Lemondott megbízatásáról Bártfai-Mager Andrea, a Mol felügyelő bizottságának tagja. Bártfai-Mager Andrea nem egészen egy éve, 2017. június 1-től volt a Mol felügyelő bizottságának tagja, ugyanekkortól az audit bizottság tagja is....
Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el hat iráni magánszemély, illetve három iráni székhelyű létesítmény - közöttük a teheráni Evin börtön - ellen. A másik két, a pénzügyminisztérium által a tárca honlapján közzétett...
Londoni pénzügyi elemzők szerint az olaszországi piaci feszültség szerdai enyhülése várhatóan csak átmeneti, és az olasz politikai válság tovagyűrűző gazdasági-pénzügyi hatásait a közép-európai gazdaságok is megérezhetik.
A lakosság 2017-ben reálértéken minden fogyasztási főcsoportban növelte fogyasztását. Legnagyobb mértékben (9,7%-kal) a vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra fordított összegek emelkedtek, melyet a lakberendezési és háztartásviteli...
Ha megpróbáljuk elképzelni, hogyan biztosíthatnánk az emberiség számára 2030-ig a „megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiát” – amint azt a globálisan elfogadott fenntartható fejlődési célok előrevetítik –, olyan megoldások juthatnak eszünkbe, mint a napelem, szélturbinák, energianövények, hőszivattyúk, az árapályerőművek és hasonló
Miután kedden a kohéziós támogatások 2020 utáni részletszabályait fedte fel az Európai Bizottság, ma az új Európai Szociális Alap bemutatásán volt a sor és a testület azt javasolta, hogy egy megerősített alap érdekében öt eddigi...
Hszi Csin-ping, Kína elnöke úgy véli, hogy a blockchainnek és az technológia új generációjának "áttörést jelentő" alkalmazási módjai vannak. Hozzátette: Kínának a világ innovációs központjaként kell működnie. "A technológia...
Akár 17 ezer hektárral bővülhetnek a következő években a hazai gyümölcsültetvények, a jelenlegi szinthez képest a legnagyobb mértékben a meggy és a dió termőterülete változhat.
A magyarok 80 százaléka legszívesebben egy amerikai stílusú kertes házba költözne, azonban közeledve a tényleges lakásvásárláshoz 41 százalékuk már egy panellakással is kiegyezne – derül ki az OTP Bank első alkalommal elkészített Hello Otthon kutatásából. A lakásvásárlók dolgát a szárnyaló ingatlanárak sem könnyítik meg, és napról-napra nehezebbnek
A 2021-2027 közötti új uniós költségvetés kapcsán újra azt rögzítette ma az Európai Parlament, hogy a közös mezőgazdaság - és kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani, nem szabad tehát azt csökkenteni...
A birtokszerkezeten és az adórendszeren is változtatna az agráriumban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A köztestület javaslatcsomagját már továbbította Orbán Viktor kormányfőnek, és Nagy Istvánnak, az agrártárca vezetőjének.
Két nehéz nap után fellélegzés következett a tőzsdéken, az egyik lehetséges magyarázat a kamatokkal és a dollárral kapcsolatos. Az olasz pánik leült, de még könnyen újra visszatérhet. A BUX index eléggé rosszul teljesített, de a forint erősödött, ismét 320 alatt az euró.
Az Európai Parlament elfogadta szerdán a 2021-2027 közötti többéves költségvetési keretre vonatkozó, nem jogalkotási állásfoglalását, amelyben hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság és a kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani – derül ki az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatásából.
A Consumer Reports nevű amerikai fogyasztóvédelmi csoport vételre ajánlja a Tesla Model 3-at, miután korábban nem ajánlottnak minősítették az elektromos autót. A Consumer Reports fő aggálya az volt, hogy a Model 3 féktávolsága túl...
Egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos lett Seszták Miklós. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny...
Az Univer Product Zrt. visszahívja az általa gyártott és forgalmazott "brokkoli főzelék csirkehússal 8 hónapos kortól" bébiételt, mert egy összetevőjével kapcsolatban élelmiszerbiztonsági kockázat merült fel - jelentette be a társaság szerdán.
Washingtonban járt Szijjártó Péter külügyminiszter, ahol Mike Pompeóval, az Egyesült Államok külügyminiszterével találkozott. Szijjártó a következő fontosabb dolgokat említette az MTI-nek: Megerősítette az Egyesült Államokat Magyarország...
A világ egyik legnagyobb logisztikai vállalata, a Magyarországon piacvezető Kühne + Nagel úgy döntött, hogy csatlakozik a budapesti repülőtéren légiáru kiszolgálást végző cégek táborához. A Kühne + Nagel képviselői raktár- és irodalétesítmények bérlésére kötöttek szerződést a repülőtér-üzemeltetővel, hogy kihasználják az áruszállító gépek közelségé
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadott rendeletmódosításával új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén óránként 525 forintra emelkedik a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkennek a parkolási díjak.
Bill Gross, a Janus Henderson Global Unconstraned Bond Fund kötvénykirályként is emlegetett portfóliómenedzsere egy nap alatt közel 3%-ot bukott az olasz pánik miatt - ez az alap valaha volt legrosszabb napon belüli teljesítménye. Idén eddig...
Lefelé módosította az amerikai gazdaság első negyedéves növekedésének évesített ütemét az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán közzétett második becslésében.
Miközben a világ amiatt aggódott, hogy kereskedelmi háború alakul ki Kína és az Egyesült Államok közt, az amerikai gyárak növelték a termelésüket, illetve a gazdaság is mérsékelt ütemben növekedett - áll a Fed legújabb Bézs Könyvében....