Egyre magasabb összegekről hallunk a magyarországi informatikus fizetésekkel kapcsolatban, és már szinte meg sem lepődünk a bruttó 1,5 millió forint feletti számokon. A szakma egy része pedig őszinte érdeklődéssel és egyben felháborodással...
A Lauder Javne Iskolát 1990-ben alapították. Ma a Budakeszi úton működik, óvodától az egyetemi felvételiig szolgálja ki azokat a családokat, akik zsidó iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket, és a hagyományostól eltérő, nyitott...
Már az új kormány megalakulását követően a kabinet asztalára kerül az a teljes körű, részletesen kidolgozott, átfogó gazdaságstratégiai javaslatcsomag.
Az ázsiai és csendes-óceáni vállalatok élen járnak tevékenységük digitalizálásában és teljes körű integrálásában, melynek eredményeként az amerikai és az EMEA (európai, közel-keleti és afrikai régió) országokhoz képest sokkal gyorsabb ütemben vezetnek be digitális termékeket és szolgáltatásokat, illetve kapcsolják össze az új technológiákat a válla
Irán valutája, a riál heves zuhanásba kezdett, mire a kormány bevezetett egy hivatalos árfolyamot, a szabadpiacot pedig korlátozta. Ezt a módszert mi is jól ismerjük még az előző rendszerből: megoldást nem hoz, legfeljebb feketepiac alakul ki. De mi is vajon a gond Iránban, miért esik az árfolyam?
Az elmúlt években a válság előtti időszakot idézően pezseg a gazdaság, egyre több vállalkozás indul, valamint a multis taposómalmot megunva, mind többen gondolkodnak saját cég alapításában. A szolgáltatás üzletágak is újra fellendülőben vannak, hiszen kevesebb befektetéssel gyors megtérülést ígérnek. De miket kell mérlegelni az indulásnál? Ami bizt
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara LXVIII. (Rendkívüli) Küldött közgyűlésén a jelenlévők egyhangúan elfogadták Krisán László BKIK elnök május 31. napjára történő lemondását a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztjáról.
Új irány jön a gazdaságban, már májusi megalakulása után részletes és átfogó gazdaságstratégiai javaslatok kerülhetnek az új kormány asztalára - írja szerdai számában a Magyar Idők.
Közel 30 százalékkal több forint- és euróhitelt vettek fel a vállalkozások – folyószámlahitelek nélkül – 2018 első két hónapjában, mint egy évvel korábban. A céges hitelek állománya csaknem egytizedével emelkedett egy év alatt.
Kedden houstoni otthonában 92 esztendős korában elhunyt Barbara Bush volt amerikai first lady. A Bush család már hétfőn közleményben tudatta, hogy Barbara Bush többszöri és hosszas kórházi ápolás után visszautasította a további orvosi...
Kezdetben csak helyenként, estétől egyre többfelé szakadozik, csökken a felhőzet, reggelre a középső területeken is már többnyire kevés lesz a felhő. Kedden még szórványosan - főként a Dunántúlon és a Dél-Alföldön - valószínű eső, zápor, az Északi-középhegység térségében egy-egy zivatar sem kizárt, szerdán már nem várható csapadék.
A következő évek energiapiaci szabályozásának fel kell készülnie az új műszaki trendekre, a decentralizált termelésre és a digitalizáció hatásaira, de ideje frissíteni a területre vonatkozó stratégiákat is – válaszoltak szakértők a Világgazdaságnak az új kormány előtt álló feladatokról készülő sorozatában.
Raúl Castro a héten átadja Kuba irányítását kijelölt utódjának, Miguel Díaz-Canelnek, akire nem kisebb feladat vár, mint a romokban heverő gazdaság rendbetétele. A jelek szerint az eddigi reformok vagy balul sültek el, vagy nem hoztak átütő eredményt.
Új irány jön a gazdaságban, már májusi megalakulása után részletes és átfogó gazdaságstratégiai javaslatok kerülhetnek az új kormány asztalára - írja szerdai számában a Magyar Idők. A javaslatok kidolgozásában a Magyar Nemzeti...
A nagyobb összegű termékek megvásárlása esetén sok esetben az áruház úgynevezett termékbiztosítási szerződést, vagy kiterjesztett garancia megkötésére vonatkozó szerződés megkötését is felajánlja.
Erősödéssel zártak kedden a vezető európai és amerikai piacok, a BUX ugyanakkor gyengült tegnap. Ázsiában is jobbára pozitív hangulat uralja a börzéket szerda reggel. Drágult a kőolaj és az üzemanyagok is. Száraz, napos, igazi tavaszi időnk lesz ma.
Évi ötvenmillió gumiabroncs gyártásához elegendő alapanyagot állít elő a Mol és a JSR Corporation új szintetikus gumigyára Tiszaújvárosban. Az alapanyag iránti világpiaci kereslet dinamikusan nő, így a csoport petrolkémiai piaci részesedése várhatóan tovább erősödik a régióban és Európában.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az IBM profitja a március végével záródott három hónapban, elsősorban a felhőalapú és biztonsági szolgáltatások iránti keresletnövekedés hatására.
Mike Pompeo, az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének igazgatója a közelmúltban Észak-Koreában járt és tárgyalt Kim Dzsong Unnal, a kommunista diktatúra vezetőjével – adta hírül kedden éjjel az AP amerikai hírügynökség.
Túlszárnyalhatja tavalyi teljesítményét az ingatlanpiac, ám a növekedés üteme csökkenni fog – mondja Balázs Zoltán az Erste Bank Ingatlan & Strukturált Finanszírozás igazgatója, az Erste Ingatlan Kft. ügyvezetője. A térség legjobb ingatlanfinanszírozó bankjának választott pénzintézet szakembere szerint az alacsony kamatkörnyezetben az ingatlan még
Évi ötvenmillió gumiabroncs gyártásához elegendő alapanyagot állít elő a Mol és a JSR Corporation új szintetikus gumigyára Tiszaújvárosban. Az alapanyag iránti világpiaci kereslet dinamikusan nő, így a csoport petrolkémiai piaci részesedése várhatóan tovább erősödik a régióban és Európában.
Emelte bruttó 2 forinttal a benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 369 forintra, a gázolajé 377 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára legutóbb...
A világ legmodernebb tudományos játszótere költözik a Párisi Nagyáruház épületébe, ahol a jövő hét végén nyílik meg a világszámokat befogadó Andrássy Élményközpont.
Izgalmas szállodai történetek, flambírozott Gundel-palacsinta, látványos desszertkülönlegességek, szabadulószoba. Többek között ezek a programok is várták a turizmus-vendéglátás iránt érdeklődő közel kétszáz fiatalt pénteken a Danubius Hotel Flamencoban rendezett Szakmai Titkaink Éjszakáján.
Az OTP Nyugdíjpénztár tagjai rekord összegű adó-visszatérítésre jogosultak a 2017-es egyéni befizetéseik után. Összesen több mint 2,9 milliárd forint jár azoknak, akik figyelmesen töltik ki vagy ellenőrzik 2017-es évre vonatkozó adóbevallásukat.
Jó hangulatban indult a keddi kereskedés a tengerentúlon, amely a nap végéig kitartott, a befektetők a vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentéseknek örülhettek, az amerikai tőzsdék végül 0,8-1 százalékos pluszban zárták a napot...
Vegyesen mozgott a forint szerda kora reggel, az euróhoz képest gyengült, a frankkal és a dollárral szemben ugyanakkor erősödött kedd este óta a bankközi piacon.
Már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán...
Új irány jön a gazdaságban, már májusi megalakulása után részletes és átfogó gazdaságstratégiai javaslatok kerülhetnek az új kormány asztalára – írja szerdai számában a Magyar Idők.
A német gazdasági miniszter a Bildnek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a német autógyártóknak jelentős beruházásokat kell végrehajtania az elektromos autózás és az akkumulátor előállító létesítmények kifejlesztése terén.
A keddi javuló globális kockázati étvágy is segített a forintnak abban, hogy a hétfőn áttört trendvonal után is stabilan erősebb szinten maradjon az euróval szemben és szerda reggel is ugyanez a helyzet. A 310-es szint közelében azonban...
Hároméves csúcsra emelkedett a kőolaj ára az árutőzsdéken, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagja, Kuvait jelezte, hogy a 2018 végéig szóló termeléskorlátozás fenntartását javasolja 2019-re is.
A tételek között a műtárgy.com beszámolója szerint herendi porcelánok és magyar festők művei is szerepeltek; a színésznőt személyesen is jól ismerő Fried Pál egyik festményéért rekordárat fizettek. Április 14-én néhány magyar...
Új irány jön a gazdaságban, már májusi megalakulása után részletes és átfogó gazdaságstratégiai javaslatok kerülhetnek az új kormány asztalára - írja szerdai számában a Magyar Idők.
A Bank of America Merrill Lynch havi felmérése szerint a portfóliómenedzserek részvényallokációja 18 hónapos mélyponton van, miután a szakemberek többsége szerint a részvénypiac már elérte csúcspontját, vagy már idén eléri - számol...
Már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.