Minimális erősödést mutat húsvéthétfő délelőtt a forint az euróval szemben az elektronikus bankközi kereskedésben, míg a tegnapig csúnya sorozatot bemutató kriptopénzeknél ugrást látni az utóbbi néhány órában. Az amerikai-kínai...
Importvámokat vezetett be Kína bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai importvámokra, ezek hétfőtől hatályosak is - jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.
Az európai autógyártók az elmúlt hetekben sorra tették közzé éves beszámolóikat, amelyekből a tavalyi teljesítményükön és a jövőre vonatkozó várakozásaikon túl az is kiderült, hogy mekkora üzemi eredmény esik az általuk értékesített...
Bár egyre többen döntenek a házasság helyett az élettársi kapcsolat mellett, kevesen vannak tisztában ennek jogi következményeivel. A magyar jog nem ismeri el az élettársi viszonyt a házassággal egyenértékűnek: az élettársak nem számítanak...
A tiszai árhullám levonulása után kedd reggel 6 órakor nyitják újra a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - közölte honlapján az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
Visszatért a Föld légkörébe hétfő hajnalban a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás, nagyrészt elégett az atmoszférában, és darabjai az Atlanti-óceán déli részébe hullottak – jelentette a Hszinhua hírügynökség a kínai űrkutatási hivatal közlése alapján.
Az országon belül a budapestiek és a Pest megyeiek a legaktívabbak a csok-igényléseket tekintve: az igénylések 14-14 százaléka érkezett ezekből a térségekből.
A svájci frank már évekkel ezelőtt elvesztette igazi menekülődeviza státuszát és egy esetleges amerikai-kínai kereskedelmi háború piaci pánikot kiváltó periódusa idején sem érdemes frankba menekülni - ezt állapítja meg az UniCredit...
Megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park; húsvéthétfőn gyermekprogramokkal, szerdán a MÁV nyílt napjával várják a látogatókat - mondta Schvéd Norbert, a park vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
310 ezer forintos fizetésért keresnek szakácsot az ország egyik menő levesezőjébe. A hirdetésre egy erre szakosodott facebook csoport falán bukkantunk. Az ajánlat szerint a pozíció betöltéséhez nem szükséges szakirányú képesítés...
A 2018. január 1-jétől élő automatikus részletfizetésre vagy egyéb részletfizetés kérelmezésére van-e lehetőség akkor, amikor az adóhatóság már inkasszót nyújtott be? Olvasónk kérdésére dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
A világban zajló energiaforradalom újrarendezi a hagyományos piaci formákat. A reflexeink alapján még ma is úgy képzeljük a rendszert, hogy óriási erőművekben termeljük az áramot, amit aztán (az egyre liberalizáltabb és egyre hatékonyabb)...
Az Európai Unióban a dolgozó fiatalok (15-34 évesek) 29%-a rendszeresen dolgozik hétvégén is - derül ki az Eurostat felméréséből. A helyzet országonként nagyon különbözik, a lista egyik végén Magyarország található. Talán a válság...
Az ENSZ becslése szerint a jelenlegi 7,4 milliárdról 11,2 milliárdra nő a Föld népessége a következő 80 évben. A népességszám-növekedés elsősorban a jelenleg is magas termékenységű fekete afrikai országokban koncentrálódik majd....
A gyógyszeripar a magyar gazdaság zászlóshajója, mondta lapunknak adott interjújában Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. Ugyanakkor beszélt a 2019-től bevezetésre kerülő uniós jogszabályról is, ami termelékenységrontó lehet.
A VinCE Budapest borfesztiválon 15, elsősorban a biodinamikus gazdálkodásról szóló mesterkurzus közül válogathatnak az érdeklődők és 160 kiállító termékeivel ismerkedhetnek meg - mondta Jandrasics Borbála, a VinCE Budapest Wine Show szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Mutatjuk, ez alapján hol a legjobb most dolgozni. Az idei pályázatok...
Különös humora van Elon Musknak, hiszen azok után, hogy a múlt héten óriásit zuhant a Tesla árfolyama, a tulajdonos azzal szórakoztatta a Twitter-táborát, hogy a cég csődjéről posztolt. Az április elsejei tréfa a cég részvényeseinek...
Egy héttel elhalasztotta az indulást a világ legmagasabb hegycsúcsára a nepáli hegyi vezető, aki új világrekordot akar felállítani a Mount Everest 22. megmászásával.
A Politico című brüsszeli hírportál és a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap a parlamenti választásokkal, a Bild című német lap pedig a kormány nemzetközi migrációról szóló tájékoztatási kampányával kapcsolatban foglalkozott az elmúlt napban Magyarországgal.
Három éve, hogy a McDonald's étteremlánc az Egyesült Államokban nagy visszhangot kiváltva bejelentette: dolgozói órabérét legalább egy dollárral a helyi minimálbér fölé emeli. A minimálbér folyamatos emelkedése miatt azonban úgy tűnik...
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött...
Bumerángként ütött vissza a német autógyártók korosabb dízelautókra adott becserélési prémiuma, mivel csak fokozta a dízellel szembeni vásárlói aggodalmakat - állapítja meg a Duisburg-Essen egyetem autóipari kutatóintézete, a CAR-Center...
A magánszemélyeknek eladott járművek körében a dízelek részaránya mégis a januári 33,5 százalékról 17,1 százalékra zuhant februárban a Volkswagen konszernnél.
Szinte minden hétre jut egy hervasztó hír a magyar egészségügy helyzetéről hazánkban. Az okokat pedig sokan sokféle helyen keresik. Most például az Eurostat adott közre friss adatokat, melyek arra tényre világítanak rá, hogy mennyire...
A jövedelemkülönbségek 2010 és 2016 közötti alakulását vizsgálta a G7, Magyarországon igazán csak a leggazdagabb 10 százaléknak volt oka örülni. Miközben a szomszédainknál sorra erősödött a középosztály.
Lezárták a sajókazai hidat a Sajó magas vízállása miatt a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő úton Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint.
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában.
Mindhárom nagy tőzsdeindex az előző kereskedési napon kialakult záróára alatt áll a nyitás után alig egy órával. Különösen a technológiai résvényeket tömörítő Nasdaq esése figyelemre méltó: 1,4%-ot csökkent az értéke.2%-os...
Londoni makrogazdasági elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá...
2017 közepére a budapesti Airbnb-s férőhelyek száma csaknem elérte a fővárosi szállodák kapacitását - derül ki egy a Közgazdasági Szemlében megjelent kutatásból. A részletekről Jancsik András egyetemi docens, a kutatás vezetője beszélt az InfoRádiónak.
Míg a globális befektetési volumen 2010 óta kisebb megszakításokkal stabilan növekszik, addig Magyarországon 2014-ig nem volt érdemi bővülés. Az azóta eltelt 4 évben viszont Magyarország is felkerült a befektetői térképre, felzárkózva...
Londoni makrogazdasági elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá fajul, annak már komoly világgazdasági növekedési kockázatai lennének.
A méregtelenítés egyik leghatékonyabb formája a léböjtkúra, amelynek számos jótékony hatását élvezhetjük, ha szakszerűen végezzük. Úgyhogy mindenképpen érdemes megfogadni a szakértők által összeállított három kardinális jótanácsot. A...
Orbán Viktor húsvét alkalmából meglocsolta unokáját - ez látható a miniszterelnök Facebook-oldalán hétfőn közzétett rövid videófelvételen. Több más magyar és külföldi politikus is közösségi oldalán kívánt boldog ünnepeket.
Izgalmas egyedi sztorik tartják lázban a tengerentúli befektetőket. Egyrészt Donald Trump célkeresztbe vette az Amazont és naponta megy neki Jeff Bezos cégének, egyelőre Twitter-üzenetekben. Másrészt a Tesla ijesztett rá saját befektetőire....