A Magyar Gáz Tranzit Zrt. írja ki és bonyolítja le a magyar-szlovák földgázszállító vezeték balassagyarmati határkeresztező pontjának kapacitásbővítésére vonatkozó, 2018. május 2-án kiírandó kapacitás allokációs eljárást....
És ehhez még jöhet plusz 300 milló euró. Óriási összeggel támogatnák a polgárháború sújtotta ország rászorulóit és a környező országokban menedéket keresőket.
Új helyen, az Ügyfélprofil menüpontban érhető el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete, közölte a hivatal. A 2018. évi díjbevallások benyújtására április 25-étől van lehetőségük az élelmiszerlánc szereplőinek. A kötelezettség teljesítésének határideje 2018. május 31.
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében....
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában.
A Magyar Gáz Tranzit Zrt. írja ki és bonyolítja le a magyar-szlovák földgázszállító vezeték balassagyarmati határkeresztező pontjának kapacitásbővítésére vonatkozó, 2018. május 2-án kiírandó kapacitás allokációs eljárást....
Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója Pekingben kijelentette: nincsenek arra utaló jelek, hogy Li Shufu, a kínai Geely tulajdonos-vezérigazgatója, a Daimler legnagyobb részvényese a konszern ellenséges felvásárlását tervezné. Li...
Két és fél év pereskedés után megszülte az ítéletet az Európai Unió Bírósága: jogosan javasolta az Európai Bizottság 2015-ben a magyarországi dohányipari különadó és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj felfüggesztését.
A monetáris tanács kényelmesen kitarthat eddigi, alacsony kamatszinteket célzó politikája mellett, különösen mivel sikeresnek ítéli az idén bevezetett új eszközeit.
Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külfö
Az olajár hat egymást követő napi emelkedés után szerdán már lefelé korrigált kissé. Kedden a Brent 75 dollár felett, a WTI pedig 70 dollár közelében új idei csúcsot ért el a 2014 novemberinek megfelelő árszinten.
Bizakodva néznek a jövőbe a hazai cégek. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így 10 ponton áll, ami az index történetében a második legjobb eredmény. Eközben a középvállalkozások bizalma az egekbe szökött, jelenleg 31 ponton áll.
A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni.
Az Extreme Digital magyar résztulajdonosai áprilisban visszavásároltak a társaság többségi, 50,4 százalékos tulajdonrészét a korábban könyvelési botrányba keveredett Steinhoff csoporttól, a tranzakció pontos értékét nem hozták nyilvánosságra....
Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel (13:2) szavazta meg szerda délelőtt a témával kapcsolatos véleményét....
Az eladó, a dél-afrikai székhelyű Steinhoff International csoport könyvelési botrányba keveredett, ami kihatott az EDigitalra is, ezért volt fontos a visszavásárlás.
Egy cég tulajdonosa a barátja közreműködésével elnyert sikeres pályázat révén realizált osztalékából mediterrán hajóútra invitálta kísérőként a barátját. Kell-e a cégtulajdonos barátjának adót, illetéket fizetnie a hajóútra befizetett összeg után?
A 25-35 éves korosztály gyermekvállalását ösztönözné kiemelten a negyedik Orbán-kormány – írja a hvg.hu a birtokába jutott dokumentum szerint. A munkaanyagot az Emberi Erőforrások Minisztériuma készítette.
A kezdeti enyhe mínuszok után nagyot estek az amerikai tőzsdék kedden, miután a befektetők az emelkedő állampapírhozamok miatt aggódtak, szerdán estek az ázsiai részvényindexek is, és Európában is lejjeb kerültek a tőzsdék, a délelőtt...
"Nyitott és tiszteletre méltó" embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt Donald Trump amerikai elnök Emmanuel Macron francia államfővel folytatott tárgyalásai után-
Venezuela a világ legnagyobb ismert olajtartalékával rendelkezik, ám az utóbbi hónapokban az állami olajcég a Petróleos De Venezuela (PDSVA) és rajta keresztül nagyrészt az olajból finanszírozott venezuelai állam is technikai csódbe ment- írja az Index.
Profit warning érkezett a német fényforrásgyártótól, az Osram visszavágta az idei üzleti évre vonatkozó előrejelzéseit, amelyre a nagy elemzőházak csökkentették a céláraikat, az Osram részvényei közel másfél éves mélypontjukra...
A magyar nyugdíjrendszer problémáit igyekezne javítani az új javaslat, amely figyelembe venné a gyermekszámot is a nyugdíjkifizetésnél. Ez azonban nem segíti a hosszú távú fenntarthatóságot, mi több, a javaslat annyi rejtett diszkriminációs...
Az Európai Bizottság (EB) jogszerűen utasította Magyarországot, hogy függessze fel a dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozások élelmiszerlánc-felügyeleti díjának alkalmazását addig, míg a hivatalos vizsgálat lezárul – mondta ki az Európai Unió Bírósága szerdán.
Növelte bevételét és eredményét 2017-ben az autóipari beszállító Robert Bosch GmbH német gépipari és elektronikai konszern a cég honlapján közzétett éves eredmény beszámoló szerint.
Gulyás Gergely vezetheti az újraszabott kancelláriát Lázár János után - írja a csütörtöki számában Heti Válasz, melyből szerdán már részleteket közölt. A két stratégiai (a külügyminiszteri, illetve az európai témák mellett...
Több fejlesztést is tervez a FŐTÁV Zrt. a következő években, amelyek célja, hogy még szélesebb körben alkalmazott fűtési móddá válhasson a távhő, ráadásul a jövő már nem csak a fűtésről szól majd a cégnél, hanem a hűtést...
A Reuters beszámolója szerint a líbiai Waha-i olajmezőt az Es Sider tengerparti terminállal összekötő kulcsfontosságú kőolajvezetéket öt hónapon belül másodszor tették üzemképtelenné különböző militáns csoportok.
Kétdimenziós vonalkóddal és egy "dézsmabiztos", manipulálás elleni kóddal is el kell látni a vényköteles gyógyszereket 2019 februárja után egy európai bizottsági döntés nyomán - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi...
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel szavazta meg szerdán a témával kapcsolatos véleményét. A dokumentumot Deutsch Tamás fideszes képviselő „politikai pamfletnek” nevezte.