A befektetők hurráoptimizmussal fogadták azt a hétfői hírt, hogy Mészáros Lőrinc lemond a felcsúti polgármesteri címről, hogy üzleti érdekeltségeire koncentrálhasson. Kérdés, hogy ez a hír önmagban valóban annyira pozitív-e.
Az üzleti vezetőket évek óta foglalkoztatja a technológia térnyerése és a digitalizáció a munkaerőpiacon, amely várhatóan elsőként fogja kiszorítani a HR-eseket és a toborzókat. A Budapesten megrendezett “Future of Coaching in Organisations” konferencián azonban kiderült, hogy a coachoknak nem kell aggódniuk, hiszen a jövő a szakma felértékelődését
Nem változtatott a kamatokon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az áprilisi kamatdöntő ülésen, ami összhangban van a várakozásokkal. A 15 órakor megjelent közlemény alapján továbbra is a laza monetáris kondíciók fenntartására...
Két hete tudni, hogy a távozó felcsúti polgármesterhez tartozó Hunguest Hotels Zrt. nyerte meg a sóstói welness hotel üzemeltetését, ma viszont már meg is kötötték az erről szóló szerződést.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
Ma este 18 órától Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke lesz az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége. Többek között az új kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos banki elvárásokról, a versenyképesség javításához...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a K&H Bank Zrt.-re a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt.
Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti strandok közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit.
Több tíz milliárd eurót csoportosítana át az EU a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba.
A most bejelentett fejlesztésekkel együtt a Bridgestone Corporation 153 milliárd forintot ruházott be a tatabányai üzembe, amely a cégcsoport legmodernebb európai gyára.
Az égig a Google anyavállalata, az Alphabet sem nőhet. Jóllehet igen szép negyedéves eredményt tett közzé, sok benne az egyszeri tétel, a nagy árbevétel növekedést pedig nagy költségnövekedés kísérte. Vajon eljött-e az idő, hogy a gyorsan növekedőből a fejőstehén korszakba lépjen az óriásvállalat?
A változó építőipari lehetőségek, a kevés szakmunkás és az egyre gyorsabban növő digitális világ egyik következménye, hogy az ingatlanpiaci résztvevőknek is elengedhetetlen a legújabb technológiák alkalmazása a munkájuk során....
Még nem kapná meg az átmenő jegyet egy vizsgán a magyar banki digitalizáció a Deloitte szerint. Az UV-csekket pedig ezen a területen nem forintban, hanem versenyhátrányban fizettetik ki.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt. A hitelintézet nem küldött jelzáloghiteleseinek törlesztési táblázatot és a hitelek megszűnésekor kimutatást, hitelkártyái reklámozásakor pedig több ese
A kiskereskedelem már 56 hónapja folyamatosan növekedési pályán halad, és a következő időszakban is hasonlóra lehet számítani - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagá
A magyar gazdaság gerincét adó, rendszerváltás környékén alapított családi vállalkozások vezetői tömegesen érik/érték el a nyugdíjkorhatárt, miközben sokuknál nem megoldott kérdés az utódlás problémája. Még, ahol van is örökös...
Érezhetően gyengült hétfőn a forint az euróval szemben, ami ma délelőtt, ha csak kis mértékben is, de tovább folytatódott: az euróval szembeni jegyzések már a 313-as szintet közelítik. Az MNB kamatdöntésére nem reagált érdemben...
Az IKEA javítás céljából visszahívja az ELDSLAGA gázfőzőlapokat, mert a készülék jobb felső égőjének szén-monoxid kibocsátása meghaladja az EU-s szabályozásban megállapított mértéket.
A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges - olvasható az MNB kamatdöntés utáni közleményében...
Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti fürdők közül elsőként a Paskál és a Palatinus nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-ére pedig minden strand kinyit.
Az idei első negyedévben 121 678 járművet gyártottak Romániában, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, mindkét fő autógyártó, a Ford és a Dacia is növelte kibocsátását.
Nagyot nőtt a francia autógyártó csoport, a PSA konszern árbevétele, a vállalatcsoport árbevétele 18,18 milliárd euróra emelkedett az első negyedév folyamán, amelyhez a vállalatcsoport által tavaly megvásárolt Opel-Vauxhall 4,84 milliárd...
Azóta sem reagálnak az anya megkereséseire, aki négy éve ápolja otthon a lányát a barcsi panelban. De már talált önkéntes ügyvédet, így felveszik a harcot a kegyeletsértő hírhamisítókkal szemben.
Minimális elmozdulás mellett hétfői záróértékeik közelében járnak az európai részvényindexek kedden, a magyar tőzsde is csupán mérsékelt emelkedést mutat. Jól teljesít azonban a Konzum és az Opus is, míg a hét második napjának...
Az új eljárási törvényekre felkészülés, az ezzel kapcsolatos intézkedések, valamint az elektronikus ügyintézési szolgáltatások alapjaiban és gyökeresen változtatják meg a bírósági munkát - közölte a Szegedi Ítélőtábla elnöke kedden Kecskeméten.
Jelentős tisztuláson ment keresztül az elmúlt években a magyar bankrendszer, amely a korábbinál sokkal jobban artikulálja a fogyasztók érdekeit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke, az UnicreditBank elnök-vezérigazgatója. Patai Mihály azt is elmondta, hogy nagyon sikeres évet zárt a magyar bankrendszer tavaly.
Egyedüliként a Hunguest nyújtott be érvényes ajánlatot, így a szállodalánc nyerte el a tíz évre szóló üzemeltetési jogot, öt év opciós meghosszabbítási lehetőséggel.
A WTI 69 dollár fölé emelkedett miután a szaúdiak és a jemeniek közti fegyveres konfliktusnak köszönhetően ismét nőtt a geopolitikai feszültség a közel-keleti régióban.
Minden ötödik intézményi befektető fontolgatja, hogy a következő 12 hónapban beszáll a digitális devizák kereskedésébe – derült ki a Reuters hírügynökség felmérésének ma ismertetett eredményeiből.
Adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány önkormányzata, a tranzakció a hatósági jóváhagyások után zárulhat.
A szakértők szerint számos előnnyel járhat a török államfő szokatlanul előrehozott választása, a választók megnyerése miatt ugyanis Erdogan prioritásként fogja kezelni a devizastabilitás kérdését. A líra leértékelődése veszélybe sodorná a győzelmet, és már az előrehozott választás bejelentése is azt jelzi, hogy a török kormány szerint szigorúbb mon
Az amerikai idő szerint kedd délelőtti kereskedésben elérte a 10 éves amerikai állampapír referenciahozama a fontos lélektani és technikai szintnek számító 3%-ot, amire utoljára 2014-ben volt példa. Közben a 2 éves államkötvény hozama...