Az irányadó kőolajfajták, a Brent és a WTI ára is négy éves csúcs közelében jár. A Brent hordónként 74,5 dollárt, a WTI pedig 69 dollárt ért kedd reggel.
Enyhe pluszban jár az európai részvényindexek többsége, míg ezzel párhuzamosan mérsékelt emelkedést mutat a magyar tőzsde is, s míg a hazai blue chipek csupán enyhe pluszban járnak kedd délelőtt, addig az Opus részvényei szárnyalnak...
A kiskereskedelemben jelentkező eredmények többek között a kormány és a szociális partnerek között 2016. novemberében megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetőek – mondta Pomázi Gyula.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a K&H Bank Zrt.-re a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt.
A hitelkereslet egyöntetű növekedését és a hitelezési sztenderdek enyhülését várják a második negyedévben az eurózóna bankjai - mutatja az Európai Központi Bank ma közzétett negyedéves hitelezési felmérése. 2018 első három hónapjában...
Év elején indult el a magyar olajvállalat közösségi autómegosztó szolgáltatása, a MOL Limo. A flotta egyharmadrészben elektromos, kétharmad részben pedig benzines Volkswagen up! gépjárművekből áll. A két típusú modell között azonban...
A márciusi 103,3 pontról 102,1 pontra esett áprilisban a német Ifo üzleti hangulatindex értéke, ami egyéves mélypont. A mostani adat jól beleillik a képbe, hogy az euróövezeti, illetve vele együtt a német konjunktúra is érezhetően lassult...
A hitelkereslet egyöntetű növekedését és a hitelezési sztenderdek enyhülését várják a második negyedévben az eurózóna bankjai - mutatja az Európai Központi Bank ma közzétett negyedéves hitelezési felmérése. 2018 első három...
A Facebook frissített közösségi alapelvei mostantól tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, melyek alapján a cég moderátorai eldöntik, milyen káros tartalmakat kell eltávolítani a közösségi oldalról.
Igaz, a statisztika javult, de még továbbra is az EU sereghajtói közé tartozunk, ha arról van szó, hogy a lakosság mekkora rész él anyagi nélkülözésben.
Washingtonba érkezett Emmanuel Macron francia államfő, akinek tiszteletére - a tárgyalások keddi megkezdése előtt - Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump díszvacsorát adott az amerikai fővároshoz közeli Mount Vernonban, George Washington egykori kúriájában.
A hamarosan megalakuló negyedik Orbán-kormány legfontosabb programjai közé tartozik majd a kedvezőtlen demográfiai folyamat megfordítása. Ezért minden ezzel kapcsolatos terv a figyelem középpontjába tud kerülni. Legutóbb Semjén Zsolt...
Az előzetesen meghirdetett 50 milliárd forinttal szemben 70 milliárdnyi három hónapos diszkont kincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, vagyis a kereslet kifejezetten erős volt. Az viszont rossz hír, hogy a hozam érezhetően emelkedett. A meghirdetett...
A mezőgazdasági őstermelőknek (családi gazdálkodóknak, családi gazdaság tagjainak) ki kell egészíteniük az adóbevallási tervezetüket az önálló tevékenységből, illetve az őstermelői tevékenységből keletkezett jövedelemmel és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel – figyelmeztet újfent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Folytatódik az olaj drágulása kedden; a Brent árfolyama 75 dollár fölött, között három és fél éves csúcson is járt, miután a piac ismét az újabb iráni szankciók növekvő kockázatait mérlegeli. A hatodik napja tartó árfolyam-emelkedést...
Csak 2018. április 26-ig nyújtható be kötelező átvételre irányuló kérelem a kiegészített METáR (Megújuló Energiák Támogatási Rendszere) kormányrendelet értelmében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz. Az engedélyek...
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány város önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról. A tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően zárulhat. A hazai közműszektor...
Irán kiléphet az atomsorompó-egyezményből, ha Donald Trump amerikai elnök felmondja az iszlám köztársaság atomprogramjáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodást - jelentette ki kedden Ali Samháni tábornok, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági...
Magyarországi jelenlétének további erősítése és a vásárlók zökkenőmentes kiszolgálása érdekében tovább növeli munkatársai létszámát az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. Az áruházi eladók és a logisztikai munkatársak mellett...
Húszéves voltam. Az ókori Kelet szemináriumon az én beszámolóm következett. A perzsa ünnepekről kellett előadást tartanom a jegyzeteim és egy tábla segítségével.
A WTI 69 dollár fölé emelkedett miután a szaúdiak és a jemeniek közti fegyveres konfliktusnak köszönhetően ismét nőtt a geopolitikai feszültség a közel-keleti régióban.
Nemcsak a jogállamiság elveinek tiszteletben tartásától függne 2021-től az uniós támogatások kifizetése, hanem attól is, hogy az egyes tagállamok mennyire sikeresen küzdenek a korrupció ellen - írta meg a jövő héten bemutatandó brüsszeli...
A vártnál jobb negyedévet zárt az SAP német szoftvergyártó, amely keddi gyorsjelentésében arról számolt be, hogy növelte piaci részesedését a fő rivális Salesforce és Oracle vállalatokkal szemben a felhőszolgáltatások terén, és stabilan javul jövedelmezősége.
Nagyot nőtt a francia autógyártó csoport, a PSA konszern árbevétele, a vállalatcsoport árbevétele 18,18 milliárd euróra emelkedett az első negyedév folyamán, amelyhez a vállalatcsoport által tavaly megvásárolt Opel-Vauxhall 4,84 milliárd...
A Wizz Air 2018 végén megnyitja új kiképzőközpontját Budapesten. Az új létesítményben 2 új, csúcstechnológiájú teljes, mozgó szimulátor, egy rögzített szimulátor, egy vadonatúj fedélzeti vészhelyzeti evakuációs kiképző egység...
Írásunkat folytatjuk az öregségi teljes, illetve öregségi résznyugdíjra való jogosultsághoz hiányzó szolgálati idő megszerzésére, valamint az 1998. évben gyermek gondozása, ápolása címén igénybe vett fizetés nélküli szabadság szolgálati időként történő elismerésére köthető megállapodás szabályainak ismertetésével.
Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.
Tovább növeli munkatársai létszámát a magyarországi Aldi. Az áruházi eladók és a logisztikai munkatársak mellett összesen 38 munkakörben több mint 150 pozíció nyílt meg például az értékesítés, az ügyvitel, az informatika és...
Az MNB összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt. A hitelintézet nem küldött jelzáloghiteleseinek törlesztési...
Az IKEA javítás céljából visszahívja az ELDSLAGA gázfőzőlapokat, mert a készülék jobb felső égőjének szén-monoxid kibocsátása meghaladja az EU-s szabályozásban megállapított mértéket.
A jogállamiság elveinek tisztelete mellett a korrupció elleni harc sikeressége is bekerülhet az európai uniós (EU-) támogatások elosztásának tervezett új jogosultsági feltételrendszerébe az Európai Bizottság (EB) szándéka szerint - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap, kiemelve, hogy a brüsszeli tervek főleg
Évtizedes visszatekintésben is kiugró lehetett az idei első negyedéves növekedési adat, az év egészét nézve is várhatóan tartható lesz a tavalyi bővülési ütem.
A technológiai fejlődés az ingatlanhirdetések világát sem kerülte el, ahol már eddig is nagy változások zajlottak, de az újdonságok megjelenése azóta sem hagyott alább. Az eladó tábla kihelyezése mellett már eddig is számos hirdetőoldal...