Mostanra a nagy hitelminősítők mindegyike javította a görög államadós-besorolást - azt is megemlítik, hogy a görögök teljesítménye a megszorításokban minden várakozást felülmúlt. Úgy tűnik, tényleg saját lábra akarnak végre állni, erre pedig több esélyük van, mint az elmúlt évtizedben bármikor - de azért még mindig van néhány sötét felhő az égen.
Az elmúlt hetekben enyhén gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. Az EURHUF jegyzések körülbelül két forintot emelkedtek a január végi kereskedési ötletünk megfogalmazása óta. Az emelkedés java február elején, a tőkepiaci turbulencia során következett be.
Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva. Az...
Az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások felvételét Albániával és Macedóniával – mondta Johannes Hahn bővítési biztos a Die Welt csütörtöki számának adott interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek.
Szerdán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután a befektetői aggodalmak ismét felerősödtek az optimista Fed jegyzőkönyv publikálása után. Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a szerdai kereskedést. Az ünnep után újranyitó...
A szerda este megjelent Fed-jegyzőkönyvből a piac megint erős utalást olvasott ki azzal kapcsolatban, hogy márciusban jön a következő kamatemelés a tengerentúlon. Részben emiatt erősödni kezdett a dollár, ami csütörtök reggel is folytatódott....
Kitűnő a KBC tavalyi 2,6 milliárd eurós éves nyeresége - értékelte ma reggel közzétett saját számait a belga pénzügyi csoport. Az elemzői konszenzust is sikerült felülmúlnia a társaságnak, elsősorban a nemzetközi tevékenység, azon...
A Rába közzétette negyedik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy az összes fontos soron gyengébben teljesített a vállalatcsoport, mint egy évvel korábban. Ez döntően a Jármű üzletág gyengébb teljesítményével, a növekvő...
Volt férjem múlt hónapban meghalt. Másfél éve váltunk el. Házasságunkból két gyermek született. Rájuk gyerektartás fizetett. Kérdésem a következő lenne. Jogosult vagyok az 1 évig kapható özvegyi nyugdíjra?
Felminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret.
A Fed monetáris politikai döntéshozó testületének (FOMC) tagjai mindinkább bíznak abban, hogy az infláció tovább élénkül, és szükség van a további kamatemelésre – tűnik ki a FOMC decemberi ülésének jegyzőkönyvéből.
Felminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret.
Továbbra is markáns bérkülönbség tapasztalható az ország egyes régiói között, ugyanakkor elindult egy korrekciós folyamat, 2017-ben ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legalacsonyabbak voltak, míg a fővárosban a legkevésbé emelkedtek...
Nem várható jelentős elmozdulás csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) nyitáskor, a Magyar Telekom azonban emelkedéssel kezdheti a kereskedést – közölte az MTI-nek elküldött elemzésében Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője csütörtökön.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Hosszú távon is elköteleződött Nagy-Britannia mellett a Bank of America, a cég londoni központjának bérleti szerződését újabb 10 évvel 2032-ig hosszabbították meg - közölte a társaság szóvivője. A Bank of America Merrill Lynch...
A magyar energiapiacra is begyűrűztek a globális trendek. Az átlag energiafogyasztó életére a közeljövőben legnagyobb hatással a digitalizáció, az ügyfélközpontúság és a decentralizált energiaelőállítás terjedése lehet.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Szerdán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután a befektetői aggodalmak ismét felerősödtek az optimista Fed jegyzőkönyv publikálása után. Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a szerdai kereskedést. Az ünnep után újranyitó...
Az elmúlt évben közel 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, 14 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban, ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett – áll a Coface nemzetközi hitelbiztosító MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Szerdán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután a befektetői aggodalmak ismét felerősödtek az optimista Fed jegyzőkönyv publikálása után. Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a szerdai kereskedést. Az ünnep után újranyitó...
Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal nőtt. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatá
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) leleplezte, hogy egy cégcsoport 150 millió forint áfát csalt el vegyi áruk illegális kereskedelmével – közölte az adóhatóság.
A használt és új lakások vásárlása mellett és ellen is megannyi érvet fel lehet sorolni, de a legmeghatározóbb tényezők között mindenképpen szerepel az ingatlan ára. A befektetési célú vásárlóknak kifejezetten fontosak lehetnek...
Nem túl jó jel, ha egy indexben túl sok nagykapitalizációjú cég van egyetlen szektorból - véli Bill Smead, a Smead Capital Management vezérigazgatója és befektetési vezetője. A részvénypiaci rali a közelmúltban főleg a technológiai...
Több mint 3,1 millió vásárlója volt tavaly az IKEA áruházaknak, ők egyenként átlagosan 18 300 forintot költöttek. A 2017-es árbevétel 61 milliárd forint volt, ez pedig 14 százalékos növekedés 2016-hoz képest. A bútoróriás trójai...
A magyar energiapiacra is begyűrűztek a globális trendek. Egy átlag energiafogyasztó életére a közeljövőben legnagyobb hatással a digitalizáció, az ügyfélközpontúság felé való elmozdulás, a decentralizált energiaelőállítás terjedése.
Macedóniában több mint tizenhat éve nem volt népszámlálás, az adatgyűjtést azonban egyre több nemzetközi szervezet követeli Szkopjétól, ettől is függhet ugyanis a nyugat-balkáni ország gazdasági támogatása - közölte csütörtökön a macedóniai sajtó.
Az Európai Parlament fontos lépést tett az uniós energiapiac érdemi megreformálása felé, amikor is a képviselők a fosszilis alapú energiatermelés támogatásának szigorításáról, illetve a megújuló energiaforrásokra telepített kiserőművek...
Garanciamegállapodást írt alá az Európai Befektetési Alap és az Erste Bank Hungary. A megállapodással 67 millió euró értékben juthatnak kedvező finanszírozási forráshoz innovatív magyar kis- és középvállalkozások. Az Európai...
Kitörési pont az Ipar 4.0 technológiák bevezetése a hazai kkv-k számára, mégsem tülekednek az ezt segítő támogatásért. Bár több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője.
Jelentősen felpörögtek az oktatási és kutatás-fejlesztés célú építések hazánkban, 2017-ben rekordösszegben kezdődtek meg és fejeződtek be ilyen típusú munkák. A tavalyi évben 93 milliárd forint értékben vette kezdetét oktatási...