A kormányhatározat szerint az élelmiszerlánc GMO-mentessé tételéért továbbra is meg kell tenni minden lehetséges intézkedést a géntechnológiával módosított szója iránti függőség csökkentésével kapcsolatban.
1955. márciusában születtem, vagyis négy hónap múlva jogosult leszek az öregségi nyugdíjra. Jelenleg közalkalmazott vagyok nincs öt év munkaviszonyom, korábban 19 év közszolgálatom volt. Jelenlegi munkáltatóm 6 hónap felmentést biztosít 2019. márciusától amelyből 90 napig akar foglalkoztatni és 90 napra felmentene a munkavégzés alól vagy 2019.márci
A jelentős piaci érdeklődés miatt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2020. január végéig meghosszabbította az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezésű hitelprogram igénylési határidejét, illetve 100 milliárd forintra emelte a program keretösszegét, a hitel továbbra is a programban részt vevő pénzügyi vállalkozásoknál igénye
Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén.
Meghaladta a 11,3 milliárd forintot az idei év első 9 hónapjában a biztosítási szektor utasbiztosításokból származó díjbevétele, ami a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 26 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legújabb elemzésében kedden.
Megjelent a Magyar Közlönyben az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosítása. A törvény több, aprónak tűnő, mégis lényeges ponton változott, a MEHI bemutatja a legfontosabbakat.
Ötmilliárd forinttal járul hozzá az energiatakarékosabb és környezetkímélőbb víziközmű-berendezések beszerzéséhez a kormány, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kiírt pályázaton a fenntarthatóságot segítő eszközökre akár 50 százalékos támogatást is igényelhetnek a szolgáltatók - közölte az ITM az MTI-vel kedden.
Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az intézménytől, negyvenen már el is fogadták az ajánlatot - közölte az ÁSZ az MTI-vel.
A japán hajózási vállalattal, a Mitsuival kötött megállapodást a német energiacég, az Uniper potenciális LNG-szállításról Németországba - írja a Reuters nyomán a Portfolio
Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; a világ egyik leginnovatívabb autóipari vállalatának beruházását Magyarország jelentős regionális versenyben nyerte el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra - mondta a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a
A 2019. évi AgromashExpo, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be. Ezúttal a különdíjasok bemutatását folytatjuk.
Az innováción alapuló gazdasági növekedés és ösztönzők sora segíti a klímacélok elérését Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár szerint.
Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a hétfőn este Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig.
Ha munkaerőhiányról van szó, az ország keleti szegmensében egyelőre még nem olyan kétségbeejtő a helyzet, mint a Dunántúlon, de ha folytatódik a mostani trend, ez már nem sokáig marad így. A nyíregyházi LEGO gyár néhány évvel ezelőtt...
Nagyon nehéz a bankadó csökkentése mellett érvelni akkor, amikor a bankrendszer nyereségessége kimagasló, még akkor is, ha ez még mindig döntően visszaírásokból ered – mondja Jelasity Radován. Az Erste Bank év bankárának választott elnök-vezérigazgatója szerint a hazai bankok versenyképességét nagyban növelné a bankadó további csökkentése, amit az
Egyre népszerűbbek a főváros környéki erdők, a Prédikálószéki-kilátóban idén csaknem negyvenezren, a budapesti Kis-Hárs-hegyen álló Makovecz Imre-kilátóban két hónap alatt hét és fél ezren jártak.
Közel 360 milliárd forintnyi nettó tőkét gyűjtöttek idén novemberig az ingatlanalapok, ezzel messze lekörözik a többi alapkategóriát, de még a tavalyi egész éves keresletük sem tud labdába rúgni az idei mellett. Mindeközben a befektetési...
Raktárnak álcázott, hamis divatruházati termékekkel kereskedő "luxusüzletet" számolt fel Baranyában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatta a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.
Több mint egy éve indult el a Mastercard Részletfizetés, amely mára több mint 150 ezer kártyán vált elérhetővé. Kovács Szabolccsal, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetőjével beszélgettünk a bankkártyás részletfizetési szolgáltatás kínálta lehetőségekről.
Magyarország ma csak minőségi szolgáltatásokkal, minőségi infrastruktúrával és kiválóan képzett szakemberekkel tud helytállni a nemzetközi turisztikai piacon, a legnagyobb öt fürdő egyikeként Zalakaros is kiemelt szerepet játszik ebben - közölte a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a zalai fürdővárosban.
2018 decemberétől hatékonyságnövelő átalakítások történnek Magyarország legnagyobb iparjogvédelemmel foglalkozó cégcsoportjánál. A Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda működése és fókusza, az iparjogvédelem továbbra is elsődleges lesz, ahogy a Danubia IP, az innovációs tanácsadással foglalkozó ágazat is változatlan marad. Az eddig az ügyvédi szolgáltat
A tél beköszöntével és az ünnepi sütés-főzés közeledtével egy népszerű déligyümölcsöt, citromokat teszteltünk a Szupermenta programban. Ezúttal 10 különböző hálós citromot vizsgáltunk. Érdekességekért olvassa el cikkünket!
Több mint ötvenötezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata legutóbbi, hétfőtől vasárnapig tartó akciója során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Theresa May brit miniszterelnök kormányával szemben a Skót Nemzeti Párt (SNP) és több másik, kisebb ellenzéki párt, mivel szerintük mihamarabb szavazni kellene a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit)...
A nyár végi megtorpanást követően decemberben már harmadik hónapja növekedett a GKI konjunktúraindexe. Egyaránt javultak kissé az üzleti és a fogyasztói várakozások, mindkettő erős optimizmust tükröz. Az üzleti szférán belül decemberben...
Az innováción alapuló gazdasági növekedés és ösztönzők sora segíti a klímacélok elérését Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár szerint.
Decemberben a legtöbb bolt a szokásosnál hosszabb ideig tart nyitva, de december 24-én legkésőbb 14 óráig kötelező bezárniuk - mondta az InfoRádiónak Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az üzletek nyitva tartása...
Jövőre, év elején a megvalósítás szakaszába lép a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás megrendezésének előkészítése - mondta Kovács Zoltán az "Egy a természettel" Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.