Az internetlefedettség és a digitalizáció terjedése miatt fénykorát éli a cyberbűnözés, az online visszaélések, melyek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek számára is.
Erős első kilenc hónapon van túl az Adidas, emiatt a cég megemelte éves profitvárakozását még annak ellenére is, hogy bevételi várakozását viszont csökkentette.
Pert kapott a nyakába a Ryanair és legendás/hírhedt vezérigazgatója, Michael o'Leary. Egy részvényes indított ellene keresetet New Yorkban, mert véleménye szerint félrevezették a befektetőket, elhitették velük, hogy a cég képes kezelni...
Benyújtotta lemondását Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán. Donald Trump elnök elfogadta a lemondást. Nem sokkal korábban tartott sajtókonferenciáján Trump nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint...
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) november 7-én 20 milliárd forint keretösszegű hitelkeret-szerződést írt alá az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel - jelentette be a BIF szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Több száz milliárd dollárt lehetne átcsoportosítani az egészségügyi kiadásokra, ha adót vetnének ki a vörös húsra és a feldolgozott hústermékekre - vetették fel az Oxford Egyetem kutatói legújabb tanulmányukban. Jön a Portfolio...
Nem hozott semmi meglepetést a félidős választás az Egyesült Államokban, ennek megfelelően fellélegeztek a befektetők, az amerikai indexek nagyot emelkedtek szerdán.Folytatódik az emelkedés 2018.11.07 21:35Nem tört meg a lendület a nap...
A keddi választásokon a demokraták várva várt áttörése csak részben történt meg: a képviselőházi helyek elosztása a várakozásaik szerint alakult (ebben különösen nagy szerepe volt a magasabb végzettségű és a női szavazónak), és bár a szenátusban növelték a többségüket a republikánusok, a félidei választás teljes egészét nézve az országos programmal
Nem hozott semmi meglepetést a félidős választás az Egyesült Államokban, ennek megfelelően fellélegeztek a befektetők, az amerikai indexek nagyot emelkedtek szerdán.2 százalék feletti pluszban zártak az indexek 2018.11.07 22:02A nap végéig...
Továbbra is naponta mintegy hatmillióan, hetente több mint 7,2 millióan hallgatnak rádiót - ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb júliustól szeptemberig tartó időszakra vonatkozó országos és budapesti hallgatottsági adataiból.
Az Emmanuel Macron állam francia államfő kezdeményezésére júniusban létrejött új "európai beavatkozási erőben" résztvevő kilenc uniós tagállam először ült össze szerdán Párizsban, hogy konkrét formát adjon az európai védelmi politika keretén belüli együttműködésnek.