Rangos szakmai elismeréseket kaptak kedden az Európai Kereskedelem Napja alkalmából a COOP Gazdasági Csoport dolgozói. Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett szakmai esemény a kereskedelem ünnepe, ahol minden évben elismerik a szakma legkiválóbbjait. Az eseményen elhangzott: a kereskedelem több mint öt éve tartó felfelé tartó trendje idén is
Az állásinterjún manapság már nem csak a munkavállalók, de a munkaadók is kaphatnak kényelmetlen kérdéseket. Az Y generáció megválogat(hat)ja, hogy hol akar dolgozni, továbbá látni szeretné, hogy a munkájának nemcsak, hogy értéke, de legfőképpen értelme is van; az irányítás helyett pedig útmutatást és törődést várnak.
Továbbra is lendületesen bővül a lakáshitelpiac: szeptember végéig közel 642 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, ami 36 százalékos emelkedést jelent. Látványos bővülés történt az 5-10 évre fix törlesztést garantáló lakáshiteleknél: a közel 200 milliárdos összeg duplája a tavalyinak. Közben a legrizikósabb, változó kamatozású
A munkapiaci helyzet folyamatos javulása, valamint a bérek jelentős emelkedése az elmúlt évek gazdasági növekedésének az egyik legfontosabb sarokköve volt és előretekintve is fontos tényezője a hazai makrogazdasági pályának. A helyzet...
Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül - fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös...
Az eredményromlás hátterében az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek, az új emissziós mérési eljárás bevezetése és a visszahívási akciók költségei állnak.
Az OTP tájékoztatása szerint a vállalat bankcsoporton belüli tranzakció során 2018. október 5-én a Merkantil Lízing Zrt. számára értékesítette az OTP Ingatlanlízing Zrt-ben fennálló 100 százalékos részesedését. Az OTP szerdán...
Hamarosan elfogadhatják az ország versenyképességi stratégiáját, a végleges terveket pedig valószínűleg még az idén nyilvánosságra hozzák - írja a Világgazdaság, amely szerint a már várt bejelentés egyebek között azért csúszhatott...
Bemutatták a világ első mesterséges intelligencia alapú gamer coaching rendszerét, ami hatékony segítséget nyújt az amatőr e-sportolóknak és a teljesítményüket javítani kívánó gamereknek a fejlődésben. Az egyelőre kizárólag az Overwatch játékra optimalizált Omnicoach nemcsak statisztikákkal, hanem tippekkel és gyakorló feladatokkal is támogatja a f
Nagy eséssel reagáltak reggel a Wizz Air részvényei a féléves eredményekre, de mostanra megnyugodtak a kedélyek és már emelkedik az árfolyam. Az ijedtség oka egy profit warning volt, ami főként az emelkedő üzemanyagköltségek számlájára...
A vidék utoléri Budapestet, a községekben az idei első három negyedévben majdnem 50 százalékkal több lakást adtak át, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - mondta az Építési Vállalkozók Országos...
Az OTP tájékoztatása szerint a vállalat bankcsoporton belüli tranzakció során 2018. október 5-én a Merkantil Lízing Zrt. számára értékesítette az OTP Ingatlanlízing Zrt-ben fennálló 100 százalékos részesedését. Az OTP szerdán...
A Mol bruttó 6 és bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 380 forint, a gázolajé pedig 424 forint lesz. A benzin ára legutóbb...
Az intézményi befektetők világszerte arra számítanak, hogy az új technológiai eszközök 2025-re jelentősen átalakítják az ágazatot, de nagy részük még nem próbálta ki azokat - írja a nemzetközi intézményi befektetők körében elvégzett...
A Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná a kedvezményes, 5 százalékos áfa határidejét. Az ingatlan.com szerint ezzel több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz - nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.
2018. december 11-én 10:00 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Kulcs-Soft, amelynek helyszíne 1016 Budapest, Mészáros utca 13. A Kulcs-Soft szerdai tájékoztatása szerint a társaság 2018. december 11-én 10:00 órakor rendkívüli közgyűlést...
A keddi újabb nagy esést követően szerdán emelkednek az árfolyamok a nemzetközi olajpiacon. Az árak kéthónapos mélypontról emelkednek azután, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Oroszország és Szaúd-Arábia...
A nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az eredeti határidőhöz képest egy héttel, november 15. csütörtök éjfélig meghosszabbította a jelentkezés lehetőségét A Dal 2019 pályázatra.
Szerződésbontás is jöhet a beszállító német céggel az e-jegyrendszer ügyében - írja a HVG a BKK vezérigazgatójának, Dabóczy Kálmánnak bizottsági meghallgatásán elhangzottakra hivatkozva. Szerda reggel a BKK vezérigazgatóját...
A Mol Nyrt. bruttó 6 és bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
A bank számára kedvezően alakul a gazdasági környezet, mivel a kelet-európai régióban magasabb a növekedés, mint a kontinens nyugati felében – véli Tonzor Péter, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.
A Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná a kedvezményes, 5 százalékos áfa határidejét. Az ingatlan.com szerint ezzel több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz - nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.
A biztonság és a demográfia kérdései mellett a versenyképesség megőrzését nevezte a Magyarország és Európa előtt álló legnagyobb kihívásnak Rákossy Balázs államtitkár.
Ha tőzsdéről, vagy részvényekről beszélünk egyértelműen az amerikai tőzsdét figyeljük elsősorban. Novemberben időközi parlamenti választásokat tartottak az USA-ban, ami fontos információ a tőzsdei befektetők szempontjából is. Lássuk is! Nyertek a demokraták és ezzel lefékezik Donald Tumpot A tegnapi választások a demokraták nyerek és ezzel a képvis
Nem egységes a szakszervezetek álláspontja a kafetéria-rendszer átalakításával kapcsolatban, sok ágazati, helyi érdekképviselet élesen bírálja az annak megmaradását célzó konföderációs törekvéseket.
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá szeretné tenni a ma közel 300 millió dolláros árbevételű céget. A Portfolio az elnök-vezérigazgatót kérdezte, aki előad
Cégünk, az Agrofil-Szmi Kft. kutató, fejlesztő és innovációs tevékenysége okán kiemelt figyelmet szentelünk a tevékenységi körünkhöz tartozó legfrissebb ismeretek, információk begyűjtésére, szakembergárdánk rendszeres képzésére. Csapatunk legutóbb az Egyesült Államokban járt tanulmányúton, hogy jobban megismerjük az ottani mezőgazdasági gyakorlatot
Új csúcsra, 3,7%-ra gyorsulhatott az infláció októberben a Portfolio által megkérdezett elemzők prognózisa szerint az előző havi 3,6% után. Ilyen magas áremelkedési ütemre utoljára 2013 elején volt példa. A következő hónapokban ugyan...
A magyar gazdaság nem igazán tudott felzárkózni a fejlett nyugat-európai országokhoz az elmúlt évtizedekben a Társadalmi Riport 2018-ban megjelent tanulmány szerint. Habár a bruttó nemzeti jövedelme (GNI) érdemben nőtt, ez elmaradt a régiós...
Mintegy 2,4 millióan halhatnak meg a több antibiotikumnak is ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzésekben Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában 2050-ig - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális csatornán szerdán.
Meglepően hangzik, de a digitalizáció most már az emberekről szól. Arról, hogy hogyan alkalmazkodnak egyénileg és csoportosan is az új tech világhoz. Radikálisan alakul át minden. Ez volt a fő üzenet a múlt héten Amszterdamban megtartott...
Újra csalók élnek vissza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével, hamis elektronikus levélben - adó-visszatérítésre hivatkozva - próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV honlapján. Az illetéktelenek e-mailjei...
Csizmadia Ildikó vette át a portfólió- és partnerkapcsolati csapat vezetését az Adaptive Mediánál. Bennó Katát váltja, aki innovációs menedzserként folytatja a munkáját a sales house-nál. Csizmadia Ildikó a Wavemakernél (akkoriban MEC) kezdte pályafutását médiatervezőként. 2014-ben csatlakozott az Adaptive Media csapatához, kezdetben ügyfélkapcsola