A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,5 millió forint bírságot szabott ki az SCB Trade Kft.-re, mert jogsértően népszerűsítette Belly-Fit erjesztett zöld- és puer teában pácolt japán aszalt szilva elnevezésű étrend-kiegészítő termékét, annak egyes, az egészségre általánosan gyakorolt kedvező hatásával kapcsolatos, a termék összetételére vonatkozó állításai nem felelnek meg az ágazati szabályokban…
Soha nem tettünk kísérletet arra, hogy olyan feltételeket alakítsunk ki, amelyek a tesztfolyamat bukását céloznák, ez képtelenség - nyilatkozta a Fiat vezérigazgatója arra a hivatalos vádra,...
Közel 35%-os növekedést ért el 2016-ban a járműlízinggel, flottamenedzsmenttel és mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó Business Lease Hungary Kft. által kezelt autóflotta mérete az előző évhez képest. A tavalyi évet kiváló ügyfél elégedettségi mutatókkal záró vállalat 2006-os magyarországi piacra lépése óta folyamatosan azon dolgozik, hogy megszolgálja ügyfelei bizalmát, és a számok azt…
A tavalyi év már az ötödik volt a sorban, amikor az alapvető mezőgazdasági termények ára éves átlagban csökkent – jelen esetben 1,5 %-ot 2015-höz képest.
Elhagyja a Budapesti Értéktőzsdét a Plotinust, így a papírt birtokló kisbefektetők döntés előtt állnak: megtartják, vagy eladják a meglévő részvényeiket? A döntés nem egyszerű, hiszen ezzel a lépéssel komoly változások állnak be a cég életében, a befektetőknek pedig nehezebb dolguk lehet, ha később szeretnének megválni részvényeiktől. Fellegi Tamást kérdeztük, hogy mi ilyenkor a teendő.
Mínuszban nyitottak, majd tovább estek az amerikai tőzsdeindexek a mai kereskedésben. A rossz hangulatot több tényező is erősítette, a nap közepétől azonban egyre több erőt mutatott a részvénypiac...
„A külső források és a saját tőke arányának optimális szerkezete tudatos pénzügyi tervezést igényel, a hazai családi vállalatoknál azonban ez sokszor megszokás alapján történik. Pedig megéri időt és energiát fordítani erre, mert nagyban segíti a cég hatékony növekedését, és a gazdasági környezet és a fogyasztói szokások villámgyors változásaihoz történő alkalmazkodást” – vallja Ékes Ákos, a…
Legalábbis ezt állítja az Enseo nevű cég, amelynek 17 éves tapasztalata van a hotelszobákon belüli szolgáltatások nyújtásában. A szállodákban sokáig szép nyereségforrást jelentettek a fizetős...
Az új év kezdetén a PwC közgazdászai ismét a jövőbe tekintenek és előrejelzéssel szolgálnak a 2017. évre. Az előttünk álló 12 hónapban várhatóan a meghatározó globális gazdasági témák a következők lesznek.
Mínuszban nyitottak, majd tovább estek az amerikai tőzsdeindexek a mai kereskedésben. A rossz hangulatot több tényező is erősítette, a nap közepétől azonban egyre több erőt mutatott a részvénypiac....
A tőzsdetörténelem egyik leghosszabb bikapiacának közeli befellegzését várja Peter Boockvar, a Lindsey Group és a Bookmark Advisors amerikai befektető- és tanácsadó cégek vezető elemzője az Alapblog.hu-nak adott interjújában. A CNBC szakértője érdemtelenül drágának tartja az amerikai részvényeket és a dollárt, ezzel szemben vásárlásra érdemesnek tartja a kanadai, az ausztrál és a brazil devizát,…
Stratégiai megállapodás aláírásával erősítette meg eddigi együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és az online mérőműszereket gyártó és forgalmazó Hobré Instruments BV. A kibővített kooperáció célja, hogy a partnerek kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. A holland vállalat emellett támogatja az SZTE…
Az AAA AUTO Csoport 2016-os értékesítési adatai alapján a max. 69 kW (92 lóerő) teljesítményű, ferde hátú, kétkerék-meghajtású, benzinüzemű, kézi sebességváltós autók voltak a legkeresettebbek a magyar használtautó-vásárlók körében a tavalyi évben. Magyarországon a szürke volt a legkedveltebb szín, a ferde hátú modelleket pedig a szedánok követték a népszerűségi listán.
Megjelent a PayPal és az Ipsos éves nemzetközi e-kereskedelmi jelentése. A belföldi és a határon átnyúló online vásárlási szokásokat vizsgáló, 32 országban több mint 28000 résztvevő válaszait elemző kutatás bemutatja a globális e-kereskedelem legfrissebb trendjeit, továbbá tartalmazza a legfrissebb információkat a magyarok online vásárlási szokásairól. Az e-kereskedelemi szektor világszerte…
Manapság már nem a munkanélküliség vagy a gazdasági recesszió, hanem a migrációs hullám a legjelentősebb problémája az Európai Uniónak (EU), ahol várhatóan a jövőben is folytatódni fognak a terrortámadások, amelyek célpontjai közép- és kelet-európai helyszínek is lehetnek - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnél csütörtökön megjelent interjújában.
Csapadékosan indul a hétvége, ónos esőre is készülni kell, emellett sok eső és hó várható: néhol 10-20 centi hó is hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzése szerint kezdetben a leghidegebb órákban is fagypont körül alakul a hőmérséklet, de átmeneti enyhülés után a hét végére ismét mínusz 10 Celsius-fok alatt alakulhatnak a…
Rendkívüli éberségre van szükség az esetleges orosz hackertámadások miatt Hollandiában, két hónappal a parlamenti választások előtt - hangsúlyozta Bert Koenders holland külügyminiszter csütörtökön.
Ankara állampolgárságot adhat azoknak a külföldieknek, akik legalább 2 millió dollárt fektetnek be vagy legalább 1 millió dollárért vásárolnak ingatlant Törökországban úgy, hogy azt három évig nem adják el - írta a hivatalos török kormányzati közlöny csütörtökön.
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága a mindennapi életben egyre gyakrabban használt robotok uniós szintű jogi szabályozásának kidolgozását kérte az Európai Bizottságtól. A gyártóknak például fel kellene szerelniük a robotokat olyan biztonsági kapcsolóval, amely veszélyhelyzetben azonnal leállítja őket.
Újabb rekordévet zárt 2016-ban a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalata tavaly öt százalékkal növelte termelését - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Az idén globális szinten 3,4 millióval 201,1 millióra emelkedik a munkanélküliek száma és ezzel párhuzamosan 5,7 százalékról 5,8 százalékra a munkanélküliségi ráta - jelzi az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szakosodott szervezete, a genfi központú ILO nemzetközi munkaügyi szervezet csütörtökön kiadott 2017-es prognózisa.
A sokszor a bankbetétek riválisainak tartott pénzpiaci alapok egy kivétellel tavaly az 1%-os hozamot sem tudták elérni, ami alapján kijelenthető: az egy év alatt elérhető átlaghozam alapján jobban...
Felgyorsultak a tárgyalások Ciprus két különálló, rendezetlen státuszú részének egy szövetségi államban való egyesítéséről. A genfi tárgyalásokon váratlanul a török miniszterelnök is megjelent, így úgy tűnik, a török oldal szándékai komolyak. Kérdés, működhet-e két, korábban ellenséges nép között az együttélés?
2017-től újabb szakasza kezdődik az online pénztárgépek szabályozásának, ugyanis ekkortól lép életbe a hosszú ideje nem változott, pénztárgép használatára kötelezett tevékenységek bővülő és módosuló köre.
A magyar gazdaság egyre jobban teljesít, ez lehetővé teszi olyan új típusú adózási rendszer bevezetését, amely révén versenyképesebbé válnak a hazai vállalkozások - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtökön Visontán.
Vegyes elmozdulást mutatnak a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a befektetők egy része profitrealizálásba kezdhetett a Trump-ralit követően. Ma fontos vállalati jelentések...
Manuel Valls volt francia kormányfőt kivéve Francois Hollande francia államfő kormányzásának mérlegét bírálták a francia baloldali előválasztás jelöltjei csütörtök este első televíziós vitájukban. ...
Az LMP szerint 50 ezer forintra kell emelni a kilencedik éve befagyasztott nyugdíjminimum 28 500 forintos összegét. A Magyar Szakszervezeti Szövetség e héten 80 ezer forintos alapnyugdíj bevezetését javasolta - írta az MTI.
Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országának tekinthető - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A német kormány támogatta azt a törvényjavaslatot, amely elfogadása után lehetőséget ad arra, hogy egy munkavállaló perelje munkaadóját, ha az nem tudja igazolni, miért fizet egy férfinak többet ugyanazért a munkáért, mint egy nőnek - írta a 444.
Az ónos eső miatt az ország középső sávjában több megye járásaira már a másodfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek hajnalban. Az érintett területeken a következő órákban a tartós ónos eső miatt jégpáncél alakulhat ki az utakon. A rendőrség és a katasztrófavédelem fokozott figyelmet kér az útnak indulóktól.
A férfiak nem hajlandóak nőies munkát végezni, még akkor sem, ha többet keresnének, mint az ott dolgozó nők. Erről a jelenségről jelent meg cikk a New York Times Upshot rovatában, amit a 444.hu szemlézett.
Újabb részleteket tett közzé a Mol az INA-ügyet érintő választottbírósági döntésről, ezekből kiderül, hogy a horvát leánycég működési szabályzata összhangban van a horvát törvényekkel, a Mol minden...
Péntek reggel a forint mérsékelt gyengüléssel kezdett az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacon továbbra is minden a török líráról szól. A fizetőeszköz a tegnapi nagy erősödés után megint...
A magyar lakosság pénzügyi ismeretei nemcsak gyengék, de az utóbbi években még romlott is a helyzet e téren. Valószínűleg sokaknak nem éri meg túl sok energiát fektetni abba, hogy megismerjék a bonyolult pénzügyi szolgáltatásokat, ezért inkább maradnak az egyszerű megtakarítási formáknál, mint a betét, az egy éves állampapír, a bankkártya.
2016. július 4-e óta táppénzen vagyok. Aznap diagnosztizálták nálam a mellrákot, az idegeimmel rögtön táppénzes állományba is vettek. Július 22-én mellmegtartó műtétem volt. Szeptemberben elkezdtem a kemoterápiát, amelyből sajnos csak 3-at tudtam vállalni a 6-ból, mert a cukrom nem bírta. Jelenleg a sugárkezelésnél tartok, amiből 28-at fogok összesen kapni. Emellett 30 éve insulinnal kezelt…