Pénteken is stagnálással nyitott a forint az euróval szemben 308 körül, miközben több fontos feltörekvő deviza is eséssel kezdte a napot. Közben a dollár próbálja korrigálni tegnapi esését, de...
A Deutsche Bank és a Monte Paschi után újabb bank miatt főhet az EU-s vezetők és a befektetők feje: most a legnagyobb portugál bank, a Novo Banco gyengélkedik - számolt be a CNBC. A bank idén...
2016.09.05. táppénzre kerültem 10 évet meghaladó munkaviszony után. Sajnos a vizsgálatokból kiderült : munkahelyi stressz miatti idegi kimerültségben szenvedek. Októberben szóban közöltem a főnökömmel, nem tudok visszajönni dolgozni, keressen helyettem mást és a betegállományom lejáratával szeretnék közös megegyezéssel elbúcsúzni megkapva a 10 év után járó végkielégítésemet. Szóban megegyeztünk,…
Érdeklődnék, hogy a cégnek joga van az alapbéremből visszavenni, amit már egyszer elértem. Elmentem szülni egy bizonyos alapbérrel (bruttó), de én gyes alatt vissza mentem dolgozni. Ebből az alapbérből számolták ki a 6 órási munkaidőt ami kevesebb ugyebár. És most gyes lejárta után nem akarják megadni azt az alapbért, amit egyszer elértem. Azzal védekeznek, hogy közbe volt egy emelés amit…
Üzemi balesetet szenvedtem önhibámon kívül 1983-ban. 100%-os baleseti rokkantnyugdíjas lettem a baleset következtében. 1997-től már végleges I.csoportú lettem, felülvizsgálatra többet nem kellett mennem. A koromnál fogva (1957) a rokkantnyugdíjam átalakult rokkantsági ellátássá. A komplex felülvizsgálat alapján 29%-os egészségi állapot, nem vagyok rehabilitálható. A kérdésem az lenne, mivel üzemi…
Az év végén 400 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalójának összesen közel 260 millió forint prémiumot adott a Magyar Nemzeti Bank - tudta meg a Magyar Nemzet. Ez egy főre vetítve átlagosan...
Bekerült a kritikus, bankokra leselkedő kockázatok közé a pénzintézetek értékesítési gyakorlatának irányítási módszertana az Egyesült Államokban. Tavaly kiderült, hogy a Wells Fargo kétmillió...
Novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ez azt jelenti, hogy az előző hónapok alacsonyabb dinamikája után erősödött a költekezési kedv. Igaz...
A hét utolsó kereskedési napján mérsékelt mínuszokkal indították a napot a főbb európai részvényindexek. Beállt a Plotinus árfolyama 2017.01.06 09:04Ahogy a határidős részvényindexek alapján...
A jelenlegi és a megválasztott amerikai elnök közötti különbségeket figyelembe véve előre sejteni lehetett, hogy nem lesz tökéletesen sima az átmenet - mondta Ugrósdy Márton Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, azzal kapcsolatban, hogy a hivatalban lévő elnök az egészségbiztosítási törvény megmentéséről tárgyalt.
A karácsony előtti lapinformációkkal összhangban valóban februárban látogat újra Magyarországra Vlagyimir Putyin orosz elnök, a pontos időpont a Blikk információi szerint február 2. A lap szerint az...
Közel félszáz, a törvény által előírt felelősségbiztosítással nem rendelkező, vagy annak meglétét az MNB felé nem igazoló pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza az MNB. A jegybank emellett összesen 6,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az érintett, eddig jogsértően működő közvetítőkre.
Betelt a piac, mérgesek a szomszédok és a szállodások is. Akkora pofonokat kapott a cég, hogy még a stratégiájukat is átszabják. Kell a kivonulásukra is számítani?
Novemberben az ipari termelés volumene 0,9%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ez összességében nem mondható rossz eredménynek, de a gyenge összképen alig változtat. Az éves alapú növekedés...
Eséssel indult a nap az európai részvénypiacokon, azonban folyamatosan felfele kapaszkodtak a tőzsdék, a déli órákra már a tegnapi záróértékük alá kerültek a fontosabb nyugat-európai indexek. A nap...
Az indiai jegybank banki technológiákat kutató részlege a blockchain technológiával képzeli el a digitális tranzakciók elszámolásának egyik lehetséges keretrendszerét, első körben egy szűkebb körben...
Pénteken stabilan a 308-as szinten kezdte a napot a forint az euróval szemben, majd a délelőtti kereskedésben hirtelen erősödni kezdett és 307,5 közelében immár új kéthavi csúcsra ért. A lengyel...
Közel félszáz, a törvény által előírt felelősségbiztosítással nem rendelkező, vagy annak meglétét az MNB felé nem igazoló pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza az MNB. A jegybank...
Az ipari termelés volumene 0,6 százalékkal haladta meg 2016 novemberében az egy évvel korábbit a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,9 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken.
Ma újra lehet kereskedni a Plotinus papírjaival, azután, hogy a vállalat vezetése tegnap bejelentette, kivezetnék a Plotinus-részvényeket a tozsdérol. A kereskedés alakulásáról folyamatosan...
A családi disznóvágás sokak szeretett foglalatossága, csak ne avatatlan kéz végezze a legfontosabb feladatokat. Érdemes tapasztalat emberre bízni a disznóvágást és húsfeldolgozást, már csak azért is, mert nem kérnek érte horror árat a szakemberek. Egy átlagos méretű, 150 kilós sertés feldolgozásának ára maximum 15 ezer forint.
Ma újra lehet kereskedni a Plotinus papírjaival, azután, hogy a vállalat vezetése tegnap bejelentette, kivezetnék a Plotinus-részvényeket a tozsdérol. A kereskedés alakulásáról folyamatosan...
Bár a cafeteriában számos változást hoztak az elmúlt évben meghozott, és január elsejével életbe lépett szabályok, még mindig alakul a rendszer. A napokban megjelent az új NGM rendelet az adómentes lakáscafeteriához, írja Fata László a Cafeteria Trendben.
Péntek reggel ismét jelentősen gyengült a török líra a dollárral szemben azt követően, hogy csütörtökön új történelmi mélypontra esett a török deviza. Az ok, hogy ismét gyűlnek a sötét felhők...
Rossz tapasztalataiból kiindulva a BodeTree amerikai startup cég vezetője semmiképpen nem akart mérgező főnök lenni, hanem boldog munkahelyet, elégedett alkalmazottakat akart maga körül. Azonban kicsit átesett a ló túloldalára, írja a Forbes.
Összesen harminc különböző autópálya-fejlesztés előkészítésén dolgozik jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., köztük az M0-ás út két meghosszabbításán is - írja a napi.hu. A körgyűrű teljessé válása...
Alapvetően kedvező lehet a Mol számára, ha sikerülne a horvát kormánnyal kedvező vételár mellett megegyezni az INA cégben lévő 49 százaléknyi tulajdonrész kivásárlásáról - mondta Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari szakértője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az indiai jegybank banki technológiákat kutató részlege a blockchain technológiával képzeli el a digitális tranzakciók elszámolásának egyik lehetséges keretrendszerét, első körben egy szűkebb körben...
Az iPhone 6 sikerei után úgy tűnik megérett a helyzet arra, hogy nagyobb mennyiségben is lehessen értékesíteni iPhonokat a nagy rivális, a Samsung hazájában, így az Apple úgy döntött, hogy...
Pénteken stabilan a 308-as szinten kezdte a napot a forint az euróval szemben, majd a délelőtti kereskedésben két hullámban erősödni kezdett és 307-ig jutott, amire két hónapja nem volt példa. Mindez...
Varga Mihály és Banai Péter a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatóján ismertette a 2016-os költségvetés előzetes adatait. Ezek szerint az egész éves pénzforgalmi deficit 848,3 milliárd...