Az ausztriai cégalapítással kapcsolatos alapvető információkat már nem is olyan nehéz beszerezni, hiszen az internet segítségével már azt is megtudhatjuk például, hogy egy GmbH alapításhoz mekkora tőrzstőke kell. Ha valaki azonban felkeres egy osztrák cégjogban jártas személyt, ez alatt értünk egy ügyvédet, akkor arról is felvilágosítást kaphat, ho
A magyar hatóságok mind a 15 Operatív Program záró pénzügyi jelentését határidőre elküldték az Európai Bizottságnak és 106%-os teljesítéssel zárta Magyarország a 2007-2013-as ciklust - emelte ki a Miniszterelnökség mai fejlesztéspolitikai...
Erős negyedéven van túl a Facebook, amely 8,03 milliárd dollárra, azaz 49 százalékkal növelte bevételeit az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Még dinamikusabb, 76 százalékos volt az adózott eredmény növekedése, amely 3,06 milliárd dollárral szerepel a kimutatásban.
Sokkal kevesebb időt töltünk munkakereséssel, mint amennyit a szakemberek ideálisnak tartanak. Az állásinterjú továbbra is nagy akadály a jelentkezők kétharmadának, a motivációs levélben pedig csak minden második ember hisz - az Index mintegy 5000 olvasójának álláskeresési szokásait térképezte fel a Brand & Content az allas.hu megbízásából.
A világban továbbra is nagyon keresettek azok a kompakt modellek, amelyek a Mercedes kecskeméti üzemében készülnek, ennek köszönhetően rekord évet zárt a magyar operáció tavaly. A vásárlói igények kielégítése érdekében ugyanakkor...
Közel két és fél milliárd forint összértékű pályázatot nyert el a Humansoft a „Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)” tárgyú európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projekt megvalósítására – közölte a társaság anyavállalata, a 4iG Nyrt.
Magyarország 106 százalékos teljesítéssel zárta a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési időszakot, az operatív programok zárójelentéseit megküldte az Európai Uniónak.
Idén május 7-én, vasárnap lesz anyák napja. Ráadásul ezen a hétvégén lesz az iskolákban a ballagás is, a két "ünnep" már hosszú évek óta ugyanarra a hétre esik. Sokaknak kell tehát ajándékkal készülniük a hétvégén. Mutatjuk...
A Mol-csoport 178 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elért 143,4 milliárd forintnál - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett jelentésből. Az elemzők 14 százalékos növekedést vártak.
Az OTP évek óta keresi a felvásárlási lehetőségeket a régióban, nem túl sok sikerrel, hiszen a válság óta megvett román és horvát bank nem sokat tett hozzá a bankcsoport számaihoz, a legutóbbi akvizícióval azonban nagy halat fogott...
Begyorsult az olajár napok óta tartó esése, mélyen 50 dollár alá került. A Mol remek negyedévet tud maga mögött, emelkedik is a papír. Esik az Opimus, felfüggesztve a BIF. Jól tartja magát a Facebook a cég figyelmeztetése ellenére, esett viszont a Tesla a vártnál nagyobb veszteség után.
Ma a horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2016/2017. tanév május-júniusi érettségi időszaka. Ez a vizsgaidőszak a 26. a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi rendszerben.
Magyarország 106 százalékos teljesítéssel zárta a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési időszakot, az operatív programok zárójelentéseit megküldte az Európai Uniónak - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára pénteken a fejlesztési ciklus gazdasági mérlegéről tartott konferencián, Budapesten.
Miközben óriási összegben érkezhetnek jövőre a költségvetés bevételei, a kormány egyre bátrabban mond le a bevételek jelentős részéről, bizonyos célok mentén - olvasható ki a 2018-as költségvetés törvényjavaslatából. A...
Sokat nyer a magyar gazdaság azzal, hogy szoros kapcsolata van Németországgal, így könnyebben hozzáférhetünk a különböző újításokhoz, amelyeket megpróbálhatunk átültetni – mondta tegnap egy eseményen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány megítélése szerint az utóbbi években jelentősen javult a vállalatok hangulata, amit jól mutat, hogy
Mi a helyzet akkor, amikor az interneten kell megtalálnunk leendő üzleti partnerünket? Milyen szempontok alapján válasszunk, mikre figyeljünk? A legfontosabb kritériumokat gyűjtötte össze a HVG.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének le kell mondania posztjáról, amiért egy lapinterjúban antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát.
Az előző támogatási ciklus uniós forrásainak fontos szerepük volt abban, hogy a fejlesztéseket az államháztartási hiány és az államadósság növekedése nélkül lehessen megvalósítani, miközben a munkahelyteremtést is támogatták – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Miniszterelnökség által szervezett, A 2007-2013-as fejlesztési ciklus gazdaságpolitikai mérlege című konferencián…
Donald Trump amerikai elnök New Yorkban, egy múzeummá alakított második világháborús repülőgép-hordozó anyahajón találkozott csütörtökön Malcolm Turnbull ausztrál kormányfővel, és kijelentette: helyreállt a béke közöttük.
Az előző támogatási ciklus uniós forrásainak fontos szerepük volt abban, hogy a fejlesztéseket az államháztartási hiány és az államadósság növekedése nélkül lehessen megvalósítani, miközben a munkahelyteremtést is támogatták – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Miniszterelnökség által szervezett, A 2007-2013-as fejlesztési c
Lendületesen nyitottak a piacok, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe például 0,72 százalékkal 32 521 pontra emelkedett a kereskedés első két órájában 2,6 milliárd forintos forgalom mellett.
Franciaország elkerülte a gazdasági kockázatok szempontjából legrosszabb forgatókönyvet az elnökválasztás első fordulójában, és kedvezőek a kilátások a francia gazdaságban, amely az idén 1,3 százalékos GDP-növekedésre számíthat – derül ki a Coface hitelbiztosító friss elemzéséből. A francia piacra irányuló magyar export jelentős növekedést ért el, miközben az import csökkent.
Átlagosan 15,4 százalékkal, reálértéken 13,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak tavaly – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett lakásárindex jelentéséből.
Magyarország 106 százalékos teljesítéssel zárta a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési időszakot – jelentette ki Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára a fejlesztési ciklus gazdaságpolitikai mérlegéről tartott konferencián. Az operatív programok zárójelentéseit nemrégiben küldtük meg az Európai Uniónak.
A milliomos cégvezetők mintegy 48 százaléka él az Egyesült Államokban, de az Egyesült Királyság és Franciaország sem szégyenkezhet a maga 8, illetve 4 százalékával.
A 2018-as költségvetés tervezetéből kiderült többek között, hogy a nyugdíjat 3 százalékkal emelik, a minimálbért 8, a garantált bérminimumot pedig 12 százalékkal. A Pénzcentrum azt is kiszámolta, hogy a minimálbér-emelés miatt hogyan változnak jövőre bizonyos szociális juttatások.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról. A pénteki nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej...
Nyolc latin-amerikai ország közös nyilatkozatban ítélte el csütörtökön, hogy a venezuelai hatóságok túlzott erőszakot használnak a tüntetőkkel szemben - jelentette be Mexikó külügyminisztériuma.
Elrendelte a bíróság a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolását, a Balassagyarmati Törvényszék végzését a Cégközlöny tette közzé csütörtök este; a salgótarjáni székhelyű cég Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, felszámolása eredménytelenül zárult csődeljárás után kezdődik meg.
Azzal, hogy az OTP csoport megvette a Splitska Bankát, piaci részesedése 11 százalékra nő Horvátországban - mondta Csányi Sándor, az OTP csoport elnök-vezérigazgatója pénteken a horvátországi Splitben.
A német bűnüldözés éves jelentése döbbenetes növekedésről számol be a migráns gyanúsítottak számában. Rossz előjel, hogy ezzel párhuzamosan radikalizálódik a bevándorlásellenes AfD párt. A hadseregben egyelőre próbálják elkenni a szélsőjobboldali incidenseket, de egy múlt heti letartóztatás komoly hullámokat keltett.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Oroszországba, Szentpétervárra. A legújabb WIZZ járat augusztus 27-én indul és hetente kétszer közlekedik majd. A járatokra a jegyek már 8 990 forinttól* foglalhatók a wizzair.com weboldalon.
A holland FrieslandCampina regionális pénzügyi szolgáltató központot hoz Magyarországra, ahol 150 embernek ad munkát az első ütemben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésén.