Az OTP Bank horvátországi leánybankja, az OTP banka Hrvatska bejelentette, hogy a Splitska banka akvizíciója befejeződött. Az összeolvadással Horvátország negyedik legnagyobb bankja jött létre, 11 százalékos piaci részesedéssel.
Országszerte, mind a 19 Auchan áruházban speciális, aktív kerekesszékhez csatolható, valamint egyszerre két kisgyermek szállítását is biztosító bevásárlókocsikkal segíti mostantól a mozgáskorlátozott, illetve családos vásárlók mindennapjait az Auchan. A vásárlói visszajelzéseket figyelembe véve minden egységében elektromos mopedet is biztosít a ker
Lettországi származásom alapján néha nehezen értem, hogy mi zajlik Magyarországon, és az EU-források hatásai mellett az EU alapértékeiről is beszélni kell, hogy ne törjön ki újra az elmúlt napokhoz hasonló vihar - jegyezte meg egy mai...
Bár a bővítésért felelős kormánybiztos szerint idén még nem, de jövőre már elkezdődhet az atomerőmű új blokkjainak építése, ugyanis minden komolyabb akadály elhárult a projekt kivitelezése elől, már csak a létesítési engedélyezés...
Alapvetően könnyítésként és adóteher-csökkenésként értékelhetők a legújabb adócsomagban a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításáról szóló javaslatok.
Sokan az év devizapiaci sztorijának tartották azt, hogy a cseh jegybank három és fél év után április elején elengedte az árfolyamküszöböt az euróval szemben. A befektetők egy része úgy gondolta, hogy megpróbál keresni egy kis "ingyen...
Azzal, hogy az OTP csoport megvette a Splitska Bankát, piaci részesedése 11 százalékra nő Horvátországban – mondta Csányi Sándor, az OTP csoport elnök-vezérigazgatója pénteken a horvátországi Splitben.
Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnökével is találkozik Donald Trump amerikai elnök Brüsszelben május végén - tudatta Twitter üzenetében Preben Aamann, Tusk szóvivője pénteken. A szóvivő...
Elrendelte a bíróság a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolását, a Balassagyarmati Törvényszék végzését a Cégközlöny tette közzé csütörtök este; a salgótarjáni székhelyű cég Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, felszámolása eredménytelenül zárult csődeljárás után kezdődik meg.
Rekordeladás és -bevétel mellett a folyamatos pénzégetés jellemezte a Tesla első negyedévét. Az elektromosautó-gyártó 2,69 milliárd dolláros bevételt ért el, ehhez 25 ezer gépkocsit adott el.
Matematika érettségi felkészítő csomaggal bővült a mateking.hu e-learning oldal. Az eddigi egyetemi szintű matematikát magyarázó feladatok mellett megjelennek az érettségire felkészítő tananyagok. A videók lényegretörőek, könnyen érthetők, az elmúlt évek érettségi feladatait veszik át. A segítség ingyenesen érhető el a diákoknak - írta az Életforma.hu.
Márciusban jelentősen felgyorsult az ipar teljesítménye a februári megingás után, a termelés növekedési üteme ismét felülmúlta a várakozásokat - emelték ki az MTI által megkérdezett elemzők az első negyedéves előzetes iparstatisztika pénteki megjelenése után.
Az észak-koreai állambiztonsági minisztérium azzal vádolta a CIA-t és a dél-koreai titkosszolgálatot, hogy biokémiai támadást terveznek az ország vezetői ellen.
Az európai vendéglátóipar képviselői a több közösségi szakmai szervezetet tömörítő Európai Turisztikai Érdekegyeztető Szövetséggel kezdeményezik a vendéglátás és a turisztikai szolgáltatások áfájának hosszú távú csökkentését az Európai Unió területén – közölte tegnap a Hotrec, az EU-tagországok szálloda- és vendéglátóipari szövetségeinek konföderác
A rizses babaételek 73 százalékában található arzén, ami hatalmas kockázatot jelent a csecsemők növekedésére, az immunrendszerére, és az intelligenciájuk fejlődésére. Egy nemzetközi tanulmány szerint a rizses babaételek háromnegyede...
54 milliárd forintot meghaladó nyereséget ért el 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank, amivel teljes egészében az eredménytartalékot gyarapítja. Az MNB közleménye szerint az így 160 milliárd forintra növekedő tartalék fedezetet nyújt az esetleges...
A román nemzeti bank pénteken két százalékponttal, 8 százalékra csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező valuta tartalékrátáját, az alapkamat ugyanakkor változatlanul 1,75 százalék maradt.
Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnökével is találkozik Donald Trump amerikai elnök Brüsszelben május végén – tudatta Twitter üzenetében Preben Aamann, Tusk szóvivője pénteken.
A korrupció elleni erőfeszítések fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Transparency International (TI) Magyarország nemzetközi konferenciáján, pénteken Budapesten.
Az elmúlt hónapokban mintegy negyvenezer gazdasági szereplő jelentkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, hogy ezentúl a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) vagy a kiva (kisvállalati adó) alapján fizethessen adót – közölte a Magyar Idők pénteki száma.
További mintegy 40 mesterképzési lehetőség kerül be az Erasmus Mundus mesterképzési programjai közé, amelyek által a következő pályázati körben még több témában választhatók majd az ezzel 100-ra bővült ösztöndíjas programok – közölte Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa pénteken.
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült a kiskereskedelem forgalma idén márciusban. Ebben már egyértelműen szerepe van a béremeléseknek, és a családok növekvő költései már a szolgáltatások terén, illetve az otthonteremtésben is jelentkeznek.
Megosztottak a szakértők abban, érdemes-e idén májusban hátat fordítani a részvénypiacoknak. Trump adóreformja a kulcs: ha sikerül átvinnie, akkor a vásárlásra buzdítóknak lesz igazuk, ha nem, akkor az eladást ajánlóknak.
A Felelős Állattartás napját ünnepli az idén 25 éves Rex Kutyaotthon Alapítvány, amely az országos szintű, első alkalommal megrendezendő összefogás alkalmából egész napos rendezvénnyel és látványos rekordkísérlettel várja a közönséget Újpesten.
A bankkártyák egyre nagyobb szerepet játszanak életünk minden területén és bár a BKK budapesti pénztárablakai előtt még mindig nagyobb sorok kígyóznak, mint a nem mindig megbízható automaták előtt, a tömegközlekedés igénybevételekor...
Újabb öt, egyenként 52 perces dokumentumfilm elkészítéséhez járul hozzá a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program tavaly év végén meghirdetett Nemeskürty István-pályázatá
A dinamikusan bővülő budapesti irodapiacon az ingatlanügynökök már nem csak a fejlesztők és a tulajdonosok megbízásából vannak jelen, hanem egyre többször jelennek meg a tárgyalóasztalnál a bérlők oldalán is. Az azonban, hogy végül...
Az olaj ára ismét a mélybe szállt a héten, alulmúlja már a november végi OPEC-megállapodás napján kialakult szintet is, teljesen leradírozta az OPEC által kiharcolt áremelkedést. Logikus módon esnek az olajkitermeléssel foglalkozó vállalatok részvényei is. Érdemes vajon olaj helyett olajbányász cégeket vásárolni? Hogyan viselkedett árfolyamuk a múl
Az MNB igazgatóságának döntése értelmében a jegybank múlt évi 54 milliárd forint nyeresége teljes egészében az eredménytartalékba kerül, amellyel az eredménytartalék teljes összege historikusan magas szintre, 160 milliárd forint fölé emelkedik – jelentette be pénteken a honlapján kiadott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken.
Az MNB igazgatóságának döntése értelmében a jegybank múlt évi 54 milliárd forint nyeresége teljes egészében az eredménytartalékba kerül, amellyel az eredménytartalék teljes összege historikusan magas szintre, 160 milliárd forint fölé emelkedik - jelentette be pénteken a honlapján kiadott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Valamilyen újítással kell előrukkolnia az Apple-nek szeptemberben, amennyiben meg akarja tartani piacvezető szerepét a világban. Ez az idő előrehaladtával azonban egyre nehezebb lesz, lévén, hogy Kínában már el is vesztette piacvezető pozícióját.
Romániában az elmúlt héten több mint 170 új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi intézmények, és újabb emberéletet is követelt a járvány, így 24-re emelkedett a kanyaró halálos áldozatainak száma – derült ki a román közegészségügyi intézet pénteken közzétett összesítéséből.
Ha nem akarja megtartani Preston Henn özvegye vagy négy gyermeke közül valamelyik az 1964-es Ferrari 275 GTB/C Speciale-t, az autót minden bizonnyal elárverezik.
Az MNB mától felfüggesztette a BIF Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó – a közgyűlés által elfogadott (konszolidált) éves beszámoló hiányában – nem tette közzé határidőben a 2016. pénzügyi évről készített éves jelentését. A jegybank az éves jelentés elmaradása miatt a BIF Nyrt.-t, illetve a szintén mulasztó KEG Nyrt.-t összesen 12 millió forint felügyeleti bírság…
Az otthonteremtési program elindulása óta már 42 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig meghaladta a 108 milliárd forintot - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.