2017. december 21. csütörtök

dec. 21
4:09
Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében (ProfitLine)
Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma, november végén 1,4 százalékkal volt kevesebb a regisztráltak száma, mint az elmúlt év azonos időszakában - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya szerdán az MTI-t.
dec. 21
5:03
A nyugdíjkilátások aggasztják a fiatalokat (ProfitLine)
Bár a jelenlegi és rövid távú anyagi helyzetüket kedvezőnek tartják, hosszabb távon már nem ilyen optimisták a 30-59 éves korosztály tagjai - derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A nyugdíjkilátásokat tekintve a 30-as korosztály a legpesszimistább: közel a felük arra számít, hogy nélkülöznie kell idős korában. A kutatásból kiderül, hogy sokan agga
dec. 21
5:18
69 település kap támogatást mini bölcsődéhez (Adózóna)
Először idén nyílt lehetőség mini bölcsődei férőhelyek kialakításának támogatására: 69 önkormányzat részesül összesen 656 millió forintos költségvetési forrásban. A kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a gyermekvállalást és egyben elősegítse a kisgyermekes anyukák munkavállalását, olvasható a kormányzati portálon.
dec. 21
5:33
Fillérekből is síelhet idén a család: ezek a legolcsóbb úti célok (Pénzcentrum)
Magyarország nem számít sínagyhatalomnak, hiszen földrajzi adottságai révén leginkább kezdő és családbarát pályái vannak, ráadásul hazánk a természetes hómennyiséggel is hadilábon áll. Ennek ellenére vannak olyan pályák, ahol...
dec. 21
5:39
Barcza: ha tovább nő a lakosság étvágya, akkor lépnünk kell (Portfolio)
Mostanra kialakult az adósságnak egy olyan szerkezete, ami szerintünk egészséges mind a deviza részarány, mind a lakossági állampapírok esetében - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ...
dec. 21
5:54
Feltámadhat a hazai szénbányászat (AQUA)
Jövő nyárra készülhet el a szénkataszter, amely a hazai szénvagyon felmérésén túl új stratégia kidolgozásának alapját is képezheti. A cél az energiahordozó alternatív felhasználási módjának megteremtése, valamint a nemzeti ásványvagyon újszerű hasznosítása.
dec. 21
6:03
Kétszámjegyű hozamok a karácsonyfa alatt (ProfitLine)
Az idei évben tovább robogtak a részvénypiacok, annak ellenére, hogy a befektetőknek számos kockázattal kellett farkasszemet nézniük. A jelenlegi magas árfolyamszintek mellett már kevés alulárazott tőzsdével találkozhatunk, az európai fronton azonban vannak még vonzó lehetőségek a K&H Alapkezelő szerint.
dec. 21
6:18
Gondoltál mostanában a nyugdíjadra? Néhány napunk maradt (Privátbankár)
Ha a nyugdíjról van szó, sosem lehet rosszkor elkezdeni a spórolást – év végén azonban különösen érdemes áttekinteni a megtakarításainkat. Az állam ugyanis akár évi 280 ezer forinttal is kiegészíti a befizetéseinket - ehhez azonban december 31-éig lépnünk kell. Nem véletlen, hogy a nyugdíjbiztosítások is jól pörögnek ilyenkor: mit tegyen, aki már k
dec. 21
6:21
Nyugdíj: az idén vagy januártól? Számoljon, mi éri meg jobban! (Adózóna)
Az év vége előtt a nyugdíjra jogosultak közül sokakban felvetődik: ha már decemberben is rendelkezik a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, már az idén vegye igénybe az öregségi nyugdíjat, vagy inkább nyugdíj jövő évi megállapításával jár jobban?
dec. 21
6:51
Ma eldőlhet Katalónia sorsa (Portfolio)
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak ma Katalóniában, amelyek tétje a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa. A 7,5 millió lakosú Katalóniában több mint 5,5 millió választópolgár dönthet az új parlamentről....
dec. 21
6:57
Trump szerényen ünnepelte az adóreformot (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen méltatta szerdán az adóreform megszavazását. Az elnök a republikánus politikusok nevét felsorolva köszönte meg az adótörvény elfogadását, miután a képviselőháznak...
dec. 21
7:03
Erős évet zárt a Penny Market: a siker a számok tükrében (ProfitLine)
2017 sikeres év volt a Penny Market számára. December 14-én nyílt meg 212. hazai üzletük Isaszegen, emellett Veszprémben átadták harmadik magyarországi logisztikai központjukat októberben, a növekedés pedig a munkatársak számának gyarapodásában és a számukra nyújtott juttatásokban is megmutatkozik. A munkatársak érdekeit szem előtt tartva az áruház
dec. 21
7:15
Óriási változás jön a hazai Tescókban (Portfolio)
Jelentem, maradunk, hosszú távon elkötelezettek vagyunk a térség, ezen belül Magyarország iránt - nyilatkozta többek között a Tesco magyarországi terveiről Matt Simister, a Tesco Europe áprilisban kinevezett vezérigazgatója a Figyelőnek....
dec. 21
7:30
Kanadaiak segítenek a földgázkút oltásában (NRGreport)
A Szatmár megyei tűzoltók és a földgázkitermelést végző cég kanadai szakemberek bevonásával próbálja eloltani azt a heves tüzet, amely hétfő hajnalban lobbant fel a magyar-román államhatártól mintegy tíz kilométerre, egy nagymajtényi földgázkútnál - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
dec. 21
7:32
A UPS is vásárol Tesla kamionokat (NRGreport)
Az eddigi legnagyobb rendelést adta le a csomagküldő társaság.
dec. 21
7:34
Szerbia is csatlakozhat a Török Áramlathoz (NRGreport)
Moszkva és Belgrád tárgyalásokat folytat arról, hogy Szerbia csatlakozzon a Török Áramlat gázvezeték építéséhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerb hivatali partnerével, Aleksandar Vuciccsal folytatott keddi moszkvai tárgyalásokat követően tartott sajtótájékoztatón.
dec. 21
7:36
Zsíros munkát kapott Mészáros vejének zöldfülű cége, de az apóst sem hagyták ki (Menedzsment Fórum)
Mészáros veje tavaly novemberben alapította a vasútépítéssel foglalkozó Homlok Építő Zrt.-t és máris beszállhatott egy 5,5 milliárdos bevétellel kecsegtető munkába.
dec. 21
7:36
Folytatódik a jelentős bérfelzárkózás (AQUA)
Októberben 295 800 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, az összeg 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Elemzők arra számítanak, hogy folytatódnak a munkaerőpiacon megfigyelt kedvező tendenciák. Habár jövőre kisebb mértékben, de továbbra is jelentősen emelkednek a keresetek.
dec. 21
7:38
Harminckétmilliárd jutott a mellrákosokra (Menedzsment Fórum)
Tavaly 32 milliárd forintot költött a rosszindulatú emlődaganatos betegek gyógyítására az egészségbiztosító, 7 milliárddal többet, mint 2015-ben - írja a csütörtöki Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva.
dec. 21
7:54
Elindult a Wizz Air nyíregyházi pilótaakadémiája (Menedzsment Fórum)
Megkezdte működését a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság nyíregyházi pilótaakadémiája, ahol előzetes repülési tapasztalat nélkül szerezhető meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély.
dec. 21
7:56
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla (Menedzsment Fórum)
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla, a berendezés egyszerre 4 Tesla-akkumulátor töltésére alkalmas - közölte az OMV szerdán az MTI-vel.
dec. 21
8:03
Lemondott Theresa May helyettese (ProfitLine)
Lemondott szerda este Damian Green, aki a miniszterelnök-helyettesnek megfelelő első kabinettitkári tisztséget töltötte be Theresa May brit miniszterelnök kormányában. Green lemondásának közvetlen oka az, hogy - mint az utóbbi hetekben kiderült - a politikus alsóházi hivatali számítógépén egy rendőrségi vizsgálat még 2008-ban pornográf tartalmakat
dec. 21
8:03
A korábban lesajnált kerületek belehúztak (Portfolio)
Bár a mélyponthoz képest Budapest belvárosának drágulása kiugró, úgy tűnik, hogy a lakásárak emelkedése némileg vesztett a lendületéből ebben a lokációban, legalábbis több korábban rosszabbul teljesítő kerületnek sikerült felvennie...
dec. 21
8:12
Kína jüanban fogja jegyezni a kőolajat (NRGreport)
Kína azt tervezi, hogy már a napokban elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén.
dec. 21
8:24
Olyat hozott a Tesla Magyarországra, amilyen eddig nem volt (Privátbankár)
Győrben helyeztek üzembe gyorstöltőket, 4 Teslát lehet rákötni a „kútra”.
dec. 21
8:27
Már csak az aláírásra vár az új amerikai adótörvény (Adózóna)
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen méltatta szerdán az adóreform megszavazását.
dec. 21
8:30
Újabb kínos ügy May kormányában – pornóba bukott bele egy fontos embere (Privátbankár)
Pornót találtak a gépén és szexuálisan zaklatott egy nőt.
dec. 21
8:30
Orbán Viktor: Nem leszünk más ország előkertje (AQUA)
A magyar kézben lévő föld a magyar jövő záloga, ezért a mindenkori kormányok kötelessége, hogy megakadályozzák a külföldiek földszerzését – hangoztatta szerdán Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alakuló küldöttgyűlésén.
dec. 21
8:33
NGM: még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot (HR Portál)
Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja - írja az MTI.
dec. 21
8:39
Bejelentette az MNB a lakáshiteleket is érintő új programok részleteit (Portfolio)
Novemberben bejelentette a jegybank, hogy új eszközökkel segíti 2018 januárjától a hosszú kamatperiódusú hitelek térnyerését és a hosszú hozamok leszorítását. Vásárlóként beszáll az MNB a jelzáloglevelek piacára, és újfajta...
dec. 21
8:42
Anarchiát jósol az amerikai Nemzetbiztonsági Stratégia – mire elég a magyar haderő? (Privátbankár)
Az új amerikai Nemzetbiztonsági Stratégia egy anarchikus nemzetközi arénát jelenít meg, ahol minden szuverén állam a fegyveres erejére kell, hogy támaszkodjon a saját biztonsága érdekében (akkor mi mit csinálunk a saját operett-honvédségünkkel?). A stratégiában az EU egy lábjegyzetté silányul és a klímaváltozást, mint kifejezést is száműzték. Az an
dec. 21
8:45
313 körül várja a karácsonyt a forint (Portfolio)
Az utóbbi napok forinterősödése után 313-ig csökkent az euró-forint jegyzés, innen azonban csütörtök reggel már nem tud tovább kapaszkodni a magyar deviza. A többi feltörekvő fizetőeszköz piacán sem látunk jelentős elmozdulást,...
dec. 21
8:57
Figyelmeztetést adtak ki a bankok: pár napon belül rendszerösszeomlások jöhetnek (Portfolio)
Január elején életbe lép az uniós MiFID 2-es irányelv, ami miatt rendszerösszeomlástól, a piaci kereskedésből való kizárástól és a fat fingerek (elütéses hibák) növekvő kockázatától tartanak a bankok - számol be a hírről a Bloomberg....
dec. 21
8:59
A magyarok 82 százaléka sosem hagyta el Európát (Portfolio)
Mikor utazásra kerül sor, Európa rengeteget tud nyújtani a számunkra: hatalmas kulturális városok, gyönyörű tengerpartok, vagy épp kitűnő síparadicsomok a téli sportok szerelmeseinek. Mindezt figyelembe véve talán nem is annyira meglepő...
dec. 21
9:03
13. havi fizetés és év végi bónuszok Magyarországon és Európában (HR Portál)
A magyar munkavállalók alig több mint tizede kap 13. havi fizetést és közel minden ötödik dolgozó részesül év végi bónuszban - derül ki a Fizetesek.hu legújabb nemzetközi felméréséből.
dec. 21
9:03
A magyarok 81 százaléka sosem hagyta el Európát (Portfolio)
Mikor utazásra kerül sor, Európa rengeteget tud nyújtani a számunkra: hatalmas kulturális városok, gyönyörű tengerpartok, vagy épp kitűnő síparadicsomok a téli sportok szerelmeseinek. Mindezt figyelembe véve talán nem is annyira meglepő...
dec. 21
9:05
Elfogadták az amerikai adócsomagot, mégsem boldogok a befektetők (Portfolio)
Csütörtökön nem láthatunk komolyabb elmozdulásokat a nyugat-európai részvénypiacokon és a magyar tőzsdén sem. Fontos makrogazdasági adatok közzétételére nem kerül sor, így a befektetői figyelem középpontjában az egyedi vállalati...
dec. 21
9:07
Deportálni akarnak egy befektetési gurut, aki külföldön simán folytathatja ámokfutását (Portfolio)
Egy kínai hedge fund-elemzőt, akit "milliárd dolláros pénznyelő" becéznek, deportálni fognak Nagy-Britanniából, aki külföldön simán folytathatja bűnözői karrierjét - írja a Guardian. Két hedge fund, a Corbiere és a Trenchant Ltd....
dec. 21
9:15
Kitoloncolnak egy befektetési gurut, külföldön simán folytathatja ámokfutását (Portfolio)
Egy kínai hedge fund-elemzőt, akit "milliárd dolláros pénznyelőnek" becéznek, ki fognak toloncolni Nagy-Britanniából. Külföldön azonban simán folytathatja bűnözői karrierjét - írja a Guardian. Két hedge fund, a Corbiere és a Trenchant...
dec. 21
9:17
Még mindig Magyarország finanszírozza a külföldet, de egyre kevésbé (Portfolio)
A harmadik negyedévben 806 millió euró volt a magyar folyó fizetési mérleg többlete - közölte az MNB csütörtök reggel. A Reuters szerint ez elmarad az 1,175 milliárd eurós elemzői várakozástól, és az egy évvel korábbinál is alacsonyabb....
dec. 21
9:24
A karácsonyi tömegbe hajtott egy autós Melbourne-ben (Menedzsment Fórum)
19-en sérültek meg. Még nem tudni, hogy baleset vagy terrorcselekmény történt-e.
dec. 21
9:24
Jelentős átalakulás a Tescókban - észrevette? (Infostart)
Marad a Tesco Magyarországon, elkötelezettek a térség mellett. Átalakítják azonban az üzleteiket, nálunk is elkezdődött a folyamat.
dec. 21
9:24
A mai nap is jól indult Felcsúton: 21 milliárdos közbeszerzést nyert Mészáros Lőrinc (444.hu)
Családi öröm: veje pedig egy ötmilliárdost húzott be.
dec. 21
9:30
Akár 130 ezer forintot nyerhet, ha nem kési le a határidőt (Adózóna)
Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
dec. 21
9:30
Alig mozdult az olaj ára (NRGreport)
Tözsdenyitáskor néhány centtel csökkent a Brent ára.
dec. 21
9:36
Már most hatalmas összeget emésztett fel a metrófelújítás (Infostart)
Eddig 21 metrószerelvény érkezett vissza Budapestre Oroszországból a felújítást követően, és 19 szerelvény közlekedik az utasforgalomban – tájékoztatta a Világgazdaságot a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt.
dec. 21
9:36
Biomassza-társaság kerül rövidesen az Opus Global érdekeltségébe (AQUA)
Az egyik legkorszerűbb hazai biomassza- és hulladékkezelő rendszert működtető társaságban szerezhet befolyást az Opus Global Nyrt. Az Opus érdekeltségében lévő Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. magántőkealapján, a Status Energyn keresztül vásárolja fel a Mátrai Erőművet alternatív tüzelőanyaggal kiszolgáló Geosol Kft.
dec. 21
9:39
Megkezdődött a katalán választás, megjósolhatatlan, mi jön utána (Portfolio)
Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat. A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak...
dec. 21
9:42
5 ezerrel több magyar halt meg januártól októberig, miközben 9 százzal kevesebb született (Menedzsment Fórum)
Bár októberben pont kevésbé fogyott a népesség, mint egy évvel korábban, a nagy képet nézve nincs ok az örömre.
dec. 21
9:51
Újabb elbocsátások a Deutsche Banknál (Portfolio)
Ezer fős elbocsátást tervez lakossági érdekeltsége, a Postbank integrációja miatt a Deutsche Bank - erősítette meg a Reutersnek a bank szóvivője a Handelsblatt korábbi értesülését. Ebből 250 fős leépítés a Deutsche Bankot, 750...

Keresés