2017. december 19. kedd

dec. 19
10:03
Újraindul a katonaipilóta-képzés Magyarországon (HR Portál)
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison - írja az MTI.
dec. 19
10:03
Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen, csekély indexváltozással indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
dec. 19
10:03
79,5 millió forint - Ennyibe kerül a világ legdrágább részvénye (Portfolio)
Warren Buffettet már többször kérték, hogy aprózza fel a Berkshire Hathaway részvényeit a magas árfolyamok miatt, azonban ezt a befektetési guru mindig elutasította, meglátása szerint ennek nyomán egy prémium befektetői szegmenset tudott...
dec. 19
10:09
Humánerőforrás-krízis van az egészségügyben (Portfolio)
A humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna...
dec. 19
10:15
Dízel autó cseréje esetén jövőre is járni fog a kedvezmény (Portfolio)
A német BMW és Daimler autógyár meghosszabbítja a régi dízelautók új modellre cserélését ösztönző árkedvezmény határidejét az Automobilwoche értesülése szerint. A lap arról számolt be, hogy a Daimler és a BMW 2018 közepéig...
dec. 19
10:15
Ráerősít az elektromos autókra a Toyota (NRGreport)
2025-re minden Toyota modellből lesz kapható elektromos vagy hibrid változat - írja az Equilor.
dec. 19
10:18
Osztrák-magyar monarchia? Új szelek fújnak Bécsből (Privátbankár)
Berlinben a centrista erők érthető zavarodottsággal figyelik a bécsi fejleményeket. Ausztria padlóféket nyomott az ország további iszlamizációjának megakadályozására. Az új kormány erősíti a rendőrséget, bővíti a titkosszolgálatok hatáskörét.
dec. 19
10:21
Az EU-s országok több mint fele nem készült fel arra, ami januártól jön (Portfolio)
Január 3-án életbe lép az uniós szintű MiFID 2-es irányelv, ehhez képest 28 tagállamból 17 máig nem tudta teljes mértékben átvenni saját jogrendjébe az uniós szabályozást, emiatt pedig bajba kerülhetnek a renitens országok szolgáltatói...
dec. 19
10:21
NGM: tovább nő a kiskereskedelmi forgalom az év végéig (AQUA)
Az év utolsó két hónapjában, az ünnepek miatti költések hatására is tovább nő a kiskereskedelmi forgalom – mondta Pomázi Gyula, az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.
dec. 19
10:23
Lehullott a lepel: így finanszírozza magát jövőre az állam (Portfolio)
Számítanak a lakosságra és az eddigi eszközökre - derült ki a 2018-as finanszírozási tervből. Jövőre új eurókötvényt vezetnek be, de továbbra is cél a devizaarány csökkentése - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter...
dec. 19
10:25
Miért nem okozott drámát a feltörekvő piacokon a Fed szigorítása? (Portfolio)
A meghatározó jegybankok monetáris politikai döntései nemcsak az adott országban fejtenek ki érdemi hatást, hanem globálisan is. A Fed szigorító lépéseitől erőteljes hatásra számítottak a devizaárfolyamokon, hozamokon és egyéb pénzügyi...
dec. 19
10:36
Vajon ki dolgozik a zsámbéki kastélyon 80 százalékkal több pénzért? (Menedzsment Fórum)
A becsült értékhez képest 79 százalékkal magasabb ajánlattal sikerült elnyernie a munkát a szerencsés vállalkozásoknak.
dec. 19
10:39
Dízelautó cseréje esetén jövőre is járni fog a kedvezmény (Portfolio)
A német BMW és Daimler autógyár meghosszabbítja a régi dízelautók új modellre cserélését ösztönző árkedvezmény határidejét az Automobilwoche értesülése szerint. A lap arról számolt be, hogy a Daimler és a BMW 2018 közepéig...
dec. 19
10:48
Matolcsyékra vár a tőzsde, megtáltosodott a forint (Privátbankár)
Az elemzők emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén, a Richtert továbbra is hajtják a tegnapi jó hírek. A forint váratlanul erőre kapott a kamatdöntés előtti kereskedésben, rövid időre benézett 313 alá is. Nyugat-Európában vegyesen indult a kereskedés, itt egyedül a német IFO-index hozhat izgalmakat. Kitartó a lelkesedés a kis papírokban is, a Mé
dec. 19
10:51
Adta a részvényeit az OTP (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy javadalmazási politikája keretében 2017. december 18-án 2260 darab törzsrészvény került értékesítésre a meghatározott irányelvek alapján. A tranzakció nyomán az OTP tulajdonában lévő saját részvények...
dec. 19
10:57
Jól fogynak a BMW elektromos autói (NRGreport)
Hétfőn a BMW elérte a 100 ezer darabos eladási szintet az elektromos és hibrid autóikat illetően - írja az Equilor.
dec. 19
11:00
Négy halra lesz új szabályozás (Infostart)
Fazekas Sándor szerint a Minőségi magyar hal tanúsító védjegynek köszönhetően a fogyasztók könnyen megkülönböztethetik a magyar minőségű halat más halféleségektől.
dec. 19
11:00
Mire készül a kormány? Harcipilóta képzés indul (Privátbankár)
Új alapokra helyezve indul újra a kilencvenes évek végén beszüntetett képzés Magyarországon.
dec. 19
11:03
Leginkább a szakdolgozók hiányoznak az egészségügyből (ProfitLine)
A humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
dec. 19
11:09
Személyes válság: Hogy ne menjen a munka rovására? (HR Portál)
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy stresszesebb életesemény, személyes krízis elvonta figyelmünket a munkáról. Egy betetség vagy válás hihetetlenül nehéz helyzeteket teremthet, amelyeket mind személyesen, mind szakmai szempontból is kihívás kezelni. Vajon eláruljuk a munkahelyünkön a vezetőnknek, hogy mi folyik otthon, vagy inkább ne szóljunk
dec. 19
11:09
A Mol 100 millió liter üzemanyagot ad el a Waberer's-nek (NRGreport)
A Waberer's Magyarország két évvel,  2019. október végéig meghosszabbította a Mollal  kötött üzemanyag vásárlási szerződését. A két év alatt mintegy 100 millió liter üzemanyagot szállít a Mol Magyarország a kamiontársaságnak, amivel a Waberer's legnagyobb belföldi üzemanyag ellátója lett.
dec. 19
11:11
Kanadaiak segítenek a földgázkút oltásában (NRGreport)
A Szatmár megyei tűzoltók és a földgázkitermelést végző cég kanadai szakemberek bevonásával próbálja eloltani azt a heves tüzet, amely hétfő hajnalban lobbant fel a magyar-román államhatártól mintegy tíz kilométerre, egy nagymajtényi földgázkútnál - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
dec. 19
11:12
2018 közepéig tolja ki a dízelprémium határidejét BMW és a Daimler (Menedzsment Fórum)
Addig adnak kedvezményt új autó vásárlására a régi dízel modell becserélésekor.
dec. 19
11:15
Több hónapot csúszik a luxusszálloda átadása (Portfolio)
Csúszik a Parisi Udvar Hotel átadása, a vártnál 5 hónappal később, 2018 őszére várható a luxusszálloda megnyitója. Az építkezés lassulásának hátterében statikai problémák állnak, amely az eddigi 12,5 milliárd forintos beruházási...
dec. 19
11:15
Fazekas Sándor: 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására (AQUA)
A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten .
dec. 19
11:18
Itt a lista, mire költi Felcsút a döbbenetes összegű taopénzt (Adózóna)
Megdöbbentő összegű, 5,4 milliárdos forintot kap a felcsúti Puskás Sportakadémia a társaságiadó-felajánlásokból. Az Orbán Viktor miniszterelnök szülőfalujában működő sportklub közzétette honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által jóváhagyott programját, mire szándékozik elkölteni ennyi közpénzt – írja az Index.
dec. 19
11:21
Tudni akarod, kik mozgatják a szálakat a hazai agrárszektorban? (Portfolio)
Egyesek szerint agrármágnások, zöldbárók, nagytőkés agároligarchák, mások szerint zsenik, álmodozók, profi topmenedzserek, született csúcsvezetők, sikeres vállalkozók és szaktekintélyek. Ismerkedjen meg velük most közelebbről! Ők...
dec. 19
11:23
Több hónapot csúszik a budapesti luxusszálloda átadása (Portfolio)
Csúszik a Párisi Udvar Hotel átadása, a vártnál 5 hónappal később, 2018 őszére várható a luxusszálloda megnyitója. Az építkezés lassulásának hátterében statikai problémák állnak, amely az eddigi 12,5 milliárd forintos beruházási...
dec. 19
11:25
Megbüntette az MNB a Raiffeisen cégét (Portfolio)
Tízmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel az nem jelentette be saját és megbízott cége biztosításközvetítő munkatársait a jegybanki biztosításközvetítői regiszterbe. A Magyar Nemzeti...
dec. 19
11:27
Mutatjuk, mi az egyetlen egy esélye a régi épületeknek (Portfolio)
Jellemzően a régi házak az új, modern épületekkel csak a korszerűsítések után vehetik fel a versenyt, egy ilyen beruházás azonban komoly előkészítést és mérlegelést igényel. Egy régi irodaépület felújítása számos kérdést vet...
dec. 19
11:27
Néha ilyen is van: kellemetlen hír jött Németországból (Portfolio)
Decemberben a várakozásokra rácáfolva csökkent az előző havi rekordhoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe. Az előző havi 117,6 pontról decemberben 117,2 pontra csökkent a mutató, a piac...
dec. 19
11:33
Visszaesik a munkakedv, ha tisztességtelen a vezetés (HR Portál)
Egy német-belga kutatásból az derül ki, hogy jelentős mértékben romlik a dolgozók eredményessége, teljesítménye, ha úgy érzik tisztességtelen bánásmód éri őket a munkahelyükön - írja a G7.
dec. 19
11:36
Több újságíró is távozott a Magyar Nemzettől (Kreatív Online)
A lapigazgató is felállt. De hamarosan többen is érkeznek: közélet, gazdaság, riport vonalon erősítenének.
dec. 19
11:38
Mészáros Lőrinc beszállt az Atmediába és az IKO-ba (Kreatív Online)
Egy összetett üzleti tranzakciósorozat végén.
dec. 19
11:40
A 444 és Budapest a friss Kreatívban (Kreatív Online)
Kik építik a buliturizmuson túli Budapestet? Hova tart a négyéves 444? Melyik drága tévéműsor vált be ősszel, melyik perecelt és kik gyártották őket? Itt az új szám!
dec. 19
11:45
Történelmi csalási botrány robbant ki a Kika, az Extreme Digital és a Pepco tulajdonosánál (Portfolio)
Dél-Afrika történetének legnagyobb vállalati csalása rázta meg a JSE dél-afrikai és a Deutsche Börse német tőzsdét. A német eredetű, de immár dél-afrikai központú Steinhoff International nevű globális bútorkereskedelmi holding folyamatosan...
dec. 19
11:48
Sorozatban gyártották az igazolványokat, lecsapott a rendőrség (Privátbankár)
Egy budapesti okmányiroda három ügyintézője ellen emeltek vádat.
dec. 19
11:51
Őszre csúszik a Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotel átadása (444.hu)
700 millióval megugrott az építkezés ára is.
dec. 19
12:03
Elindította magyarországi szolgáltatását a MikroCredit Zrt. (ProfitLine)
Megkezdte operatív működését a MikroCredit Zrt. A társaság a legújabb technológiai lehetőségeket felhasználva kínál gyors folyósítású kisösszegű hiteleket a jövőben. A szolgáltatás elindítását kétéves előkészítő munka előzte meg. A jelenleg 20 főt foglalkoztató vállalat célja, hogy hazánkban az egyik legjelentősebb FinTech cég legyen és a lehető le
dec. 19
12:06
Egyre több magyar lép át a magánegészségügybe (Menedzsment Fórum)
Idén már a lakosság 57 százaléka vett igénybe magánorvosi szolgáltatást.
dec. 19
12:08
700 millióval drágul a Párisi Udvar Hotel (Menedzsment Fórum)
Így már 13,1 milliárd forintnál tart a beruházás ára. Födémbontás miatt szaladt meg a költség, a szálló átadása is csúszik.
dec. 19
12:09
Szövevényes hálót épített az Ikea, hogy gigantikus előnyhöz jusson - De mi a helyzet itthon? (Portfolio)
Annyira súlyosnak értékelte az Európai Bizottság az Ikea adóoptimalizáló gyakorlatát, hogy mélyreható vizsgálatot kezdeményezett a svéd bútoróriásnál. A gyanú szerint a társaság ügyesen felépített céghálójának köszönhetően...
dec. 19
12:12
Milliárdokat spórolna a nyugdíjon a kormány - sztrájk bénítja a közlekedést (Privátbankár)
Három szakszervezet is egyszerre hirdetett sztrájkot, a közlekedésen kívül zavarok lehetnek a postán és az egészségügyben is.
dec. 19
12:15
Ezekkel a diplomákkal lehet a legjobban keresni (HR Portál)
Ha valaki gazdasági képzésre szeretne járni, és jól szeretne keresni a diploma megszerzése után, akkor ezekre a szakokra érdemes jelentkeznie - írja az eduline.hu oldal.
dec. 19
12:15
Nem a szén évei jönnek (NRGreport)
A jelenlegi szinten marad a szén iránti kereslet 2022-ig a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) éves szénjelentése szerint, amit a szénfogyasztás egy évtizede tartó stagnálása eredményez. Kína továbbra is a globális szénpiac meghatározó szereplője lesz, India jelentősége is egyre nő, az EU ugyanakkor marginalizálódik.
dec. 19
12:21
NAV-tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról (Adózóna)
Tájékoztatókat tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az adóhatósági igazolások kiadásáról.
dec. 19
12:27
Varga Mihály: már nyolcadik éve csökken az államadósság (AQUA)
Jövőre új termék, egy belföldön kibocsátott eurókötvény jelenik meg a piacon, amelyet a forint államkötvény aukcióhoz hasonló rendszerben bocsát majd ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárca és az ÁKK közös sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.
dec. 19
12:33
Egy tanulási módszer, ami segíthet a vizsgaidőszakban (HR Portál)
Hamarosan itt a vizsgaidőszak, mindenki különböző módszerekkel próbál felkészülni, vannak, akik a tanulókártyákra esküsznek. De mi is az és mire jó -erről ír az eduline.hu oldal.
dec. 19
12:33
Tudni akarod, kik mozgatják a szálakat a magyar agrárszektorban? (Portfolio)
Egyesek szerint agrármágnások, zöldbárók, nagytőkés agároligarchák, mások szerint zsenik, álmodozók, profi topmenedzserek, született csúcsvezetők, sikeres vállalkozók és szaktekintélyek. Ismerkedjen meg velük most közelebbről! Ők...
dec. 19
12:39
Az ÁKK nem fogadott el ajánlatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción (Portfolio)
Az elsődleges forgalmazóktól érkező összes, a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekre (dkj) tett ajánlatott elutasította keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy...

Keresés