A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére elfogadott jogszabály-módosítás alapján 2018 januárjától két év szabadságvesztést kaphatnak az engedély, bejelentés nélkül működő pénzügyi közvetítők. Az új büntetőeljárási törvény...
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
Számos bank indult el nagy lendülettel a digitalizáció rögös útján, hiszen a sikeres adaptáció akár a bevételek 20%-os növekedését is eredményezheti, miközben rengeteg költséget takarít meg nekik. A digitalizálódó bankok körülbelül...
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban, három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
Érdemes körültekintően tájékozódni, mielőtt belevágunk abba, hogy hitelre vásároljunk. Minden felmerülő költséget előre tisztázni kell, hiszen attól még, hogy az adott hitel kamatmentes, terhelhet minket kezelési költség, egyéb díj – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, amely más csapdákra is figyelmeztetett.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 200 milliárd forint keretösszegű rulírozó hitelről írt alá megállapodást egy tizenkét résztvevős, belföldi és nemzetközi hátterű bankokból álló konzorciummal.
A Mol Nyrt. december 15-én 750 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést kötött 13 bankcsoporttal - tette közzé a társaság pénteken a BÉT honlapján.
Január közepéig tarthat az új német szövetségi kormány megalakulásához vezető folyamat következő szakasza, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata...
Újabb kreatív kézbesítési módszerről számolhatunk be egy hazai postás részéről. Olvasónk videójának tanúsága szerint a postás behajítja a kertbe a küldeményt, ahelyett, hogy a postaládába helyezné, vagy ha oda nem fér be, akkor...
Huszonöt vizsgált fényfüzér nem felelt meg a minőségi követelményeknek, míg a szaloncukroknál csak egy esetben találtak kifogást a fogyasztóvédelmi a revizorok a november végén kezdődött karácsonyi ellenőrzéssorozat során – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Érdeklődöm, hogy kötetlen munkarend esetén mennyi lehet a maximálisan elvárható munkaidő. Szabályozza-e a M? Elrendelhető-e hétvégi munkavégzés? A huzamosan 10-12 órás munkavégzés megengedett-e, ami havi átlagban 200-220 feletti munkaórát jelent?
Ökológiai katasztrófa fenyegeti Dubrovnikot, Korcula, Mljet, Vis és Solta szigeteket, valamint a Peljesac-félszigetet és az Adriai-tenger déli részét az Albániából érkező több tonna szemét miatt, amelyet az erős déli szél hatására az áramlat sodor ki a partokra - írta a helyi sajtó hétfőn.
Az alternatív iskolák hatalmas túljelentkezéssel néznek szembe, mivel elsősöket nem lehet felvételiztetni, ezért a szülők versengenek a bejutásért: motivációs levelet írnak, családi programokon vesznek részt - írja a Vasárnapi Hírek.
Újabb nagy sikert ért el a Richter, ugyanis az egyik legígéretesebb originális készítményével, a cariprazinnal történő III. fázisú vizsgálatok előzetes eredményei arra engednek következtetni, hogy egy új indikációban, a bipoláris...
Novemberben majdnem 84 ezer magyar állampolgár dolgozott Ausztriában, ami némi csökkenést jelent, de ez inkább szezonális, egy év alatt megint a magyarok száma nőtt a legjobban. Beiktatták az új elnököt, aki idegenellenességgel győzött, de első útja Brüsszelbe vezet, barátságosan beszélt a németekről és kizárta az “Öxitet”.
Év végén távozik Dunai András, a Centrál Médiacsoporttól, a cég digitális üzletág-igazgatója. Feladatait 2018 januárjától Zalai Ágnes veszi át - írja a Médiapiac.
Újabb nagy sikert ért el a Richter, ugyanis az egyik fontos originális készítményével, a cariprazinnal történő III. fázisú vizsgálatok előzetes eredményei arra engednek következtetni, hogy egy új indikációban, a bipoláris depresszióban...
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
Jóváhagyta az Európai Bizottság a debreceni repülőtér 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) tervezett állami támogatását - olvasható a testület közleményében. A Bizottság úgy találta, hogy a debreceni repülőtér infrastrukturális...
Januártól két év szabadságvesztést kaphatnak az engedély, bejelentés nélkül működő pénzügyi közvetítők a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére elfogadott jogszabály-módosítás szerint.
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
A nap elején még nem volt egyértelmű irány a forint piacán, délutánra viszont belehúzott a magyar deviza, így erősödéssel várjuk a holnapi MNB-döntést. Elindult az euró is 2017.12.18 15:27A nap második felére az euró megint 1,18 fölé...
A kormány a mintagyárak projekttel segíti a feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) abban, hogy valós környezetben ismerjék meg a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipar 4.0 megoldásokat, fejlett technológiákat, és ezeket a saját működésükbe integrálhassák – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a programot indí
Elindítja első lakóingatlan-fejlesztését a Wing Zrt.: a XIII. kerület szívében megvalósuló Kassák Residence egy smart otthonokat kínáló lakópark, amely elsősorban a modern városi életformát választó fiatalokat célozza meg. A mintegy...
Kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, ami főként az amerikai adóreform elfogadásával kapcsolatos várakozásoknak köszönhető, ugyanis jelenleg a piac arra számít, hogy az amerikai törvényhozók még a héten elfogadják a tervezetet....
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem tart csütörtökön kötvényaukciót az ÁKK - olvasható az adósságkezelő honlapján. Lefújta a szokásos kéthetenként aktuális kötvényaukciót az ÁKK, így a héten csak kedden hirdetnek...
Novemberben inkább csak stagnálást mutatott a befektetési alapok piaca, miután a jó keresleti számokat jórészt ellensúlyozták a gyenge hozamok. Múlt hónapban vegyes alapokból és ingatlanalapokból fogyott a legtöbb, miközben a pénzpiaci...
Száz darab Airbus A321neo keskenytörzsű repülőgépet vásárol az Airbustól az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága, az atlantai székhelyű Delta Air Lines - közölte a gyártó a honlapján.
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos lejáraton egyaránt 25-25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek...
Szabad felhasználás, hitelfedezet nélküli pénzhez jutás, kényelmes igénylés és gyors folyósítás - számos előnnyel rendelkezik a személyi kölcsön más hiteltípusokhoz képest. Nem véletlenül választják sokan arra is, hogy pénzügyileg...
A Waberer's Magyarország két évvel, 2019. október végéig meghosszabbította a Mollal kötött üzemanyag vásárlási szerződését. A két év alatt mintegy 100 millió liter üzemanyagot szállít a Mol Magyarország a kamiontársaságnak, amivel a Waberer's legnagyobb belföldi üzemanyag ellátója lett.
Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Komoly szerepe van a tájékoztatásnak abban, hogy Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az elektromos autók száma a visegrádi országok között – mondta az NRGreportnak Reizer Levente, a Nissan elektromos autózásért és infrastruktúráért felelős marketing menedzsere Közép-Kelet Európában. Interjú.
Szeretnék érdeklődni hogy én már 12 éve egy cégnél dolgozok, határozatlan idejű szerződésem van. Azért mert én nem vagyok szimpatikus a mostani felettesemnek kirúghatnak? A munkámat ugyan úgy elvégzem, mint eddig.
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban, három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
A Richter és az Allergan gyógyszeripari vállalatok vizsgálatai szerint a cariprazine hatásosnak bizonyult a bipoláris depresszió egyik típusában szenvedő betegeknél, a sikeres klinikai vizsgálatok alapján az Allergan a tervek szerint 2018 második felében benyújtja a kiegészítő törzskönyvi kérelmet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógysz