Az Eurostat legfrissebb adatai szerint kevesebben haltak meg az Európai Unió útjain közúti közlekedési balesetben tavaly, mint egy évvel korábban. Kiderült az is, hogy az EU-ban évente egymillió emberből ötvenen vesztették el az életüket...
Szeptembertől új szakképzési rendszerben tanulhatnak a szakmát vállalók, amihez a szükséges feladatok végrehajtását már meg is kezdték a szereplők – mondta a Magyar Időknek Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke cáfolja azokat az állításokat, amelyek szerint „lebutított” képzést kapnának a fiatalok, mivel az alapkompetenciák els
Frászt kapsz a karácsonyi ajándékok beszerzésétől? A gyerekek már leadták a listát, de semmit sem vettél még a férjednek vagy feleségednek, szüleidnek, és a nagyszülőknek? A Pénzcentrum most különböző árkategóriákban segít...
A 2008-as pénzügyi válság óta a jegybankok világszerte pénzt nyomtattak és eszközvásárlásokba kezdtek, agresszívan stimulálva a gazdasági növekedést. De a svájci központi bank még ehhez képest is egészen furcsa dolgot művelt. ...
Közel 15 évnyi átlagfizetésre van szüksége egy londoninak ahhoz, hogy saját lakáshoz juthasson, ami a mérések történetében a leghosszabb idő. Ráadásul a Brexit sem segítette a londoniakat abban, hogy könnyebbé váljon a lakásvásárlás...
A légitársaságokra kötelező csődbiztosítás bevezetését szorgalmazza az európai utazási irodai szövetségek brüsszeli székhelyű szervezete, a hátrahagyott utasok elszállításához és kártalanításához.
A háttér-infrastruktúra, a felvonulási terület kiépítésével kezdődik 2018 elején Paks II projekt megvalósítása, elsőként közel nyolc hektáron üzemcsarnokok, tároló terek, betonüzemek épülnek - mondta a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásáért felelős államtitkár pénteken Szekszárdon.
Az atomenergia fontos szerepet tölt be az energiaellátás biztonságában, ezért is jó döntés a paksi atomerőművi blokkok üzemidejének hosszabbítása - mondta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Energetika valamint VGF víz, gáz fűtéstechnika épületgépészeti szaklapok kiadója szakmai konferenciáján, Budapesten.
Európai összevetésben is kiemelkedő évek elé néz a magyar építőipar, bár a kedvezményes áfa körüli kérdések és a munkaerőhiány okozhatnak problémákat.
Jogerősen pert nyert az Unibet onlineszerencsejáték-szolgáltató a magyar állammal szemben, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős döntése értelmében Magyarország jogellenesen járt el, amikor a külföldi online szerencsejáték szolgáltatókat bírsággal sújtotta, illetve a weboldalaikhoz történő hozzáférést korlátozta – közölte a cég jogi képviseletét ellátó bpv Jádi Németh Ügyvédi…
Egy jelképes indítógomb megnyomásával 2017. november 30-án a bangladesi Pabna tartományban megkezdődött a Ruppuri Atomerőmű 1-es blokkjának alapozása az első adag beton kiöntésével. Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen részt vett a Bangledesi Népköztársaság kormányfője, Sejk Haszina és Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai
A képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, így Donald Trump elnök és a Republikánus Párt közelebb jutott azon céljához, hogy csökkentse a vállalkozások és a tehetős magánszemélyek...
Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a "melegszívű és baráti fogadtatásért" Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke, aki a hét elején Budapesten hivatalos állami látogatáson, valamint a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón vett részt - közölte Havasi Bertalan,
Fel kell készülni arra, hogy a költségvetésnek kell majd helytállnia a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, illetve az MSZP-SZDSZ-vezetés alatt elkövetett, a 4-es metróberuházást és az Alstom-járműbeszerzést érintő szabálytalanságokért. „Arra számítunk”, hogy a korrupciós botrány miatt az elszámolt uniós pénzek egy részét vissza kell majd fizetni, de emiatt
A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. Statisztikák szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható...
Túl magas a változó kamatozású lakáshitelek aránya Magyarországon, ezek kamatkockázata ugyanis a törlesztőrészletek látványos megemelkedésével fenyeget. Vannak országokban azonban, ahol még nálunk is rosszabb a helyzet. Lakáshitelt...
Közel 15 évnyi átlagfizetésre van szüksége egy londoninak ahhoz, hogy saját lakáshoz juthasson, ami a mérések történetében a leghosszabb idő. Ráadásul a Brexit sem segítette a londoniakat abban, hogy könnyebbé váljon a lakásvásárlás...
Li Ko-csiang megköszönte a baráti fogadtatást. Szerinte itt amúgy lendületes társadalmi fejlődés megy végbe, bár sorosozó közembert a lezárt belváros miatt aligha láthatott.
Tovább csökkent a szegénységnek kitettek száma Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint, a folyamatok illeszkednek a 2012 óta megkezdett trendbe – mondta tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a távirati irodának.
Miniszteri szintű ülést tart az észak-koreai válságról az ENSZ Biztonsági tanácsa december 15-én Japánban – jelentette be pénteken, New Yorkban a kelet-ázsiai ország ENSZ-nagykövete.
Folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon 2016-ban, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért – ismerteti a Takarék Agrár Igazgatóság és FHB Bank közös elemzése.
"Bár most egy távolodó repülőgép fedélzetén ülök, és így egyre messzebb kerülök Magyarországtól, a szívemben a távolság egyre csak csökken" - írta táviratban a kínai miniszterelnök.
A július 31-ével bevont 2000 forintos bankjegyek 80 százaléka, az 5000 forintosok 86 százaléka érkezett már vissza az MNB-hez, de ez azt is jelenti egyben, hogy még mindig közel 5-5 millió darab 2000 és 5000 forintos van forgalomban. Összegszerűen...
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Appeninn Holding Nyrt. igazgatósága – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A határozat értelmében az igazgatóság hozzájárult, hogy a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft.
A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak az idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-étől a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból – közölte az MNB az MTI-vel.
November 30-áig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, ami maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium...
1942. december 2-án délután 3 óra 25 perckor indították meg a Chicagóban megépített atomreaktorban a világon az első láncreakciót, irányított atommaghasadást. Az atommáglya szabadalma az olasz Enrico Fermi és a magyar Szilárd Leó nevéhez fűződik, amelyet aztán az amerikai kormány jelképes, 1 dolláros áron vett meg tőlük.
Gyorsabb és professzionálisabb lesz a január 1-jén hatályba lépő gyökeresen új polgári perrendtartás (pp) - mondta az MTI-nek Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke. Fazekas Sándor hatéves vezetői mandátuma rövidesen lejár, de megpályázta újra a legnagyobb magyar bíróság elnöki posztját.
A paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházásának megrendelője már dolgozik a két új nukleáris blokk felvonulási területén, 2018 elején pedig komolyabb terepmunkák és a kiszolgálóépületek felépítése is elkezdődik.
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Appeninn igazgatósága. A határozat értelmében a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft. az Andrássy út 105. alatt műemléki környezetben fekvő ingatlant apportjával emeljen tőkét...
Mindjárt itt a karácsony, de ötleted sincs, mit vegyél ajándékba? Tudod, hogy egy hordozható digitális kütyüvel nem lőhetsz mellé, de elvesztél a CPU-k és kijelzőméretek útvesztőjében? Ne ess pánikba, a Pénzcentrum ugyanis ezúttal...