A buszsofőrök után most a jegyellenőröknél lehet gond a bérek miatt. A most munkába álló újoncok többet kereshetnek, mint a 10 éves tapasztalattal rendelkező társaik - írja a Népszava.
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Vége a türelmi időnek: október 31. után már kötelesek maguk után fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot (köznyelv szerint a TB-t) azok, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még nem sikerült elhelyezkedniük. Több...
2017 első felében is folytatódott a lakáspiaci forgalom növekedése. Az első két negyedévben közel 5 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. A használt lakások 2017 I. negyedévében 3,1, a II. negyedévben további...
Magyarország újraiparosítása mérföldkőhöz érkezett a Kall Ingredients Kft. tiszapüspöki izocukorüzemével – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen, a gyár avatóján. A mintegy 45 milliárd forintból megvalósuló üzem létrejöttét, mint nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást a kormány 9,2 milliá
A Mol Nyrt. nyitott arra, hogy eladja részesedését a horvát olajipari vállalatban, addig viszont továbbra is a legjobb tudása szerint működteti az INA-t – közölte Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
Több mint félmillió embert kellett evakuálni Oroszország 52 településén névtelen telefonálók által bejelentett hamis bombariadók miatt októberben – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma hétfőn Moszkvában.
Magyarország újraiparosítása mérföldkőhöz érkezett a Kall Ingredients Kft. tiszapüspöki izocukorüzemével - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen, a gyár avatóján.
Jövő év végére fundamentálisan is megalapozott lehet a CIG Pannónia esetében a háromszáz forintos részvényárfolyam. Pénteken 12,66 százalékkal hígították a papírt.
Több mint félmillió embert kellett evakuálni Oroszország 52 településén névtelen telefonálók által bejelentett hamis bombariadók miatt októberben - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma hétfőn Moszkvában.
A fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról, a jelentős javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn.
Folytatódik a növekedés a magyarországi lízingpiacon, az év első kilenc hónapjában a lízingcégek 428 milliárd forintot helyeztek ki, ami 19 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakában elért teljesítményt.
A Mol Nyrt. helyére lépne a Rosznyefty orosz olajvállalat, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keresne az INA horvát olajipari vállalatban - közölte Igor Secin, a Rosznyefty vezetője a Jutarnji List című horvát napilapnak.
Több mint 120 ezer háztartás volt még hétfőn reggel is áram nélkül Csehországban a vasárnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar következtében. A vasúti közlekedés továbbra is mintegy kéttucatnyi regionális vonalon szünetel - jelentette hétfőn reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).
Megváltozott munkaképességűként dolgozom közel 3 éve, napi 4 órában. Volt egy szívműtétem, állapotom sokat romlott - ezért hosszú ideig táppénzes állományban voltam. Egy év alatt mennyi a maximális időtartam, amit táppénzben tölthetek ? A következő évben - ha szükséges, újra elmehetek betegállományba?
Egy hét múlva, november 6-án kezdődik meg a Szolnoki Törvényszéken a Kun-Mediátor-ügyként ismertté vált büntetőper, amelyben több mint kétszáz tanút hallgatnak meg és csaknem hatszáz nyomozati vallomást fognak felolvasni – közölte Papp Edit, a törvényszék sajtószóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.
Minden évben két számjegyű növekedést ért el az elmúlt öt évben az egészségbiztosítási piac, a hazai biztosítók nagy jövőt jósolnak a területnek. A szolgáltatók minősége és területi eloszlása is sokat javult az utóbbi években...
Csaknem kétszázezren maradtak áram nélkül vasárnap Szlovákiában az országon átvonult rendkívül erős szélvihar következtében, amely országszerte okozott károkat - jelentette hétfőn a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.
Egy hét múlva, november 6-án kezdődik meg a Szolnoki Törvényszéken a Kun-Mediátor-ügyként ismertté vált büntetőper, amelyben több mint kétszáz tanút hallgatnak meg és csaknem hatszáz nyomozati vallomást fognak felolvasni - közölte...
Tízből csupán alig minden második magyar tesz félre a nyugdíjas éveire, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár a nyugdíjba vonulást követően.
Demonstrációt szerveztek hétfő reggelre a kéményseprők, hogy felhívják az országgyűlési képviselők figyelmét arra: szerintük számos negatív következménye lehet a kötelező kéménytisztítás megszüntetésének. Az erről szóló törvényt Áder János köztársasági elnök visszaküldte a képviselőknek, de ha kedden újra elfogadják, akkor az államfőnek alá kell
Az elmúlt hetekben megállíthatatlannak tűnteka világ tőzsdéi, a múlt héten a tengerentúlon és Európában is új csúcsra emelkedtek a börzék, míg a magyar piacon az OTP-re szegeződött a befektetők szeme. Ma azonban némi megtorpanás...
Fordulóponthoz érkezett a felvidéki magyarok által vezetett Ardea (Amateur Rocket Development Adventure) szlovákiai űrprogram. Két év után elkészült a rakétatest, és hamarosan eldől, hogy mikor lövik fel az űrbe az Ardea–2-t.
Nem változik a nyugdíjkifizetés azt követően sem, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) november 1-jén a Magyar Államkincstárba (MÁK) olvad, a szokásos havi nyugdíjellátással együtt 2,7 millióan nyugdíjkompenzációban és egyszeri nyugdíjprémiumban is részesülnek.
1991-es megalakulása óta a legjelentősebb értékű beruházására készül a Mol, amely olyan nagyságrendű lesz, hogy azzal a társaság Közép-Kelet-Európa vezető vegyipari vállalatává alakul át. Az úgynevezett Poliol projekt keretében...
Észrevehetően van még mit fejlődni a pénzügyi tudatosság terén, legfőképp a felnövekvő generációnak. Egy friss felmérés szerint ugyanis a magyar pályakezdők megtakarítási szokásai jóval elmaradnak az optimumtól, még ha 2017 második negyedévében a megtakarítások aránya rekordot is döntött.
Észrevehetően van még mit fejlődni a pénzügyi tudatosság terén, legfőképp a felnövekvő generációnak. Egy friss felmérés szerint ugyanis a magyar pályakezdők megtakarítási szokásai jóval elmaradnak az optimumtól, még ha 2017 második negyedévében a megtakarítások aránya rekordot is döntött.
A napokban került az Országgyűlés elé az adózás rendjéről szóló új törvény tervezete. A törvényjavaslat alapján jövő évtől mégsem emelkedne a késedelmi pótlék és az önellenőrzési pótlék mértéke, viszont egyszerűsödne a mulasztási bírság szabályozása.
Ez év szeptember 20-án autóbalesetet szenvedtem. Munkáltatóm semmiben nem segít. Napi szinten telefonálok az OEP-hez, mert nem továbbítják a táppénzes papíromat sem. Nem hagytak békén, munkába akartak állítani aznap, holott kezelésre járok, megsérült a nyakam. Betegállományban vagyok. Felmondtam rendes felmondással október 6-án. Kérdésem: Így is me
Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban – közölte sajtótájékoztatón a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Mézjelentés előterjesztője vasárnap Budapesten.
Több mint 120 ezer háztartás volt még hétfőn reggel is áram nélkül Csehországban a vasárnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar következtében. A vasúti közlekedés továbbra is mintegy kéttucatnyi regionális vonalon szünetel - jelentette hétfőn reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).