Ma hajnalban Elon Musk kiállt a fél világ elé és egy laza 20 perces prezentáció után bemutatta a Tesla Model 3-at. Igazság szerint hozott ajándékot meg nem is, az első impulzusok alapján egy valóban...
Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének...
A kormányzati szektor 2015. évi egyenlegéről tart sajtótájékoztatót délelőtt 9 órakor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár. A Portfolio a...
Március elején újraindultak a kamatvágások a Magyar Nemzeti Banknál. A forint kamatelőnyét élvezők egy része megint elhagyta a magyar fizetőeszközt és más alternatíva után nézett. Tényleg nehéz helyzetben van a hazai deviza és megint meg kell ijedjünk a 320-as eurótól?
A kormányzati szektor 2015. évi egyenlegéről tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Banai Péter. A Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői kommentálták a 2015-ös költségvetési adatokat, majd Varga...
A mai nappal hivatalosan is a Magyar Áramszolgáltató Kft. birtokába került a TIGÁZ Zrt. versenypiaci földgázportfóliója, mivel a két fél között ez év február 19-én kötött megállapodásban rögzített...
A Tanítanék mozgalom adatai szerint legalább 15 ezren vettek részt a szerda reggeli polgári engedetlenségi akcióban - közölte a szerveződés három képviselője.
Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
Sokszor hallottuk az elmúlt 5 évben, hogy a kormány többségi magyar tulajdont szeretne a bankszektorban. Megnéztük, hogy állunk most, és miként befolyásolhatja ezt az MKB Bank idén lezajló eladása. ...
Márciusban lassuló bővülést jelzett a beszerzésimenedzser-index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított értéke 51,7 pontra csökkent a februári 54,6 pontról - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Egyenletesebb iparszerkezet kialakítására van szükség, hogy ne csak egy ágazat határozza meg az ipar fejlődését, hiszen jelenleg a járműipar a meghatározó - mondta az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Nagy meglepetésre a feburári 48-as értékéről 49,7 pontra emelkedett a kínai Caixin feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index márciusban. Az adat 13 hónapos csúcsot jelentett, ami a Reuters által...
Az új Vámkódex bevezetése informatikai szempontból kihívást jelent, következésképpen a 2016. május 1-jei időpont sem jelöli a teljes körű bevezetés végső határidejét – fogalmaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felhívása.
A Magyar Államkincstár (MÁK) átalakításáról döntött a kormány - a kincstár lesz a magyar állam kifizető ügynöksége, más "kifizető ügynökségek megszűnnek, így az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság kifizetői szerepe is - jelentette be Lázár János miniszterelnökségi miniszter a kormányinfón.
Januárban az export euróban számolt értéke 1,6, az importé 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az áruforgalom aktívuma 174 millió euróval csökkent a tavaly januárihoz képest és 530 millió euró volt - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Azt eddig is tudtuk, hogy feltörték a BSI futóportál rendszerét, most azonban már biztos, hogy használni is akarják a megszerzett jelszavakat. Akkor van baj, ha máshol is ugyanezt a jelszót használjuk.
A tisztességes hitelezést támogató fair banki szabályozás, illetve a túlzott eladósodás elkerülését célzó adósságfék szabályok után március 21-étől több, a felelős hitelezést támogató új...
A negyedév első napja eddig megfelel annak a várakozásnak, hogy a cégek sajátrészvény vásárlásai leállnak, így vevők hiányában a tőzsdék lefordulnak. Persze az elmélet Amerikára vonatkozik, és azt csak este látjuk, most Ázsia és Európa zuhan.
Miközben a kormány tucatnyi állami háttérintézményt szüntet meg, vagy olvaszt be, illetve az államon belül átszervezi az uniós pályázatértékelést, aközben a jelek szerint a Nemzeti Fejlesztési...
Az Országgyűlés elnöke szerint létfontosságú stratégiai ügy a magyar munkaerő megőrzése a Kárpát-medencében, különös tekintettel a külhoni magyar közösségekre.
Tavaly az adó- és adójellegű bevételek az összes főbb adónemnél jelentősen, összesen mintegy 550 milliárd forinttal meghaladták a tervezetteket – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatóból.
Tóth Andrea a HR tevékenységét a Flextronics HR osztályán kezdte. Több multinacionális vállalatnál dolgozott, mire az IKEA Industry soproni gyárának HR vezetőjévé vált.
A mai nappal hivatalosan is a Magyar Áramszolgáltató Kft. birtokába került a TIGÁZ Zrt. versenypiaci földgázportfóliója, mivel a két fél között ez év február 19-én kötött megállapodásban rögzített...
28 milliárd forintos kerettel elindult a napokban a "Nemzeti versenyképességi és kiválósági program" című pályázat, amely három tudományterületen támogatja a jelentős szellemi hozzáadott értéket...
Minden új előfizető számára eltörli április elsejétől az európai uniós roaming díjakat a Vodafone - jelentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón,...
A 2008-as válság óta a Magyarországon kezelt fejlett piaci részvényalapok jobb befektetésnek bizonyultak, mint a jellemzően kockázatosabb feltörekvő piaci versenytársaik. A 2008-as válságos év...
Szijjártó Péter csütörtökön az Amerikai-Magyar Üzleti Tanácsban tömörült amerikai nagyvállalatok képviselőivel, a General Electric és a Google alelnökével tárgyalt.
Minden új előfizető számára eltörli április elsejétől az európai uniós roaming díjakat a Vodafone - jelentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Pénteken folytatódik a washingtoni atomcsúcs, a fő téma az, hogy hogyan akadályozzák meg, hogy atomfegyvert, piszkos bombákat szerezzenek a terroristák.
Egy tanulmány szerint az emberek többet várnak el munkájuktól és a munkahelyi környezettől, mint valaha. A magyar munkavállalók maguk szeretnék kialakítani a munka és a magánélet megfelelő egyensúlyát, ami fontos szempont egy állás elvállalásakor.
A 2014-ben feltöltött SZÉP-kártya egyenleget 2016. május 31-ig fel kell használni. Így van ez a többi elektronikus utalványnál is, bár mások lehetnek a lejárat dátumai - hívja fel a figyelmet Fata László cafeteriaszakértő.
Jelentős számú kínai olajcéget és infrastrukturális beruházásokkal foglalkozó vállalatot minősített le az S&P, közvetlenül azután, hogy az ország adósság besorolásához rendelt kilátását lerontotta -...
Amerika tegnap alig mozdult, az új negyedév azonban pesszimista hangulatban indult, ma reggel Ázsiában a vezető részvényindexek lefelé vették az irányt, Japán vezetésével. A Nikkei 225 index több...
Az amerikai igazságügyi minisztérium a Deutsche Bankot és a JP Morgant kérte meg arra, hogy az 1Malaysia Development Berhaddal (1MDB) kapcsolatos vizsgálatukban segédkezzen. A gyanú szerint a...