2016. április 1. péntek

ápr. 1
0:30
Lemondott az olasz gazdaságfejlesztési miniszter, mert korrupcióval vádolták meg a férjét (444.hu)
Elképesztő!
ápr. 1
0:34
Ezzel a cimbalmos bulival búcsúzom (444.hu)
Reggel Botos Tamással fognak ébredni.
ápr. 1
4:51
Sikert sikerre halmoznak a Nagy-testvérek! (Blikk)
Le Castellet — Igazi sportcsalád Nagy Viktoréké. A világbajnok vízilabdázó öccse, Dá­niel (17) ugyanis pilóta, aki idén a túraautó-vébé mezőnyében mutatkozhat be.
ápr. 1
4:55
Kertész felesége: Imrével egy romantikus utazás volt az élet! (Blikk)
Budapest — Gyászban az ország: Kertész Imre (†87) tegnap hajnalban elhunyt. A Nobel-díjas író előrehaladott Parkinson-kórban szenvedett, többévnyi Berlinben tartózkodás után annak kezelése miatt tért haza 2012-ben. Halálhíre az egész irodalmi és politikai elitet megrendítette.
ápr. 1
4:59
Van elég mentőnk, ha lecsap Budapestre az Iszlám Állam? (Blikk)
Budapest — A minap került napvilágra az Iszlám Állam legutóbbi fenyegető üzenete, amelyben meg is nevezik hazánkat mint lehetséges célpontot. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkora lenne a veszély, mint Olaszországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában, de készülni azért kell.
ápr. 1
5:03
Damu felesége mindent eladott, hogy enni tudjanak (Blikk)
Érd — Sokkal nagyobb a dráma, mint azt bárki is el tudta volna képzelni korábban.
ápr. 1
6:18
Lövöldözés volt egy buszpályaudvaron, ketten meghaltak (Blikk)
Richmond - Rendőrt lőtt agyon egy fegyveres csütörtökön az egyesült államokbeli Richmond egyik buszvégállomásán, a támadóval később két másik rendőr végzett - közölték a hatóságok.
ápr. 1
6:30
Közel félmilliárdból újítják fel a Fidesz székházát (444.hu)
Kubatov terve szerint a 2018-as kampányt már onnan irányítják.
ápr. 1
6:32
Amnesty International: a törökök erőszakkal kergetik vissza a szíreket hazájukba (444.hu)
A jogvédő szervezet szerint ez az EU-török megállapodásnak köszönhető.
ápr. 1
6:34
Fizet Friderikusz Hajdúnak (444.hu)
Két nappal a forgatás előtt lépett le Mindenki Sándora a TV2-től.
ápr. 1
6:36
Önnek Tesco mobilja van? Van egy rossz hírünk (Blikk)
Budapest - Már nem lehet új előfizetést kötni péntektől a Tesco Mobile-nál, április 5-től a szolgáltatás átadásáig pedig nem lehet majd egyenlegfeltöltést vásárolni a meglévő feltöltőkártyás tarifákhoz - derül ki a kereskedelmi lánc honlapján közzétett tájékoztatóból.
ápr. 1
6:54
Budapestiek figyelem! Átalakul a sebészeti ügyeleti ellátás (Blikk)
Mától megváltozik a sürgősségi sebészeti ügyeleti ellátás Budapesten.
ápr. 1
6:56
Ezt nézze meg! Kopasz lett Hosszú Katinka! (Blikk)
Fort Lauderdale – A világ- és Európa-bajnok úszónő megszabadult a hajfürtjeitől, s mindebben a férje segédkezett neki!
ápr. 1
6:58
59 gyógyszer ára lett olcsóbb mától (Blikk)
Budapest - Ötvenkilenc gyógyszer ára csökken átlagosan 13,6 százalékkal a mai naptól, amiből a legnagyobb mértékben, mintegy 50 százalékkal egy reflux betegséget kezelő, úgynevezett protonpumpagátló készítmény ára mérséklődik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel.
ápr. 1
7:03
A kormány büntetné a "titkosított kommunikációt" használókat (444.hu)
Két év börtönt is kaphatna ezért valaki. A kormány terrorveszélyre vonatkozó akcióterve szerint indokolt esetben a belügyminiszter akár tömegrendezvényeket is betilthatna.
ápr. 1
7:05
Minden tiltakozás ellenére Orbán Fertődre szállíttatja az egyetlen magyar főúri kincstárat (444.hu)
Az Esterházy-gyűjtemény lesz a kastélyegyüttes fő turisztikai látványossága, de a jelek szerint nem állnak készen a fogadására. A múzeumi szakma forrong.
ápr. 1
7:07
Buszpályaudvaron lőttek le egy rendőrt (444.hu)
Közel kétszáz buszra váró szeme láttára lőtt le egy rendőrt egy ismeretlen fegyveres Richmondban. Virginia állam rendőrfőnöke, Steven Flaherty ezredes közleménye szerint a a 37 éves Chad Dermyert több lövés érte a buszpályaudvaron. A lövöldöző két rendőr lőtte le. (MTI/BBC)
ápr. 1
7:09
Megújult a sebészeti ügyeleti ellátás Budapesten (444.hu)
A változás lényege, hogy április 1-jétől azok az intézmények, ahol van aktív sebészeti ellátás, az év minden napján 24 órában kötelesek fogadni a területi ellátási kötelezettség szerint hozzájuk tartozó betegeket. Az egészségügyért felelős államtitkárság szerint ez azért jó, mert a betegek pontosan tudják majd, hogy hova kell menniük. (MTI)
ápr. 1
7:12
Gombos Edina: Már nagyon várjuk a harmadik babát (Blikk)
Miami - Már a harmadik babára készül Gombos Edina, aki a családjával a napfényes Floridában találta meg a boldogságot - írja a Best.
ápr. 1
7:14
Gondolta volna? Ezért van csipa a szemünkben a hajnali ébredéskor (Blikk)
Mindnyájan ismerjük azt a helyzetet, amikor felébredünk és az első dolgunk, hogy kitöröljük a csipát a szemünkből. De miért is vannak ott?
ápr. 1
7:30
Ecclestone bekeményített – letiltotta Hamiltont a videózásról! (Blikk)
Szahír – A Forma–1 jogtulajdonosa nem kegyelmezett a világbajnok pilótának, nem engedi neki, hogy a rajongóit szórakoztassa felvételeivel az internetes közösségi oldalain.
ápr. 1
7:32
Ma 40 éves az Apple! Nézze meg, hogyan született az iPhone - Galéria (Blikk)
Ez az év az Apple életében a 4-es szám körül forog. A világ legismertebb, legtöbbet érő és legtrendibb informatikai cége, amely sokak szerint a legjobb is, ugyanis ma, április 1-jén ünnepli negyvenedik születésnapját.
ápr. 1
7:34
Ma lenne 89 éves a Puskás Öcsi - nézze meg, mit üzennek a csillagok! (Blikk)
89 évvel ezelőtt, ma született az aranycsapat királya, Puskás Ferenc ''Öcsi''. A Nemzet Sportolója legendás karrierje során olimpiai arany és világbajnoki ezüstéremmel lett gazdagabb, a Honvéd, majd a Real Madrid játékosaként vált világhírűvé, Pancho néven.
ápr. 1
7:36
Britney Spears eddig soha nem látott képet posztolt DiCaprióról (Blikk)
Britney Spears Instagram fiókja elég változatos. A 34 éves énekesnő egyik nap még fiairól posztol képet, következő nap egy random festménnyel vagy egy Einstein idézettel rukkol elő, nem is beszélve az elképesztő szelfijeiről, és régi fotóiról.
ápr. 1
7:36
Péntek = Nyár (444.hu)
!
ápr. 1
7:38
Nem akar a magyar Törökbe' nyaralni (444.hu)
Sorra mondják vissza az utakat az utazási irodáknál.
ápr. 1
7:48
Buffon döntött: ekkor szeretne visszavonulni! (Blikk)
Gianluigi Buffon, a Juventus olasz hálóőre a So Footnak adott interjújában beszélt tervezett visszavonulásáról és jövőbeli terveiről.
ápr. 1
7:50
Nem bírnak vele! Kim Dzsong Un újabb rakétát lőtt ki (Blikk)
Észak-Korea kilőtt pénteken egy rakétát a Japán-tengerbe - közölte egy meg nem nevezett dél-koreai katonai tisztségviselő a Yonhap hírügynökségnek nyilatkozva.
ápr. 1
8:06
Szexi reklámjával robbantotta fel a netet Kyle Jenner (Blikk)
Kim Kardashian legkisebb húgának, Kylie Jennernek bejött az élet: rapperekkel randizik, divattervezőnek állt, és nemrégiben piacra dobta saját szájfény szettjét is.
ápr. 1
8:08
Titkos fotó került elő Berki Krisztián múltjából (Blikk)
Miskolc – A manapság tévés showmanként, korábban pedig Fradi-vezérként ismert celeb múltjából került elő egy fotó, amikor még a Diósgyőr futballkapusa volt.
ápr. 1
8:09
Orbán a Fehér Háznál (444.hu)
A miniszterelnök is részt vett a vacsorán, amit Obama elnök adott a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón részt vevő delegációknak.
ápr. 1
8:10
Szacsvay László: A munka segít túlélni a mindennapokat (Blikk)
Budapest - A feleségét ért súlyos tragédia után a munkába menekül Szacsvay László (68). A Nemzet Színésze a Best magazinnak elmondta, amíg olyan állapotban van, hogy nem röstell kiállni a színpadra, addig dolgozni fog.
ápr. 1
8:24
Valódi szenzáció! Hatalmas sikert aratott a Frankfurti Autószalonon a faautó (Blikk)
A Julia Roadster három évig épült, és egy szerencsés találkozásnak köszönhetően jutott el az autókiállításra.
ápr. 1
8:26
A magyar doppingszakértő nekiment Sarapovának (Blikk)
Budapest – Dr. Tiszeker Ágnes (46) szerint jobban járt volna a tiltott szerrel lebukó ötszörös Grand Slam-győztes orosz teniszező, ha inkább nem mond semmit.
ápr. 1
8:42
Zseniális időjárás jön! Itt a nyár, de egyszer még elázunk előtte (Blikk)
Magyarország - Koranyári meleg érkezik hazánkba a jövő héten, szerdán és csütörtökön akár 25 fok is lehet.
ápr. 1
8:42
Fradi-sálas férfi lopott bőröndöt a vonaton (444.hu)
Fotó: police.hu Ismeretlen férfiak január 29-én 15:30 és 16:15 között Kelenföld és Komárom között elloptak egy bőröndöt a vonaton. A kamera felvette őket, ami alapján látszik, hogy az egyik tettes 40 év körüli férfi, piros kabátot és fradista sálat meg napszemüveget viselt. A társa, szintén egy 40 év körüli, kék kabátos, barna hajú férfi volt. (police.hu)
ápr. 1
8:44
Mit szól ehhez David Beckham? Így még soha nem tárta szét a lábát Victoria (Blikk)
London - Még ma is a nyakába veszi a lábát Victoria Beckham, ha úgy akarja, és ennek bizonyítékát Instagram oldalán is megmutatja.
ápr. 1
8:44
Mégsem mondanak fel a győri sebészek (444.hu)
Közösen hozták meg a döntéseiket, és most voltak, akik a lelépés ellen szavaztak.
ápr. 1
8:46
Bármikor beleolvashatunk mások ismerkedésébe az új Tinderen (Blikk)
Lányok! Ugye senkinek sem kell bemutatni azt a folyamatot, amikor Tinderen végigfotóztok egy teljes beszélgetést, hogy utána egyenként, mind a 8 barátnőtökről véleményt kérjetek, hogy tényleg az igazit találtátok meg, vagy egy olyan herceget, aki a lóról is csak leesni képes.
ápr. 1
8:48
Minden nap egy alma az orvost tényleg távol tartja (Blikk)
Gyerekkorban sokszor hallhattunk azt a mondást, hogy minden nap egy alma az orvost távoltartja, de most be is bizonyosodott.
ápr. 1
9:00
Sokan támadták a rúdtáncoló terhes kismamát - így vágott vissza (Blikk)
Sydney - Terhessége utolsó pillanatáig nem hagyott fel a rúdtánccal az ausztrál kismama, aki a napokban egészséges fiúgyermeket hozott a világra.
ápr. 1
9:02
A világ legjobban kereső focistája lehet Ibrahimovic (Blikk)
London – Elképesztő összeget, évi 31 millió fontot (12,3 milliárd forintot) kér azért a svéd világklasszis futballista, hogy a kedvezőtlen adótörvények ellenére Angliába szerződjön.
ápr. 1
9:15
Már több mint 130 ezren fizettek be a még nem is létező új Teslára (444.hu)
Tömegek álltak sorba az Egyesült Államokban a Tesla Model 3 bemutatójára várva péntek reggel. A Bloomberg szerint eddig 134 ezer ember fizette be az ezer dolláros előleget arra az autóra, amibe leghamarabb 18 hónap múlva ülhetnek be. A Tesla Európába 2018 előtt nem is tervezi, hogy szállít a 35 ezer dolláros népvillanyautónak szánt típusából.
ápr. 1
9:17
Trump-hajú Orbánnal riogat egy német klip (444.hu)
A ZDF német köztévén mutatták be.
ápr. 1
9:19
Emil négy afgánnal utazott (444.hu)
Az M1-es autópályán igazoltatták a 44 éves budapesti L. Emilt, akinek autójában még négy afgán állampolgár utazott. A rendőrök megállapították, hogy a külföldi személyek nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, a négy fiút és Emilt is előállították. (police.hu)
ápr. 1
9:48
A bundázó Aczél Zoltán szerint a bunda meg annak az új formája, a tao tartja el a magyar focit (444.hu)
A bundabotrányban egy év felfüggesztettett kapott férfi azt állítja, „kirakatper áldozata”.
ápr. 1
9:50
Nem kapott enni, nem aludhatott ágyban a nevelt kislány (444.hu)
Öt éven keresztül bántotta és alázta a rábízott gyereket.
ápr. 1
9:52
Jön az egynapos tanársztrájk? (444.hu)
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ha a hétfői tárgyaláson nem sikerül fontos kérdésekben megállapodni a kormányzattal, jöhet a munkabeszüntetés.
ápr. 1
9:54
2015-ben a GDP 1,9 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya (444.hu)
De a kormányzati szektor adóssága 2015 végén az MNB szerint a GDP 75,3 százalék-a volt.
ápr. 1
9:54
Elképesztő vörös ruhákat mutattak be a pekingi divathéten (Blikk)
Meghökkentő kreációkkal rukkoltak elő a tervezők a pekingi divathéten. Az egyik show-n vörösbe borult a kifutó. A modellek színtiszta piros ruhákban vonultak végig a színpadon, olykor már-már bizarr kiegészítőkkel a fejükön.

Keresés