Lengyelországban nincs veszélyben a demokrácia - hangsúlyozta a lengyel kormányfő a közszolgálati televíziónak szerda este adott interjújában. Beata Szydlo azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a strasbourgi testület a nap folyamán a demokráciát veszélyeztetőnek minősítette a lengyel alkotmánybírósági reformot.
Az első negyedévben 146 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát belföldön, 17 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Használtautó.hu autós portál szerdán.
Lényegesen kisebb növekedést produkált volna a magyar gazdaság az elmúlt években az uniós támogatások nélkül. A transzferek hiányában a nemzetgazdasági beruházások folyamatosan apadnának, illetve...
Több tucatnyi olyan szituáció szerepel a munka törvénykönyvében és más jogszabályokban, amikor a munkáltató távolléti díjat köteles fizetni a munkavállalónak. Ismertetjük ezeket, továbbá azt is, hogy milyen elemekből tevődik össze a távolléti díj.
Az év elején igen olcsón kapható olajból Kína úgy bevásárolt, hogy képtelen átvenni az egyszeri beérkező irdatlan mennyiséget. 7 és fél milliárd dollár értékű olaj ringatózik a tengeren, a legénység unatkozik. Ugyanez megy a Közel-Keleten, ahol az iszonyatos olajmennyiség felvételéért állnak sorba a hajók.
Magyarország legnagyobb Rubik-kockából kirakott mozaikfala a Corvinus Egyetemen a hatodik alkalommal megrendezett Kari Napok rendezvényen. Az installációt ezer darab Rubik-kockából építették meg.
Amerikában tegnap is vették a részvényeket a befektetők, a jó hangulat pedig ma reggel Ázsiában is érződött, a vezető indexek többsége emelkedett. Az élen a japán tőzsde haladt. Az európai határidős...
Csökkentették kitettségüket az európai és japán részvények irányába a világ nagy alapkezelői, miután felerősödtek a félelmek, hogy a jegybanki élénkítő erőfeszítések nem váltják majd be a reményeket...
Megegyeztek a Volkswagen felsővezetői a bónuszok legalább 30 százalékkal való csökkentéséről - számolt be a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A vállalatot a dízelbotrány nyomán...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Szolgáltató Irodájának Budapestre telepítéséről szóló megállapodás létrehozására hatalmazta fel a külgazdasági és külügyminisztert a miniszterelnök - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.
Az olajárak csökkenésével párhuzamosan a világ nagy olajcégeinek vezetői is többségében alacsonyabb fizetésekkel néznek szembe - írja a Marketwatch. A 2014 nyara óta bekövetkezett olajáresés a világ...
Lassúbb lesz az adósságcsökkentés üteme a korábban tervezettnél és közben a 2017-re tervezett áfacsökkentések 70-75 milliárd forintos bevételkiesést eredményeznek - mondta a Világgazdaságnak Varga...
A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint a fogyasztók lesznek a legnagyobb nyertesei az áfacsökkentésnek. Egyébként otthon is olcsóbb lesz rántotthúsozni és az étteremben is.
Várhatóan hároméves jüankötvényt bocsát majd ki Magyarország a közeljövőben 6,5 százalék körüli kamattal - értesült a Reuters és a Dow Jones hírügynökség. A kamat elsőre irreálisan magasnak tűnik,...
Az első negyedév végén több cég működött, mint 2015 végén, a működő cégek száma először nőtt 2013 közepe óta - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.
A dél-koreai LG akkumulátorgyárat nyithat Lengyelországban - írja a Reuters. A cég elsősorban az európai piacra termelne, ahol dinamikusan növekszik az elektromos autók száma. Lengyelország a...
A NAV megvizsgálta az eddig benyújtott adóbevallásokat, ezek alapján pedig összegyűjtötték a leggyakoribb hibákat, amelyekre neked is érdemes odafigyelned.
Továbbra sincsenek komolyabb mozgások a forint árfolyamában, most kicsivel 311 alatt indítja a napot a magyar deviza az euróval szemben. Így egy komolyabb kedvező hír esetén akár ismét a 310-es...
Az MNB és a kormány etikus életbiztosítási koncepciója gyökerestül felforgathatja az életbiztosítási piacot, a megtakarítási célú biztosítások költségei; így a profittartalmuk és a közvetítői...
Az elemző szerint a Budapesti Értéktőzsdén a csütörtöki nyitáskor kisebb erősödés várható, majd a vélhetően profitrealizálás befolyásolja a nap többi részét.
Ma tartja éves rendes közgyűlését a Mol, a 10 órakor kezdődő eseményen a tavalyi év után fizetendő osztalék mellett saját részvények vásárlására vonatkozó felhatalmazásról, tőkeleszállításról,...
2017-ben vagy 2018-ban behajtják az adókarámba az olyan multinacionális internetes cégeket, mint a Facebook vagy a Google - ígéri Deutsch Tamás. A Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki...
A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a...
Februárban - szezonálisan igazítva - 1,1%-kal haladta meg az ipari termelés volumene az előző havit. Az első pillantásra kedvező szám gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ágazat nem állt talpra a...
Egyetemisták elektronikus számláit csapolta meg éveken keresztül egy volt hallgató a Miskolci Egyetemen. Az ügyben a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség 24 rendbeli, információs rendszer...
Továbbra sem megoldott Oroszország fejlesztési bankja, a paksi projektet is finanszírozó VEB Bank pénzügyi helyzete. A már megkapott, 2,2 milliárd dollárnak megfelelő állami segítség mellett további...
Különbözet keletkezik a személyi jövedelemadó bevallásakor (személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, különadó)? A NAV megoldással szolgál.
A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.
Amerikában tegnap is vették a részvényeket a befektetők, a jó hangulat pedig ma reggel Ázsiában is érződött, a vezető indexek többsége emelkedett. Az élen a japán tőzsde haladt. Az európai piacokon...
Az MNB legfrissebb statisztikái szerint 18,7 milliárdnyi állampapírtól szabadultak meg az MNB alapítványai februárban - írja a Világgazdaság. A jegybank statisztikájának vonatkozó sorából ugyanis...
Csendesen indult reggel a nap a forint piacán, aztán hamar a gyengülés felé dőlt el az irány és visszaugrott jócskán 311 fölé a jegyzés. Egyre erősebb a dollár 2016.04.14 09:18A feltörekvő devizák...
Vásárlási láz lett úrrá a részvénytőzsdéken, a leglelkesebben a japán papírokat veszik, de a német indexet is 10 ezer pont fölé húzták, Amerika pedig újabb éve csúcsokon. Az forint is erős, az olaj most megpihent egy kicsit a szokatlanul gyors emelkedés után. Az OTP ismét 7000 forint fölött.
Februárban - szezonálisan igazítva - 1,1%-kal haladta meg az ipari termelés volumene az előző havit. Az első pillantásra kedvező szám gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ágazat nem állt talpra a...
A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.
A lehetőség most arra adott, hogy célzottan, bizonyos termékkörben folytatódjon az áfacsökkentés - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában. Az áfacsökkentéssel...