Öt éve nem volt ilyen magas szinten a BUX index, és az is régóta fordult elő, hogy mind a négy vezető részvényünk osztalékot fizessen. Vajon melyiket érdemes osztalékért vásárolni, melyiket nem, és melyiktől mekkora osztalékhozam várható – ezt boncolgatták a Random Capital konferenciáján. Úgy tűnik, osztalékért csak egyet érdemes.
Fontos lenne csökkenteni az országkockázatot, hogy a magyar beruházási lehetőségek vonzóbbak legyenek, és ebben nagy szerepe van az államnak - mondta Székely István Pál, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának vezetője a bizottság magyarországi képviselete által szervezett műhelybeszélgetésen, csütörtökön Budapesten.
Az elmúlt évek legfontosabb eredménye, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusának végén a jegybanki alapkamat fenntartható módon, történelmi mélypontra süllyedt - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank a...
A meghirdetett mennyiségnél 25 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján.
Lassult a gazdasági növekedés üteme az euróövezeti magánszektorban februárban, miközben az árnyomás továbbra is lefelé mutatott - közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet a beszerzésimedzser-indexek végleges adatai alapján.
Tavaly az export euróban számolt értéke 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra emelkedett - jelentette a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyar turizmus világszinten az élen jár, teljesítménye nemzetközileg is kimagasló, minden fontos mutatója javult tavaly, a turizmus dinamikus fejlődése egyre nagyobb mértékben járul hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 39. Utazás 2016 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtöki megnyitóján, a Budapesti Vásárközpontban.
A meghirdetett 80 milliárd forintnyi kamatcsere-ügyletre ugyan nem volt igény, de közel 56 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a bankok az MNB-vel a csütörtöki aukción, ami lényegesen magasabb...
Van, amikor a jövedelmek adózását a fekvés, máskor a szerzés határozza meg. Nem is hinnénk, mennyi mindenre kell tekintettel lenni, hogy megállathassuk, melyik államnak, államoknak kell adóznunk és mennyit. Minden kiderül.
A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) EU-s források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
Délután fél kettőtől negyvenegyedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki megint igyekszik elmagyarázni, mit miért tesz a kormány. Az eseményen több...
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. A magyar adósbesorolások idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz az első hitelminősítői értékelés.
A hétvégi munkanap-áthelyezés miatt pénteken a munkanapra vonatkozó, szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok - közölte a Mávinform.
Az új építésű lakásokat terhelő áfa csökkentése, valamint a CSOK kibővítése alaposan felforgatta az újlakás-piacot, számos fejlesztő jelentette be régi-új projektek elindítását. A belvárosban...
Délután fél kettőtől negyvenegyedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki megint igyekszik elmagyarázni, mit miért tesz a kormány. Az eseményen több...
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. A magyar adósbesorolások idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz az első hitelminősítői értékelés.
Az elmúlt évek legfontosabb eredménye, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusának végén a jegybanki alapkamat fenntartható módon, történelmi mélypontra süllyedt - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank a 2013 márciusában elindult hatéves elnöki ciklusának eddig eltelt időszakáról készült MNB Félidős jelentés.
A tavalyi év a befektetési célú lakásvásárlásokról szólt, a befektetők addig soha nem látott arányban léptek be a piacra. Ennek hátterében részben a nagyon alacsony kamatszint, részben pedig az év...
A menekültválság mellett elsősorban a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban kap ma kérdéseket Lázár János a szokásos Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "ami nem...
Érdekes törvénymódosító javaslatot nyújtott be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit a Napi.hu szúrt ki. A kormány az államháztartásról szóló törvényt módosítja, mozgásteret biztosítva saját magának, hogy gyakorlatilag bármilyen célra költhessen. Érdekesség, hogy az NGM-ben nem lelkesednek a javaslatért – foglalja össze a Portfolio.hu.
Görögország bejelentette: beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező bevándorlási kvóta ellen. Lázár János szerint már az osztrákok vezetik a közép-európaiak szövetségét migránsügyben. Elmondta, hol lehet a 100 ezer ukrán, az MNB-ügyet a kormánypártokra tolta, a Kliket átalakítják, de Kubatovot több mint egy hete egyszerűen nem lehet elérni. Frissítés: a Fidesz alelnöke…
A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) EU-s források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
Románia fontos stratégiai partnere Magyarországnak, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 7,3 milliárd eurót ért el, és 2,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten a Román-Magyar Üzleti Kör Egyesület (Rocham) befektetési és kereskedelmi fórumán.
Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben - hangzott el a baranyai városban szerdán...
Lázár János csütörtöki tájékoztatóján szóba került a Miniszterelnökséget vezető miniszter Államháztartásról szóló törvény módosító javaslata is. A tárcavezető szerint ez a módosítás csak arról szól,...
Megvalósíthatósági tanulmányt írnak a Hungarocontrol szakemberei több mint egymillió euró uniós forrásból a szabad légtérhasználat működési koncepciójáról, hogy a szabad légtér bevezetése minden európai ország számára egyszerűbb legyen - mondta a Hungarocontrol légiforgalmi főosztályvezetője. Bakos József hozzátette: az optimális légtérhasználat jelentős üzemanyag-megtakarítást jelent a…
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felszólította az általa illegális gazdaságinak nevezett menekülteket, hogy ne jöjjenek a kontinensre. Vajon ez fordulat az európai hozzáállásban, esetleg előkészítése a Törökországgal folyó tárgyalásoknak, netán komolyabb intézkedések előjele lehet?
A kiskereskedelmi forgalom januárban 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők és a Nemzetgazdasági Minisztérium is forgalombővülésre számítanak az év hátralévő részében.
Én C2 kategóriába tartozom. Azt szeretném tudni hogy mellette napi hány órát dolgozhatok (pl rehab.-nál) vagy máshol akár. Természetesen könnyített munkára gondolok.
Rekord árbevétel mellett történetében először gyártott több mint kétmillió motort és több mint 160 ezer autót az Audi Hungaria Motor Kft. - jelentették be a vállalat vezetői csütörtökön a németországi ingolstadti központban tartott sajtótájékoztatón.
Az orosz és az ukrán operáció lesz a befektetők fókuszában a holnap megjelenő OTP-gyorsjelentésben, de kérdés az is, hogy hogyan teljesített a bank Magyarországon, és lesz-e olyan kellemetlen...
A világ legdrágább, átszámítva több mint ezermilliárd forintért felhúzott, bevásárlóközponttal és gyalogos-aluljáróval kombinált pályaudvarát adták át csütörtökön New Yorkban, a 2001-es terrortámadásban lerombolt ikertornyok helyén épülő új felhőkarcolók tövében.
Borexportőrként nem igazán gondolunk a Lidlre, pedig a 2015-ben eladott több mint 11 millió palack magyar borból 4 millió palackot, 1,4 milliárd forint értékben külföldre exportált az áruházlánc.
A hazai vezérigazgatók derűlátóbbak a jövőt illetően, mint társaik világszerte – derül ki a PwC legújabb Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Az idei válaszokból az is kirajzolódik, hogy a szakemberhiánytól való félelem felértékelte a munkavállalók jelentőségét az első számú döntéshozók szemében – derül ki a cég közleményéből.
Érdekelne, hogy a rokkantsági ellátás miért nem minősül nyugdíj viszonynak, illetve miért nem fizet a magyar állam rokkantsági ellátás után nyugdíjat? Ezek az emberek sajnos nem egyenlő eséllyel indulnak a munkaerőpiacon. Sok esetben nincsen számukra megfelelő munka. A rehabilitációs járadékkal rendelkezőkre is vonatkozik a kérdés, mert tudtommal ezek után sem fizet a magyar állam…
A magyarországi online kiskereskedelem tavalyi forgalma 16 százalékkal bővült az előző évhez képest, és elérte a 270 milliárd forintot - közölte a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi index kutatás-sorozatának idei első felméréséből származó adatokat a két cég csütörtökön az MTI-vel.