Ismét jó évet tudhat maga mögött a győri Audi Motor Hungária, hiszen mindkét fő tevékenysége rekord mennyiségben állított elő - számára - készterméket. Az Audi már 11 éve gyárt motorokat Győrben, de...
Dinamikusan nő a magyar borok exportja, de még mindig olcsóbb a magyar bor, mint például az osztrák - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese. Szabó László hozzátette: a minőséget és a magyar bor presztízsét kell növelni.
A magyar cégvezetők optimizmusa növekedett jövőjüket illetően, és derűlátóbbak, mint társaik világszerte - mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa csütörtökön a vezérigazgatói felmérést ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.
Rendkívüli ütemben veszi a magyar lakosság az állampapírokat, ez pedig nagyon kedvező helyzetet teremt a magyar állam számára - vélik az OTP Bank elemzői. Számításaik szerint a kormány már most...
A kormányzat aktív energiapiaci szerepvállalását a fogyasztói érdekek és az ellátásbiztonság védelme indokolja, ehhez a jövőben is szükségesnek tartják az erős állami szabályozói és tulajdonosi részvételt - mondta Kádár Andrea Beatrix, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki budapesti szakmai konferencián.
Egyszerre 5 pályázat jelent meg ma a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP)- olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A megjelent felhívásokból 2 pályázat kifejezetten...
Az Európai Bizottság szerint a Schengeni Övezetben bevezetendő határellenőrzés 7-18 milliárd eurós költséget okozna az EU-nak évente. Csak az 1,7 millió, naponta valamely schengeni belső határon átutazó ingázó – ebből több tízezer magyar lehet – 2,5 és 4,5 milliárdos pluszkiadást jelentene. Tervek készülnek mindennek elkerülésére.
A február 11-i mélypontot követően a fő eszközosztályok újra növekedésnek indultak, és szinte teljesen eltűntek az elmúlt hónap veszteségei. A központi bankoknak nagy szerepük lehet abban, hogy ez a folyamat folytatódjon, mivel a várakozások szerint mind az Európai Központi Bank, mind a Fed, mind pedig a kínai központi bank reagálni fog március folyamán a globális növekedéssel kapcsolatos…
A magyar vezérigazgatók 84%-a bizakodó saját bevételnövekedését illetően, ami kedvezőbb a globálisan mért 82%-os aránynál. Ez először fordult elő a PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérése során....
A hazai vezérigazgatók derűlátóbbak a jövőt illetően, mint társaik világszerte – derül ki a PwC legújabb Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Míg globálisan a vezetők 82%-a, addig Magyarországon 84%-uk bizakodó saját bevételnövekedését illetően. A világgazdaság egészét tekintve a magyar vezérigazgatók 54%-a számít növekedésre, ezzel szemben globálisan ez az érték csak a fele a hazainak.…
Idén februárban kismértékben tovább esett az ISM szolgáltató beszerzésimenedzser-index: a januári 53,5 pontról 53,4 pontra csökkent a mutató értéke, ami ugyan némileg felülmúlta a piaci várakozásokat...
A magyar tulajdonú Starschema bekerült az amerikai Inc. üzleti magazin által kiadott 5.000 leggyorsabban növekvő európai vállalkozás listájára. A Big Data és Business Intelligence technológia fejlesztésekkel foglalkozó cég az összetett rangsor 1.590. helye mellett saját kategóriájában, az 1 millió euró éves árbevétel feletti magyar IT cégek között a leggyorsabb ütemben fejlődő vállalkozás lett. Az…
A CBRE Közép- és Kelet-Európára vonatkozó 2016-os előrejelzése szerint erős év vár a régiónkra, egy olyan kivételes 2015-ös év után, amikor az ingatlanpiac szinte minden szegmensében rekordok dőltek...
Nem zárható ugyan ki, hogy a Moody's hitelminősítő pénteken befektetésre ajánlott kategóriába sorolja Magyarországot, az MTI-nek nyilatkozó szakértők azonban nagyobb esélyt láttak a későbbi felminősítésre az évben.
Manapság nagyon nagy divat a közösségi megosztás, az embereknek lehetőségük van arra, hogy szinte bármit kibéreljenek és használjanak hosszabb-rövidebb időre. Nincs ez másképp az autókkal sem, éppen...
Szerény mínusszal zártak az európai tőzsdék, de a magyar, lengyel, dél-európai indexek szép emelkedést értek el. Nálunk a Mol megközelítette a 15 ezer forintot, ütemesen drágul az OTP és 309 forint alatt is járt az euró. Az olaj ingadozik, de viszonylag magas szinten, az arany viszont több mint egy éve nem látott szinten áll. Megint gyengülni kezdett a dollár.
2015-ben több mint 11 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország, melyből 4 millió palackot, 1,4 milliárd forint értékben külföldre exportált az áruházlánc. A külpiacok számának bővülése és ezzel együtt a közel 30%-os exportnövekedés a Lidl Wine Expo Hungary programnak is köszönhető, melyet idén immáron 3. alkalommal szervezett meg a vállalat.
Amelyik autógyártónak eddig nem volt, már annak is van. Amelyiknek több is volt eddig, annak még több SUV kategóriás autója lesz a jövőben. Az Audi Genfben a Q2-t mutatta be, amihez nem csak a formai...
Elnöki rendelettel meghosszabbította Barack Obama az Oroszország ellen foganatosított amerikai szankciókat. A Fehér Ház közleménye szerint Obama elnök egy évvel toldotta meg a szankciókat,...
A magyar kormány fontos partnerként tekint Afrikára, ahol számos lehetőséggel várják a külföldi befektetőket, köztük a magyar cégeket - mondta Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási államtitkára az Afrika Expo és Vásár megnyitóján csütörtökön, a Hungexpón.
Az előzetes szándék ellenére mégis megmarad az önálló Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ azért menekült meg a bürokráciacsökkentés elől, mert nélküle nemzetközi előírások értelmében se a paksi...
A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárdnyi összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat -...
Miközben az európai tőzsdéken inkább esés volt jellemző csütörtökön, addig a magyar piac emelkedéssel zárt. Az élen a hajnalban jelentő OTP állt, a bankpapír 2 százalékos pluszban zárta a kereskedést...
Az Európai Bizottság becslése szerint évente akár 18 milliárd euró kárt is okozhat, ha tartósan visszaállítják a belső határok ellenőrzését a schengeni övezetben - írta csütörtökön a Süddeutsche...
Az elhízás elleni harc évének hirdették meg 2016-ot az Összefogás a gyermekek egészségéért programban részt vevő szervezetek. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyosnak mondható, ezzel vezetjük az európai statisztikát.
Megkezdődött a húsvéti termékek ellenőrzése. A részletekről Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
Csütörtök kora reggel 310 felett indította a napot a forint az euróval szemben, azonban hamar erősödésbe váltott a magyar deviza. Estefelé kisebb gyengülés bontakozott ki, de még mindig a 310-es...
A beszélgetés első részében a hazai nagyragadozókról és az általuk okozott károkról beszélt Lakatos Pál, a második részben a "bevándorlókról" beszél: a barnamedve ugyan időről-időre megjelenik nálunk, de a legtöbb gazdasági kárt a farkasok okozzák. A farkasok megtámadják és elüldözik a többi állatot, óriási kárt okozva - igaz, legalább az embereket nem támadják meg. A medvék viszont előbb-utóbb…
Tavaly 2,5 százalékkal, 871,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosító társaságok díjbevétele. A nem életbiztosítások területén bővülést, míg az életbiztosítási üzletágban csökkenést mutatnak a számok – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2015. évi előzetes adatokat csütörtökön.
Négy magyar sertéshúsfeldolgozó-üzem exportálhat a jövőben Chilébe, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) sikeres egyeztetéseinek köszönhetően - közölte az FM csütörtökön az MTI-vel.
Az Európában uralkodó enyhén negatív hangulat "átragadt" az amerikai tőzsdékre is. Az irányadó indexek kis mínuszokba fordultak a nyitást követően. A mai makroadatok sem egyértelműen pozitívak, így...
A gyermek- és munkavállalás összehangolásában jelentős szerepük van a családbarát munkaerőpiaci eszközöknek, például a rugalmas (atipikus) foglalkoztatás különböző típusainak. A magyarországi vállalatok azonban csak elvétve alkalmazzák a gyermekes munkavállalók újbóli munkába állását elősegítő intézményi eszközöket, holott ez nemcsak a munkavállalóknak lenne hasznos, hanem a vállalatok is sokat…
Négy napja először csökkenéssel fejezte be a napot az olaj árfolyama, bár az esés csak minimális volt, a WTI mindössze 0,3 százalékkal került lejjebb. Megállt ma az olaj árfolyamának menetelése,...
A francia adóhivatal 21,5 milliárd euró utólagos adót állapított meg tavaly annak ellenére, hogy csökkent az ellenőrzések száma - jelentette be Michel Sapin francia pénzügyminiszter csütörtökön.
Több mint 7 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére - olvasható a Magyar...
Az olasz Ducati tavaly 702 millió euró, a 2014-esnél 22 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt és 12,5 százalékkal növekvő, 54 millió eurós nyereséget ért el; történetében első alkalommal több mint 50 ezer motorkerékpárt értékesített.
Kiárusításba kezd a Yahoo, szabadalmakat, ingatlanokat és egyéb az "alaptevékenységhez szorosan nem kapcsolódó" eszközöket értékesíthet. Elkezdi vizsgálni a Yahoo egyes, az alaptevékenységhez...
Még mindig túl nagy a migránsok áradata Európa felé - hangsúlyozta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Ankarában, ahol Ahmet Davutoglu kormányfővel tárgyalt a jövő hétfői uniós-török...
Valamivel több mint egy hónappal a horvát kormány megalakulása után megingott a kormánykoalíció, ami miatt az annak legnagyobb erejét képviselő pártszövetség, a HDZ Hazafias koalíciója válságstábot...
A lengyel ellenzék szerint a független vizsgálatok végét jelenti a pénteken hatályba lépő igazságügyi törvény, amely Európában egyedülálló módon összevonja az igazságügy-miniszteri és a főügyészi...
Egy katari médiacsoport megvásárolta a Miramax filmstúdiót, amelyben a nyolcvanas-kilencvenes években olyan filmek készültek, mint a Síró játék vagy a Ponyvaregény.
Mérsékelt esésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, amiben a nem túl erős makroadatok is szerepet játszottak. A kereskedés második felében azonban felfelé kezdtek araszolni az indexek, így...