Csütörtök kora reggel 310 felett indította a napot a forint az euróval szemben, azonban hamar erősödésbe váltott a magyar deviza. Megbillent reggel a zloty 2016.03.03 10:07Reggel a forint...
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai tőzsdén is visszafogott optimizmus uralkodik a nyitást követően, a BUX folytatja a szerdai emelkedést. A nyugat-európai tőzsdék többsége minimális...
Tavaly az export euróban számolt értéke 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra nőtt - jelentette a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2016. januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 2,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez érdemi csökkenés a megelőző hónapok 4-5%-os dinamikájához...
A kiskereskedelmi forgalom januárban 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz képest, és 2,1 százalékkal bővült a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nincs nyomás alatt a Deutsche Bank a Postbank eladása miatt. John Cryan, a pénzintézet társ-vezérigazgatója szerint ráérnek várni addig, amíg a piaci hangulat javul és a jelenleginél jobb árat kapnak...
Nagyon optimista az Adidas menedzsmentje, idén tovább emelkedhet a vállalat bevétele és profitja, részben a franciaországi futball Eb-nek és a riói olimpiának köszönhetően. Veszteség tavaly év...
Startup vállalkozások ötleteinek támogatására hozott létre nemzetközi szövetséget négy nagy távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom (DT), az Orange, a Singtel és a Telefónica - tájékoztatta a DT magyar leányvállalata, a Magyar Telekom a HR Portált.
Március 4-én, pénteken a munkanapra, március 5-én, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. Március 6-án a vasárnapi menetrend érvényes - közölte a MÁV a Privátbankárral.
Egyre több önkormányzat jelezte a megújult csok kihirdetése óta, hogy ingyen adnának építési telket a csok feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak. A CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blog összegyűjtötte az ingyen telek buktatóit is.
Míg néhány éve Szlovákiából jártak át a munkavállalók Magyarországra, mára úgy tűnik, megfordult a trend. Ott többet lehet keresni - írja a Pénzcentrum.hu.
Július elsejétől egy másik szervezet létrehozására teszünk javaslatot, amelynek más lesz a finanszírozása és a költségvetése is - mondta a Figyelőnek Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.
Az Adidas előrejelzése szerint az idei évben az egyszeri tételek nélküli eredmény 10-12%-kal emelkedhet, ez éves szinten körülbelül 800 millió eurós eredményt jelentene, ami összességében megfelel a 806 millió eurós Bloomberg várakozásnak.
Felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hogy egyes európai vezetők a kvótareferendummal kapcsolatban bírálják a magyar kormányt, mert a demokrácia egyik legalapvetőbb eszközével akar élni.
Csütörtök kora reggel 310 felett indította a napot a forint az euróval szemben, azonban hamar erősödésbe váltott a magyar deviza. Már 309-nél járunk 2016.03.03 10:33Délelőttre majdnem 309-ig...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az ADG Apotheken-Dienstleistungsgesellschaft mbH (ADG) közvetlen, egyedüli irányításszerzését a Novodata Számítástechnikai Zrt. (Novodata) felett.
Tőzsdei jelenléte alatt a legrosszabb negyedévét zárta a Kurdisztánban aktív Genel Energy, mely a tavalyi negyedik negyedévben leírások miatt több mint 1 milliárd dolláros veszteséget mutatott ki. ...
A Gazprom orosz gázipari cég 2 milliárd euró kölcsönt kapott a kínai Bank of China Limited banktól. A Sanghajban csütörtökön aláírt megállapodás szerint az öt évre adott összeget a kínai pénzintézet...
A nagy autókiállításokon nem csak az autógyártók, hanem a járművek egyedibb megjelenését, nagyobb teljesítményét lehetővé tevő ipar képviselői is jelen szoktak lenni. Ezek között nem az olyan cégeket...
A nagy év eleji rettegés elmúlt, úgy tűnik, akik akart eladott, Amerika lassan az évkezdeti szintre ér. Ázsiában is boldogan zsákolnak a befektetők, az olaj tartja 35 dollár körüli szintjét, az arany is erős. A budapesti börze ma is emelkedik, főleg a Molnak és az OTP-nek köszönhetően.
Éles fordulatot láthattunk a forint piacán február második felében, így nem csoda, hogy csökkent azoknak az alapkezelőknek az arány, akik szerint rövidtávon tovább tud erősödni a hazai fizetőeszköz...
Pénteken felettébb érdekes törvénymódosító javaslatot nyújtott be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit a Napi.hu szúrt ki. A kormány ezzel ugyanis az Államháztartásról szóló...
Már több mint 70 cég élt a növekedési adóhitel lehetőségével. Két év alatt 8 részletben fizetik meg a vállalkozások az egy összegben esedékes társasági adót. Gyakorlatilag az állam kamatmentes kölcsönbe adja az adót – hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.
A Pedagógusok Sztrájkbizottsága folytatná a tárgyalásokat a kormánnyal, de megtette az előkészületeket a sztrájkra is. Felmérés indult például a tanárok „sztrájkkészségéről”, vagyis arról, kit lehet rávenni a munkabeszüntetésre - írja a Magyar Idők.
A kiskereskedelmi forgalom januárban a kiigazítatlan volumenadatok szerint 1,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szétosztja dolgozói között a 4 milliárd forintnyi bónuszát a LinkedIn, szakmai közösségi oldalt üzemeltető vállalat vezetője - adja hírül a Portfolio.hu.
A kiskereskedelmi volumen további emelkedésre számítanak az év folyamán, ugyanis alacsony az infláció, magas szintű a foglalkoztatottság és nagyon alacsony a munkanélküliség - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait elemezve.
Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel...
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai tőzsdén is visszafogott optimizmus volt megfigyelhető a nyitást követően, mely azóta tovább erősödött. A nyugat-európai tőzsdék többsége viszont minimális...
Székesfehérvár és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) sokat tesz azért, hogy minél több lány válassza műszaki, természettudományos és informatikai tanulmányokat, és megszerzett tudásukat helyi cégeknél kamatoztassák. A programjuk egyéves, és nagy a sikere, ezért folytatni kívánják.
Már több mint 70 cég élt a növekedési adóhitel lehetőségével, amellyel a vállalkozások az egy összegben esedékes társasági adót két év alatt, 8 részletben fizethetik meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
A francia gazdasági miniszter szerint ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, az több kétoldalú megállapodás azonnali megszűnésével járna, és ennek egyik következménye lehet az is, hogy a brit oldalra települ a migránsok calais-i tábora.
Jelentős kereslet mellett a tervezett 50 milliárd helyett 75 milliárd forintnyi kötvényt adott el csütörtökön az ÁKK. Az adósságkezelő mindhárom futamidő esetében a maximális ráemeléssel élt a komoly...
Újabb állami támogatást, 1,3 milliárd forintot kap az MCS Vágóhíd Zrt. a beruházás második ütemében tervezett logisztikai és csomagoló üzemének megvalósításához - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.