Az államháztartás központi alrendszerének 2015. július végi halmozott hiánya 894,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 953,7 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 22,9 milliárd forintot meghaladó szufficittel zártak - olvasható az NGM közleményében.
A több mint hat éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, bár idén először nem egyhangú döntés született, 8-1 arányban szavaztak a tagok.
Nem az a lényeg, hogyan érinti a költségvetést a kérdés, hanem hogy alkotmányos alapjog az egyenlőség - így érvelt egy szakértő egy csütörtöki konferencián. Egyre inkább úgy tűnik, meglesz a 200 ezer aláírás a népszavazáson.
Csütörtökön kezdenék az M7-esen az elválasztósávok felújítását - a legmagasabb fokú hőségriadó, a nyári szabadságok, a négynapos hétvége idejére ez brilliáns időzítésnek tűnik. Rogán Antal sem tapsol az ötletnek, elhalasztaná a kezdést.
A pénzügyi szektor megingatásától tartanak a lengyelországi bankok képviselői azt követően, hogy a lengyel parlament alsóháza szerda este elfogadta a frankhiteleseket támogató törvényt; a lengyel pénzügyi felügyelet (KNF) szerint a törvény a bankok eddigi hozzáállásának következménye.
Megállapodott a magyar kormány és az Európai Bizottság arról, hogy újra jöhet a pénz Brüsszelből a Gazdaságfejlesztési Operatív Program negyedik prioritása kapcsán, ami így mintegy 4 milliárd forint...
A gazdasági hangulat kismértékű romlását jelzi az ifo gazdaságkutató intézet harmadik negyedévi euróövezeti felmérése - tájékoztatta csütörtökön a müncheni ifo gazdaságkutató intézet az MTI-t.
Augusztusban sem fogunk unatkozni a mozikban. Bőven van miből válogatni. Mindent megtalálsz, a folytatásos filmektől a vígjátékokig - a Vox.com összeállításából szemezgettünk.
A legmagasabb szintű, úgynevezett Alfa riasztást rendelte el a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálatának NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja szerdán, miután egy brit utasszállító úgy haladt át a cseh és a szlovák légtéren, hogy nem lépett kapcsolatba a légi irányítással - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
Kedvezőtlen hangulatban indult majd tovább romlott a hangulat a csütörtöki kereskedési napon az amerikai részvénypiacokon, mely mögött a látványos olajáresés és néhány csalódást okozó vállalati...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága számára kiemelten fontos, hogy az ország teljesítőképessége szerint javítsa az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeit.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 24,5 milliárd forint árbevétellel zárta 2015 első fél évét, ez 8,7 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első félévi adatnál - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat...
Szeptemberben fizetik ki először az egészségügyi dolgozók bérkiegészítését teljes körűen a 2015. július 1. óta végzett túlmunkáért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,50 pontos, 1,58 százalékos csökkenéssel, 22 420,84 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Lefelé módosította a Román Nemzeti Bank az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, eszerint a fogyasztói árindex az idei év végéig negatív tartományban marad.
Kedvezőtlen hangulatban indult majd tovább romlott a hangulat a csütörtöki kereskedési napon az amerikai részvénypiacokon, mely mögött a látványos olajáresés és néhány csalódást okozó vállalati...
Megszűnt Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár megbízatása a Nemzetgazdasági Minisztériumban. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozat szerint Áder...
Nyugdíjcsökkentést okozhat "a szélsőjobboldal és a szocialisták közös ötlete" - így reagált a Fidesz a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségével kapcsolatos jobbikos sajtótájékoztatóra.
A Facebookon jeleskedő magyar politikusok a Twitteren sereghajtók – állapítja meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) politológiai tanszék kutatócsoportjának tanulmánya. A vizsgált magyar képviselők kétharmada ír rendszeresen hozzászólásokat a Facebookon, a női politikusok gyakrabban, mint férfi kollégáik – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.
Az M7-es autópálya sávszűkítésének feloldását kérte a hőség miatt a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőjétől - értesült az M1 aktuális csatorna.
A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód alkotmányos alapelvének érvényesülését nem írhatják felül költségvetési szempontok - jelentette ki Lehoczkyné Kolonnai Csilla egyetemi tanár csütörtökön Budapesten a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulási lehetőségéről és a Munka törvénykönyvéről tartott, Férfi 40 női szemmel elnevezésű konferencián.
Az adó- és járulékbevételek növekedése elsősorban a gazdasági növekedésnek tudható be, a fogyasztáshoz és az élőmunka jövedelmekhez kapcsolódó adóbevételek egyaránt emelkedtek - kommentálta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára az államháztartás friss előzetes adatait az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Kedvezőtlen hangulatban indult és abban is maradt a kereskedés az amerikai részvénytőzsdéken, mely mögött a látványos olajáresés és néhány csalódást okozó vállalati jelentés áll. A Dow Jones...
Elrendelte a fővárosban a szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatát csütörtökön a levegő magas ózonszintje miatt Budapest főpolgármestere - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-t.
Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő az egyiptomi elnöki jacht fedélzetén áthaladt az új Szuezi-csatornán, majd aláírta a mesterséges vízi út üzembe helyezését megszentelő dokumentumot.
Egy felmérés szerint 242 300 forint volt az országos bruttó átlagfizetés Magyarországon. Egy budapesti nagyvállalat felsővezetője - lehetőleg az IT munkaterületen - keres a legtöbbet. Az IT munkák fizetnek a legjobban, míg legrosszabbul a szociális területeken dolgozók keresnek.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint "áttekinthetetlen okból mintha valakiknek érdekük lenne, hogy meghiúsítsák a 3-as metró felújítását", de ez nem fog sikerülni, már három éve készítik elő a felújítást.
Egy felmérés szerint a szabályozási környezet változása és a makrogazdasági kockázatok mellett a számítógépes kockázatok, illetve a kamatlábak csökkenése fenyegeti leginkább a biztosítási szektort - közölte a PricewaterhouseCoopers (PwC) Könyvvizsgáló Kft. csütörtökön az MTI-vel.