Migránsnak álcázva tartottak ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a napokban a déli határ térségében, a vizsgálatok több mint felénél tapasztaltak jogsértést - tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-t.
Az LMP azt várja a kormánytól, hogy végezzen átfogó vizsgálatot a közmunkaprogramban, tárja fel a törvénytelenségeket, és biztosítson védelmet a munkájukat féltő dolgozóknak.
Olvasónk a 2013-as évről benyújtott mérleget szeretné önrevíziózni. A társaság törzstőkeemelést hajtott végre, mely összeg a mérlegben tévesen tagi kölcsönként szerepel. Azt kérdezte: mi a módja a cégbírósághoz benyújtott mérleg javításának? Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.
A Pilisi Parkerdő Zrt. fellép az illegális zöldhulladék lerakók ellen, mivel a zöldhulladék komoly gondot jelent a természeti területeken, különösen az aszályos, forró időszakokban - közölte a társaság az MTI-vel.
Kevesen ismerik személyesen Michael Hasenstabot, aki zárkózott csodabogár hírében áll. A szakember egészen fiatalon kezdte pályafutását a Franklin Templetonnál, ma pedig már az amerikai cég...
Tállai András államtitkár szerint tiszta helyzetet teremt az egész ország számára a személyi és autóhitelek forintosítása, megszűnik a kitettség, és nem kell a kamatkockázatoktól tartani.
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Gyengültek a vezető részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 117,83 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 22 120,26 ponton zárt szerdán.
Gyengültek a vezető részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 117,83 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 22 120,26 ponton zárt szerdán. A hazai tőzsde az ünnep miatt zárva tartott csütörtökön és pénteken, így "egyelőre megúszta" a nemzetközi részvénypiacok jelentős zuhanását az utolsó két kereskedési napon.
Az Európai Bizottság a cégek összeolvadásáról szóló uniós rendelettel összhangban jóváhagyta a Magyar Telekom és a MET Holding közös vállalkozását - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, amelynek egyik feladata, hogy őrködjék az EU-jog tiszteletben tartásán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden tartja kamatdöntő ülését, emellett néhány nem piacmozgató hatású statisztikai adat is megjelenik a jövő héten.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden tartja kamatdöntő ülését, emellett néhány nem piacmozgató hatású statisztikai adat is megjelenik a jövő héten.
Az utóbbi hónapokban fölerősödött menekülthullám egy "újkori népvándorlás" megindulását jelzi, ezért az EU-nak sürgősen cselekednie kell - mondta a bajor konzervatív CSU főtitkára csütörtökön, egy nappal azután, hogy a berlini vezetés 450 ezerről 800 ezerre emelte az idén Németországba érkező menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését.
A városi polgárok többnyire a nagy parkokban, ligetekben találhatnak nyugalmat - gondoljunk csak a londoni Hyde Parkra vagy a New York-i Central Parkra. Ám az alább felsorolt tizenegy városban...
A vállalkozások egyelőre toleránsak, hiszen a pályázati intézményrendszer egyelőre a korábbi pályázati ciklus pénzeit próbálja kihelyezni, hogy ne kelljen azokat visszafizetni Brüsszelnek. De ha tényleg 2 év alatt szeretnénk kiírni a 2014-20-as időszak pályázatait, az elektronikus pályázati rendszer gyermekbetegségeit sürgősen orvosolni kell - mondja Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A Raiffeisen Bank idén szeptemberben 15 bankfiókját zárja be Magyarországon, így 67 fiókkal működik tovább, alkalmazottainak száma pedig az év eleji 2200-ról némileg 2000 alá csökken - mondta Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója Budapesten a pénzintézet féléves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.
Főként a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek miatt estek nagyot a tőzsdék az elmúlt napokban, az IMF szerint azonban nem kell aggódni. Csütörtökön és pénteken nagyot estek a világ...
Sokak szerint komoly szakadással indul majd útjára a négynapos ünnep utáni tetszhalott állapotból a BUX - itthon ugyanis csak a forint árfolyama tudta lereagálni az amerikai tőzsdék 2011. óta legnagyobb zuhanását.
Országos internetsebesség-mérő oldalt indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a szerdától működő szelessav.net honlap valós információkat ad az előfizetőknél ténylegesen tapasztalt hazai internetsebességek mértékéről - közölte a hatóság szerdán.
Hideg szobában, behűtött sörrel a kézben, az új tévét bámulva - így szurkolt a magyar az úszó világbajnokságon remek teljesítményt nyújtó sportolóinknak.
A jövő héten az MNB közlései határozzák meg a hazai gazdasági életet. A nagy kérdés azonban nem a jegybanki kamat szintje, hanem az, hogyan teljesített a pénzügyi szektor a II. negyedévben. De a Központi Statisztikai Hivatal sem pihen, bőven érkeznek az adatok majd onnan is.
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Nagyot estek az elmúlt napokban a világ tőzsdéi, a befektetők válogatás nélkül szórták a részvényeket, ebből azonban a magyar piac a nemzeti ünnep miatt kimaradt. Az előjelek nem túl biztatóak... ...
Negyvenhárom csoportban 1256 illegális bevándorlóval - köztük 274 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szombaton - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
Az orosz kormány és a jegybank intézkedéseket készít elő, hogy a devizaeladások és a devizabeáramlás ösztönzésével erősítse a rubelt - jelentette be Dmitrij Medvegyev miniszterelnök. Medvegyev...
Valljuk be, hogy mindenki szeretne befolyásos és fenséges lenni, de csak keveseknek sikerül. Aztán persze vannak azok, akik beleszületnek a tutiba: simán csak azért, mert erős szülők gyermekei, ők maguk is azzá válnak. Ha ma még nem irigykedett kisgyerekekre, ezt a cikket szeretni fogja!
Újabb sikeres negyedévet zártak az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetség (Pénztárszövetség) nyugdíjpénztár tagjai: a második negyedév végén az összvagyon 1053 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 8,46, míg 2015-ben 4,36 százalékos növekedésnek felel meg. Az egyéni tagdíjbefizetések egy év alatt 9,64 százalékkal nőttek, ami egyértelmű jele a tagok önkéntes nyugdíjpénztárakba vetett…
Az OPEC olajkartell piaci részesedésre összpontosító stratégiája, Irán visszatérése az olajkitermelésbe, az amerikai dollár erősödése és a kínai növekedés lassulása miatti keresletcsökkenés mind-mind hazavágták a nyersolaj világpiaci árát, így most ismét a pénzügyi válság mélypontja körüli értékhez közelít.
Egy társaság csapatépítő tréningre, vadvízi evezésre vinné dolgozóit. Hogyan számolhatók el a költségek? Olvasói kérdésre Surányi Imréné adószakértő válaszolt.
Tőzsdéznek, a világ vezető cégeinél dolgoznak, nem is akárhogy. A pénzügyi világ már régen nem csak a nagyöregek játéka, a listán szereplők nagyon komoly üzleteket ütnek nyélbe nap, mint nap. Hat zseniális harminc alatti fiatal következik.
A fogyasztási cikkek értéke rendszerint csökken az évek múlásával, de ez attól is függ, hogy mennyire ügyelünk a megfelelő karbantartásukra. Nincs ez másként a használt autók esetében sem, hiszen manapság már azok is fogyasztási cikkeknek számítanak. Egy autó értékének csökkenése lassítható, feltéve, ha megfelelően karbantartjuk, és követünk bizonyos tanácsokat.
Leminősítés fenyegeti Finnországot a következő hónapokban, miután a szakszervezetek és a munkáltatók nem tudtak megegyezni a munkaerőpiaci reformokban - vélik közgazdászok. A finn export...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden tartja kamatdöntő ülését, emellett néhány nem piacmozgató hatású statisztikai adat is megjelenik a jövő héten.
Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege, és a kormány meg a Fidesz-frakció elkötelezett a további emelése mellett - mondta a Fidesz frakció szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A tervezett egyensúllyal szemben milliárdos aktívummal zárhat az idén a német költségvetés - írja berlini pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Der Spiegel. A konjunktúra és kedvező...
Aggódtál már amiatt, hogy mi történne, ha ellopnák a bankkártyádat vagy a személyidet? Nos, a félelmek reálisak, átható internetes kereséssel ma már bárki tud személyes adatokat vásárolni pillanatok alatt. Azt hitted, hogy legalább sokba kerül? Óriási tévedés.
Akár 15 ezer fontot (6,5 millió forintot) is elkérhetnek az embercsempészek a menekültektől, mire azok eljutnak Nagy-Britanniába - derítette ki a BBC. A médium pénteki helyszíni riportjában közölte, hogy az Észak-Franciaországban tevékenykedő, feltételezések szerint brit embercsempészek egyre agresszívabbak, és fegyverrel fenyegetik nemcsak az illegális bevándorlókat, hanem a helyieket is.
A nyugati tőzsdék pénteki zuhanása és a hatéves mélypontra bukó Brent olajár eleve "jó" alapot adott arra, hogy vasárnap a közel-keleti tőzsdéken is hatalmas esés alakuljon ki, de mindezt még az is...
Az idei év első negyedévében országszerte átlagosan 25 százalékkal emelkedtek az albérleti díjak - mondta Rutai Gábor, a Duna House munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
Két plenáris és 13 szekcióülés, összesen több mint 140 előadó, köztük a kormány két minisztere, négy államtitkára, a Magyar Nemzeti Bank két alelöke, három volt miniszter, hat magyarországi...