Jól sikerült első negyedévről számolt be a BMW a szerda reggel közzétett gyorsjelentésében. A társaság bevétel és működési eredmény soron is kellemes meglepetést okozott, és a BMW illetve MINI márka...
A KSH adatai alapján 2015 márciusában a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindez jócskán elmaradt a februárban mért 6,4%-os bővüléstől, ilyen alacsony növekedési ütemre november óta nem volt példa. Elemzők 6,2 százalékot vártak.
Az előzetes adatok szerint márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban még 6,4%-on állt az éves index, így adódik a kérdés:...
Egy felmérés szerint: a gazdasági válság ellenére, a menyasszonyok elszántabbak az esküvői költségvetés tekintetében, mint valaha. Mindössze 22%-uk mondja azt, hogy hajlandó lenne olcsóbb esküvőt szervezni, ha azt a gazdasági klíma úgy kívánná.
A tegnapi pesszimista hangulat után ma az európai részvényindexek kis mértékben tudnak csak emelkedni, a befektetők a görög adósságrendezés kérdése miatt aggódhatnak. A BUX-index emelkedik, ami...
Rendkívül bizonytalan a környezet, ami magában foglalja több lényeges devizaárfolyam nagyfokú ingadozását is - kezdte a Richter meglehetősen erős, első negyedéves eredményeinek értékelését a társaság...
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon a mintegy három órán át tartó egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd...
Jól sikerült első negyedévről számolt be a BMW a szerda reggel közzétett gyorsjelentésében. A társaság bevétel és működési eredmény soron is kellemes meglepetést okozott, és a BMW illetve MINI márka...
Elégedettek a magyar befektetési környezettel, a gazdaságpolitika fő irányvonallal, a munkaerő minőségével a svájci cégek, azonban egyes területeken korrekciókat tartanak szükségesnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara közgyűlésén.
Közel hatvan éve várja a vevőit az Elfenbein paplankészítő üzem. A ma már csak az egyedi igényeket kiszolgáló, kézműves termékkel a jelenlegi tulajdonos nagybátyja kezdett el foglalkozni, és tőle vette át az üzletet Szántó Tamás. A tulajdonostól pedig majd a fia, az IT szakemberből szintén paplankészítővé vált ifjabb Szántó Tamás. A folyton körbeszálló pihék között beszélgettünk múltról, jelenről,…
Változtatni kell a túlórák kifizetésének eljárásán, mert a munkaidőkeret rendelkezései miatt három-hat hónap alatt történik meg - hangzott el az egészségügyi ágazati egyeztetésen.
Az Eurostat legfrissebb uniós munkaerő-piaci felmérése szerint az alulfoglalkoztatott 9,8 millió ember 22,2 százalékos arányt jelent, amely az EU teljes foglalkoztatottságának 4,5 százalékát adja. Az alulfoglalkoztatott részmunkaidős alkalmazottak 67 százaléka volt nő - derül ki az Eurostat statisztikájából.
Kedden megjelent a reklámadó-törvény módosításáról szóló javaslat a kormány.hu weboldalon. A törvénymódosítással a kormány lezárná az Európai Bizottsággal folytatott jogvitát. 100 millió forint lesz a 0%-os reklámadóalap felső határa.
A legnagyobb magyarországi forint befektető, a Franklin Templeton vagyonkezelő csoport portfóliójának fokozatos, normál piaci körülmények között zajló leépítése kedvező Magyarország számára - mondta...
A francia energia- és gépipari konszern veszteséges pénzügyi évet zárt március végével egyszeri tételek miatt, például egy több mint 770 millió dolláros amerikai bírság hatására.
A legnagyobb magyarországi forint befektető, a Franklin Templeton vagyonkezelő csoport portfóliójának fokozatos, normál piaci körülmények között zajló leépítése kedvező Magyarország számára - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Márciusban 6,5 százalékkal, az első negyedévben 7,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Rendkívül bizonytalan a környezet, ami magában foglalja több lényeges devizaárfolyam nagyfokú ingadozását is - kezdte a Richter meglehetősen erős, első negyedéves eredményeinek értékelését a társaság...
Nagy Márton után Varga Mihály is megszólalt a tervezett bankadócsökkentésről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Elmondása alapján könnyen lehet, hogy a bankadó csökkentésének feltétele lesz a...
A legnagyobb magyarországi forint befektető, a Franklin Templeton vagyonkezelő csoport portfóliójának fokozatos, normál piaci körülmények között zajló leépítése kedvező Magyarország számára - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
A Richter Gedeon Nyrt. a jó első negyedéves eredmények ellenére nem változtatott a februárban előrejelzett 7-8 százalékos, euróban számolt, idei forgalomcsökkenési várakozásán.
Magyarország nem csak az adóügyi innovációk, a szélsőséges adómértékek, hanem a munkához kapcsolódó adóterhek miatt is régiós rekordernek számít - derült ki a Mazars felméréséből. Minden nettó 100 forint kifizetése 196 forintnyi bruttó jövedelmet feltételez - igaz, a régióban példátlan szintű családi adókedvezmény-rendszer ezt a versenyhátrányt okozó hatást jelentősen tompítja - ehhez viszont 3…
A parlament elé került az a jogszabály-módosító javaslat, melynek célja, hogy az egyértelműen beazonosítható ügyfélvagyonhoz hozzájussanak a tulajdonosok. A módosító javaslat ráadásul a felszámolási...
A tegnapi pesszimista hangulat után ma az európai részvényindexek kis mértékben tudnak csak emelkedni, a befektetők a görög adósságrendezés kérdése miatt aggódhatnak. A BUX-index emelkedik, ami...
A csütörtöki brit választásokon szinte biztosra vehető, hogy egyik nagy párt sem szerez többséget, így a kormányzáshoz koalíciós partnerekre lesz szükség. Szakértők szerint a gazdaság számára az...
Tegnap akkora pofont kaptak az európai és amerikai piacok, amilyet január óta nem láttunk. Ma Ázsiát is megszórták, az olajat viszont szakadatlanul veszik. A forint is elhagyta magát, ellenben a Richter a negyedévben méretes profitot termelt, dől a pénz. Meg is tépték ma rendesen.
Az illetékes államtitkár szerint meg kell változtatni azt a rendszert, amelyben az egészségügyi dolgozóknak akár fél évig is várniuk kell túlórapénzükre. Zombor Gábor erről az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában beszélt.
Európai munkahelyekre toboroz egészségügyi dolgozókat egy nemzetközi ügynökség május 9-án Budapesten. Rezidenseknek és ápolóknak 2200, szakorvosoknak 4000 eurótól induló fizetést kínálnak - írja a Napi Gazdaság.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Monsanto Hungária Kft. (Monsanto) vállalásait, amelyek teljesítésével a Monsanto összhangba hozza a vállalkozásoknak szóló kommunikációs és reklámtevékenységét a versenytörvény rendelkezéseivel. Így a GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.
Idénre mindössze 11,3 milliárd forintos pályázati keretre vállalhat kötelezettséget a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, de ebből is csak 7 milliárd forintot fordíthat a hazai...
1,82 milliárd eurós nettó eredményről számolt be a német Allianz biztosítócsoport az első negyedévben, mely 11%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A működési eredmény az...
A járműipar jelenlegi fejlődési iránya egyetlen gyártót sem kímél meg olyan jelentős beruházást igénylő fejlesztésektől, mint a nagy szilárdságú acélok megmunkálására alkalmas gépsorok üzembe...
Háromból egy kötelező biztosítást már online alkusznál kötnek az ügyfelek, és más biztosításoknál is rohamosan terjed az elektronikus felületek igénybe vétele. Az idők jeleit felismerve ma hatályba...
Mintegy 300 milliárd forint fejlesztési forrás használható fel az élelmiszeripar megújítására az elfogadásra váró Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégia alapján.
Többször hallani olyan híreket, hogy magánszemélyek felhő fiókjait feltörték, a felhőben tárolt adatait ellopták, közzé tették, stb. Mennyire vannak biztonságban a felhőben tárolt adataim?
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a közelmúltban közzétett európai uniós irányelv révén könnyebben és hatékonyabban érvényesíthetik kártérítési igényeiket a versenyjogi jogsértéseket elszenvedő vállalatok és fogyasztók. Ráadásul, valószínűleg az eljárások további elhúzódásától sem kell tartani.
Szakértő szerint bár a vasárnapi zárva tartás okozhat átmeneti kilengéseket a kiskereskedelmi forgalomban, ezt az elkölthető jövedelem érdemi növekedése teljesen ellensúlyozhatja.