Már nemcsak pozitív előjelek, hanem konkrét statisztikák is igazolják, hogy mozgásba lendült a hazai lakáspiac. Az elmúlt időszakban ráadásul fontos változások is életbe léptek a lakáshiteleknél, illetve a lakásvásárláshoz felhasználható állami támogatásoknál. Mindezt figyelembe véve sokakban merülhet fel, vajon meddig érdemes még várni a lakásvásárlással, hol, mi alapján kell meghozni ezt a…
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német konzervatív lap az Európai Unióba irányuló menekülthullám és a halálbüntetés ügye körüli vitával foglalkozott.
Rendőrségi és ügyészségi vizsgálat kezdeményezését javasolja a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének Gömöri Zsolt, a szervezet vezetője, amiért szerinte az MPB vezetőivel szemben többen egy "minden részletében megkonstruált, hazug lejárató kampányt folytatnak".
Hogyan, és milyen összegben kell könyvelni az online pénztárgép beszerzéséhez kapott 50 ezer forintos állami támogatást, a pénztárgép értékcsökkenését és az év végi elhatárolást? – kérdezte olvasónk. Szolnoki Béla könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.
Kiemelkedően teljesítettek eddig a hazai kötvényalapok. Tavaly például 9%-os éves hozam alatt nem is lehetett felkerülni a legjobb 15 hosszú kötvényalap listájára. Idén is jól mutatott a helyzet,...
A monetáris tanács kamatdöntő ülése lesz piaci szempontból a következő hét legfontosabb eseménye, de emellett a KSH is közöl néhány adatot, köztük az első negyedév beruházásainak alakulásáról.
Görögország megint a fizetésképtelenség rémével fenyeget. A görög belügyminiszter közölte, hogy nincs elég pénzük arra, hogy kifizessék a júniusi nyugdíjakat és béreket és törlesszék az IMF felé a 1...
Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én jár le – derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Novák Katalin államtitkár az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a cél egy rugalmasabb, többszereplős rendszer kialakítása, hogy ne csak a bölcsődékben, hanem magán-, családi-, vagy éppen munkahelyeken…
Az ázsiai indexek több éves csúcsokat döntöttek a reggeli kereskedésben, viszont az európai tőzsdék - az a néhány piac, ami nyitva van ma - inkább esésekkel indítottak. Megint a görög válság került a...
A svájci adóhatóság külföldi feltételezett adócsalók nevének nyilvánosságra hozatalát kezdte meg az interneten, miután Franciaország, Németország, Oroszország, India és "még fél tucat ország" folyamatosan adóhatósági kérelmekkel bombázza a hivatalt. Azt mondják, így legalább mindenki megtudja, ha nagyon érdeklődik iránta hazája adóhivatala.
Több mint 526 millió forintból korszerűsítik az Országos Sportegészségügyi Intézet, a Sportkórház Alkotás utcai épületeit. Az energetikai felújítás során egyebek között szigetelik egyes épületek homlokzatát, felújítják a nyílászárókat, illetve gépészeti korszerűsítés is történik.
A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az exit poll felmérés szerint.
A hétfői brit sajtó egybehangzó értesülései szerint az európai uniós társállamok Nagy-Britanniában élő állampolgárai nem vehetnek részt a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.
A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az Ipsos közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérés szerint. Már a prognózisok kiadása után többen győztesként gratuláltak neki, néhány nyilatkozó pedig az ország előtt álló kihívásokra is utalt.
A napokban tette közzé a legalább 2 fős, feldolgozóipari fókuszú cégek külpiaci megjelenését támogató pályázatát a kormány, igaz azt kapásból kizárják az indulók közül, akinek a pályázat benyújtása...
Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én jár le. A következő napokban érdemes lefoglalni a későbbi nyaralást, vagy kiruccanni a hétvégén, de nem is muszáj elutazni: étteremben, múzeumban is elkölthetjük a tavalyelőtt kapott pénzt.
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a vasárnap éjjel közétett előzetes hivatalos eredmények szerint, amelyet a szavazatok 97,1 százalékos feldolgozottsága után közöltek Madridban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált - mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Az INA horvát olajipari vállalat úgy döntött, eladja ingatlanjai jelentős részét, az értékesítéstől pedig 32 millió euró (több mint 10 milliárd forint) bevételt vár - értesült a horvát sajtó a...
Szocpol helyett jön a csok - már egy gyermek esetén is ad pár százezer forintot az állam, és nem csak új, hanem használt lakásra vagy ingatlan bővítésére is.
Az ázsiai indexek több éves csúcsokat döntöttek a reggeli kereskedésben, viszont az európai tőzsdék - az a néhány piac, ami nyitva van ma - komolyabb esésekkel indítottak. Megint a görög válság...
Autóbalesetben életét vesztette John Forbes Nash, a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas, akinek életéről Egy csodálatos elme címmel négyszeres Oscar-díjas film készült. A 86...
Lapinformáció szerint az INA horvát olajipari vállalat úgy döntött, eladja ingatlanjai jelentős részét, az értékesítéstől pedig 32 millió euró (több mint 10 milliárd forint) bevételt vár.
Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.
Az ázsiai indexek több éves csúcsokat döntöttek a reggeli kereskedésben, viszont az európai tőzsdék - az a néhány piac, ami nyitva van ma - komolyabb esésekkel indítottak. Megint a görög válság...
Engedélyt kapott az Európai Gyógyszerügynökségtől a Richter méhmióma elleni Esmya elnevezésű készítményének hosszú távon való alkalmazására, amely lehetővé teszi a műtét elkerülését, és a méhmióma okozta panaszok megszűnését - mondta el a gyógyszergyár kommunikációs vezetője.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jövő héten Ázsiába látogat, a háromnapos utazás során előbb Malajziába, majd Szingapúrba, végül pedig Mongóliába utazik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Akár az eddig hittnél is nagyobb mértékben ugorhat meg az árfolyamgátasok törlesztőrészlete a rögzítés lejártakor, 2-3 év múlva. A devizahiteles elszámolás óta ugyanis nem engedik el nekik a...
Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2013. évi befizetésekből, amelyek felhasználási határideje 2015. május 31-én jár le - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
Az idő telik, a dolgok változnak, a névjegykártyák hegemóniája a bemutatkozások során viszont megdönthetetlennek tűnik. Pedig annyi más, nagyszerű lehetőségünk van arra, hogy megmutassuk magunkat, és valóban fontos, erős kapcsolatot teremtsünk a partnereinkkel a találkozások során.
Egy év alatt 181 terroristacsoportot számoltak fel a hatóságok Kínában, az északnyugati Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - közölték a régió székhelyén, Urumcsiban a hétvégén.
Úgy tűnik, a kontinens kezd lassan kilábalni a 2008-as válságból. Az Afrikai Fejlesztési Bank előrejelzése szerint akár 5 százalékos is lehet az idei növekedés.
Ismét kapósak a magyarországi ingatlanok a külföldiek körében - mondta Ditróy Gergely ingatlanpiaci elemző, hozzátéve, hogy csak arról van adat, ha nem uniós állam polgára vásárol lakást, mivel ennek van bejelentési kötelezettsége. Az elemző szerint egy adott mikropiac árait akár befolyásolhatja is a külföldi vásárlók megjelenése.
Bár a pünkösdi hétvége nem hozott magával strandidőt, lassan beindul a szezon a Balatonnál. Évről évre rengetegen nyaralnak a magyar tengernél és egész biztos, hogy majdnem mindenkinek megvan a maga...
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint biztosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,15 százalékponttal 1,65 százalékra csökkenti alapkamatát keddi kamatdöntő ülésén.