Oroszország és Argentína átfogó stratégiai partnerségéről írt alá megállapodást csütörtökön az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin orosz és Cristina Kirchner argentin államfő.
Több eredménysoron is a vártnál jobb számokat tett közzé a Starbucks, az árbevétel és eredmény is jelentős mértékben nőtt az egy évvel ezelőtti. A legnagyobb árbevétel növekedést a cég az ázsiai és...
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
Összehangolt fejlesztéseket, Budapest teljes közlekedési rendszerének egyensúlyban tartását, a hatékonyság növelését és új közösségi közlekedési járművek forgalomba állítását ígéri Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója.
A Népszabadság értesülései szerint öt hónap alatt megbukott a Tarlós István által megálmodott Városigazgatóság Zrt. A mamutcég eddigi működésének felülvizsgálata során ugyanis arra jutott a...
Áprilisban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, és ezzel elérte januári szintjét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az...
A 2016-os költségvetés és a bevándorlás is szóba került a Kossuth Rádiónak adott miniszterelnöki interjúban. Mindenki léphet egyet előre – így jellemezte a 2016-os költségvetés tervezetét.
"Gyere haza fiatal!" – ilyen kedvesen invitáló programmal csábítaná haza a kormány a külföldön dolgozó magyar fiatalokat. A reakciók alapján a program egyelőre nem győzte meg őket - írja a Propeller.
Az E.ON új üzleti stratégiájának következő lépéseként az E.ON Energiaszolgáltató Kft. visszaadja a lakossági egyetemes gázszolgáltatási engedélyét - közölte közleményben a vállalat. Április 24-én...
A Mercedes lett a legvonzóbb munkaadó és így a Randstad Award nyertese. Az autóipar mellett a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyar munkavállalók a reprezentatív, független kutatás szerint.
A várt növekedés helyett csökkentek és a gazdasági teljesítmény növekedési ütemének lassulására utalnak az euróövezet áprilisi előzetes BMI mutatói - közölte csütörtökön a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Átlagosan 1500 forint marad az adózók zsebében az szja-csökkentésnek köszönhetően - az egyes szektorokban azonban nagy lesz a szórás. Örülhetnek azok, akik multinak dolgoznak és sokat keresnek. Érthető, miért nem a társasági adó kulcsát emelték meg.
Orosz tervezők arra készülnek, hogy új életet leheljenek a rendszerváltozás előtt Magyarországon is forgalmazott Zaporozsec gépkocsimárkába - írta az orosz sajtó csütörtökön.
A Népszabadság értesülései szerint öt hónap alatt megbukott a Tarlós István által megálmodott Városigazgatóság Zrt. A mamutcég eddigi működésének felülvizsgálata során ugyanis arra jutott a...
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
A Magyar Bankszövetség ma tartotta 26. éves, rendes közgyűlését. A bankszövetség tagbankjainak vezetői egyhangúlag jóváhagyták a szövetség beszámolóját a 2014. évi tevékenységről, a gazdálkodásról,...
Kevesebb mint 1 hét van hátra az elszámolási értesítők postára adási határidejéből, de még 1,1 millió levél nem jutott el a postákra. A Magyar Posta megerősített kapacitást ígér, amire nagy szükség is lesz: ami a postásokra és az ügyfelekre vár, az nem lesz egyszerű feladat. Számításaink szerint 18 ezer órányi többletmunka szakad a kézbesítők nyakába...
Mintegy negyedmillió ember jelezte már igényét a Liberland nevű önálló terület állampolgársága iránt, amelyet Vít Jedlicka cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén - közölte a prágai sajtó.
A találmányok, innovációk és kiemelkedő kulturális teljesítményeknek az ország gazdasági sikerességében betöltött szerepét hangsúlyozták a résztvevők a szellemi tulajdon világnapja és a magyar szabadalmi rendszer létrejöttének 120. évfordulója alkalmából a Parlamentben tartott rendezvényen csütörtökön. Az eseményen átadták a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézményeknek a…
Az elmúlt időszak eseményei rámutattak, mennyire fontos megbízható szolgáltatót választani megtakarításaink kezeléséhez. A tőzsdei és nem tőzsdei befektetésekről Barlai Róbertet, az OTP Bank regionális Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját kérdeztük. (x)
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
A társaság közgyűlése új cégvezetőt választott az eddigi igazgatósági elnök – Dr. Felső Gábor – személyében. A szakember legfontosabb feladata a cégcsoport szintű működés támogatása mellett a 4iG nemzetközi pozícióinak fejlesztése és a K+F tevékenység további erősítése. A kinevezés határozatlan időre szól.
Általában a raktározást és így a logisztikai ingatlanpiacot nagyon távolinak érzi magától az ember. Pedig garázs vagy raktárszoba bérléssel könnyen szereplőjévé válik az átlagember is a logisztikai...
Hamarosan megkapják egyenlegközlő igazolásukat postán azok a Quaestor-törvény hatálya alá tartozó ügyfelek, akik a Quaestor Értékpapír Zrt-vel kötöttek szerződést.
A bankokba befektetett tőke megtérülése alatta van a tőke költségének, a szektort sújtó extra terhek már a fenntartható növekedést korlátozzák, s várhatóan lassú fejlődés jellemzi majd az elkövetkező időszakot is Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását, miután több végrehajtás indult a cég ellen és hitelezői igények is érkeztek - értesült a Magyar Nemzet. Kiderült az is,...
A Buda-Cash Brókerház Zrt. honlapján megjelent közlemény szerint több ezres nagyságrendű hitelezői igény érkezett be a felszámolóhoz. Bár letelt a hitelezői igények benyújtására nyitva álló határidő,...
Az ukrán belügyi hatóságok lelepleztek egy illegális szénkereskedelemmel foglalkozó, a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat támogató bűnszövetkezetet, amelyet Anatolij Bliznyuk, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics exelnök által kinevezett volt donyecki kormányzó fia irányított - közölte csütörtökön Arszen Avakov belügyminiszter.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően valóban nem történt túl sok előrelépés a görög tárgyalások ügyében a mai Eurócsoport találkozón Rigában. Amiben mindenki egyetért, hogy fel kell gyorsítani a...
Péntek délután lassú, de folyamatos gyengülés követően egyhavi mélypontjára került a forint az euró ellenében. Ez napon belül nagyjából egyszázalékos leértékelődést jelent, ami a többi vezető...
Letelik ma is egy határidő, és ma sem bólintanak rá a mentőcsomag folytatására, miután a görögök nem adták be a megfelelő reformtervet. Mit jelent ez pontosan?
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
Nem üzemel az Agulhas-Solar Kft. (A. Solar), a szolnoki napelemgyár tavaly november óta nem fizeti közüzemi és bérleti számláit sem - közölte az üzemnek helyet adó AC-DC Logisztikai Park Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója pénteken.
Az amerikai szenátus csütörtökön megerősítette Loretta Lynch szövetségi ügyész kinevezését az igazságügyi minisztérium élére; ezzel a tárcát első ízben fogja afroamerikai nő irányítani.
Az E.ON új üzleti stratégiájának következő lépéseként az E.ON Energiaszolgáltató Kft. visszaadja a lakossági egyetemes gázszolgáltatási engedélyét - közölte közleményben a vállalat. Április 24-én...
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
Idehaza már évtizedek óta a Ford a legnépszerűbb kishaszongépjármű márka, az idei évben azonban európai szinten is vezeti az eladásokat a Ford: 2015 első negyedévében ez a márka adta el a legtöbb...
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Márciusban 462 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, több mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban - közölte az NFSZ honlapján pénteken.
Az unió megháromszorozza azt a pénzt, amelyet eddig a lélekvesztőkön Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren Európába tartó, bajba került illegális migránsok mentésére fordított - döntöttek a menekültügy témájában tartott csütörtöki brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó résztvevői.