2015. április 16. csütörtök

ápr. 16
7:28
Átalakítás: 15 százalékkal kevesebb megszerezhető szakképesítés (HR Portál)
A tervek szerint 10-15 százalékkal csökkenhet a megszerezhető felsőoktatási szakképesítések száma a 2016-os felvételi eljárástól kezdődően - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek. A kormánydöntés májusban várható, az idei felvételizőket nem érintik a változások.
ápr. 16
7:30
Tennivalók a felvételi eljárásban (HR Portál)
Idén összesen 105 616-an jelentkeztek az ősszel induló felsőoktatási képzésekre, azonban a felvételi eljárás során nem árt néhány dátumot és tennivalót észben tartani, írja az edupress.
ápr. 16
7:39
Autóhitele van? Erre készül a jegybank (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint forintosítani kellene a devizaalapú autóhiteleket is.
ápr. 16
7:45
Az agrárbefektetések élénkítéséről tárgyalt Szkopjéban Budai Gyula (ProfitLine)
A magyar agrárbefektetések élénkítésének lehetőségeiről tárgyalt Budai Gyula macedón minisztériumi és gazdasági vezetőkkel szerdán Szkopjéban.
ápr. 16
7:47
Több mint négyezer nyertes között oszlik meg a romániai nyugtalottó nyereményalapja (ProfitLine)
Több mint négyezer nyertes pénztárblokk között oszlik meg az újonnan indult romániai nyugtalottó első havi egymillió lejes (mintegy 68 millió forintos) nyereményalapja - derült ki a román hatóság szerdán közzétett országos összesítéséből.
ápr. 16
7:57
Módosítják a közbeszerzés szabályait (Infostart)
Az uniós normáknak megfelelően módosítják a közbeszerzés szabályait, az erről szóló törvénytervezetet a kormany.hu honlapon tette közzé véleményezésre a Miniszterelnökség. A véleményeket április 30-ig várják.
ápr. 16
7:57
Borús a hangulat: így érzi magát Amerika (Privátbankár)
A korábbinál kissé borúsabb képet fest az amerikai gazdaságról a Fed gazdasági helyzetjelentése, a Bézs Könyv.
ápr. 16
8:03
Vád a Google ellen (Adózóna)
Piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt indított hivatalos eljárást szerdán a Google ellen az Európai Bizottság, mert a cég megítélése szerint az általános keresőoldalakon módszeresen a saját ár-összehasonlító alkalmazását részesíti előnyben a piaci versenytársakkal szemben. Az amerikai szoftvercég az Android mobil operációs rendszerrel összefüggésben is trösztellenes vizsgálatnak néz elébe –…
ápr. 16
8:15
Uniós pénzből biztos nem épül tovább az M4-es autópálya (Privátbankár)
A kormány azt mondja, meg kell szüntetni a támogatási szerződést.
ápr. 16
8:17
Már nem kapkodnak azért a külföldiek, hogy letelepedhessenek nálunk (Privátbankár)
Csökkent a kereslet a letelepedési kötvény iránt, jóval kevesebb bevétel is folyt így be a költségvetésbe.
ápr. 16
8:18
Aranyáremelkedést várnak a fedezeti alapok (ProfitLine)
A nagy spekulánsok, köztük elsősorban a fedezeti alapok két hete folyamatosan határidős aranyvételi pozíciókat nyitnak, ami egyértelmű jele annak, hogy nagy áremelkedésre számítanak. Pedig a sárga nemesfém egyelőre küzd azzal, hogy az 1200 dolláros unciánkénti szint közelében maradjon.
ápr. 16
8:24
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel! (Portfolio)
A várakozásoknál jobb számokat tesznek közzé az amerikai vállalatok, az emelkedő olajár pedig az energiacégek árfolyamait húzza felfelé, erre figyelnek most a befektetők. Egészen jól alakul a...
ápr. 16
8:24
Egyre több a kullancs, a szúnyog, így több a fertőzött is (Pénzcentrum)
Hasznos lehet a kullancsteszt....
ápr. 16
8:26
Van Gogh és Picasso - A tavaszi aukciók sztárjai (Portfolio)
Az idei tavasz legnagyobb aukcióin a világ mindkét vezető aukciósháza arra készül, hogy rekordárakat érjen el világhíres műalkotásokkal, írja legfrissebb szakcikkében a műtárgy.com a Guardian nyomán....
ápr. 16
8:30
Minimum munkaerő-kölcsönzési díj jöhet? (HR Portál)
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint ezzel meg lehetne akadályozni a kibújást a minimálbér-fizetési kötelezettség alól.
ápr. 16
8:33
Megszólalt a jegybank: az autóhiteleket is forintosíthatják (Privátbankár)
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy az autóhiteleket és a személyi kölcsönöket is forintosítani kellene. Összesen 500 milliárdos hitelállományról van szó. Az igazgató a brókerbotrányról is beszélt, kiszámolták, mennyibe kerül a kártalanítás.
ápr. 16
8:42
Megszünteti a kormány az M4-es autópálya támogatási szerződését (Portfolio)
A tegnap délutáni sajtótájékoztatón elhangzottakkal összhangban tegnap este meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormány 1213/2015. (IV. 15.) határozata, amely szerint uniós finanszírozás hiányában le...
ápr. 16
8:42
Egyre kevesebb a munkaügyi per Magyarországon (Pénzcentrum)
2014-ben 3800 munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárás volt....
ápr. 16
8:44
2018-ig elkezdődhet az M9 építése (Portfolio)
A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - írja a Zalai Hírlap. Az M9-es autópálya nyomvonalának építése 2018-ig elindulhat Zalaegerszeg és...
ápr. 16
8:48
MNB: évi 20 milliárdba kerülhetnek a brókerbotrányok a pénzügyi szektornak (Infostart)
A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasz hetilappal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.
ápr. 16
8:51
IMF, Világbank, G20: ma rájuk figyelnek a befektetők (Privátbankár)
Vegyes nyitásra számítanak elemzők a főbb európai tőzsdéken. Fontosabb makroadat kevés lesz, esemény annál inkább.
ápr. 16
8:51
Módosítja a kormány a közbeszerzés szabályait (ProfitLine)
Az uniós normáknak megfelelően módosítják a közbeszerzés szabályait, az erről szóló törvénytervezetet a kormany.hu honlapon tette közzé véleményezésre a Miniszterelnökség. A véleményeket április 30-ig várják.
ápr. 16
8:53
Lázár János bejelentette, hol építenek új autópályát (Privátbankár)
A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.
ápr. 16
8:53
A pénzügyi rendszernek évi 20 milliárdba kerülhetnek a brókerbotrányok 6-8 évig (ProfitLine)
A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasz hetilappal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.
ápr. 16
9:00
Újra 300 alá bukott a forint (Portfolio)
Csütörtökön visszabukott 300 alá az euróárfolyamunk, tehát a tegnapi forintgyengülés egyelőre nem látszik folytatódni. Tegnap határozottan gyengült a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz...
ápr. 16
9:02
Mélyebbre ástunk a Hungáriánál! - Elképesztő, de 25 ezer károsult lehet (Portfolio)
Alig lehet hallani valamit a brókerbotrányokban szintén érintett Hungária Értékpapírról, annak ellenére, hogy az első letartóztatások nem is a Buda-Cashnél, hanem itt történtek. Eddig csupán egy 300...
ápr. 16
9:04
Mérsékelt emelkedéssel nyithat Európa (Portfolio)
Rengeteg vállalati hír érkezett a napokban, ami formálhatja a részvénypiacokat. Nyitás előtt a határidős európai részvényindexek kis mértékben emelkednek. A hazai tőzsdét érintő fontos hír a MOL-ra...
ápr. 16
9:06
Lázár: Zalaegerszegnél kezdik az M9-es építését (Infostart)
A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.
ápr. 16
9:18
Mélyebbre ástunk a Hungáriánál! - Elképesztő, 25 ezer károsult lehet (Portfolio)
Alig lehet hallani valamit a brókerbotrányokban szintén érintett Hungária Értékpapírról, annak ellenére, hogy az első letartóztatások nem is a Buda-Cashnél, hanem itt történtek. Eddig csupán egy 300...
ápr. 16
9:18
Letelepedési kötvény: az év második felében indulhat a roham (Pénzcentrum)
Lényegesen kisebb összeg folyt be az államkasszába márciusban....
ápr. 16
9:20
Céláremelésre veszik a MOL-t (Portfolio)
Rengeteg vállalati hír érkezett a napokban, ami formálhatja a részvénypiacokat. Az európai részvényindexek egyelőre nem mutatnak jelentős elmozdulást, itthon viszont emelkedik a MOL árfolyama, miután...
ápr. 16
9:22
Májustól jöhet a 30 milliós kártalanítási limit (Portfolio)
Összesen százmilliárdos terhet ró a pénzügyi szektorra a brókerbotrányok kárrendezése - mondta Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Heti Válasznak. Az interjú fontosabb...
ápr. 16
9:24
Bejelentés az Eximbanktól: 14 bankkal írtak alá új szerződést (Portfolio)
Az Eximbank 2013 második felében bevezetett rövid lejáratú, két éven belüli futamidejű, fix kamatozású export előfinanszírozó hiteltermék idén új lehetőséggel bővült, és már 14 hazai hitelintézeti...
ápr. 16
9:24
Mario Draghi-t alaposan meglepte a konfettis csaj (ProfitLine)
Draghi éppen bejelentette az aktuális kamatdöntés eredményét (maradt az EKB irányadó rátája és a betéti ráta is), amikor egy hölgy az asztalra pattant és konfettibombát szórt a jegybankárra. Draghi eléggé megijedt, a képeken is látszik. No de ez legyen Európa legnagyobb gondja!
ápr. 16
9:26
Ezért függesztette fel Brüsszel a fejlesztési pénzeinket (Portfolio)
Egy megszerzett brüsszeli vizsgálati anyag szerint nem valamilyen technikai hiba miatt függesztette az Európai Bizottság a minap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program három fejlesztési irányában a...
ápr. 16
9:26
Megugrott a forgalomba helyezett autók száma az EU-ban (ProfitLine)
Márciusban több mint tíz százalékkal, egy éve a legnagyobb mértékben nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte csütörtökön az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.
ápr. 16
9:27
A kínai csodabusz tíz másodperc alatt feltölt (Privátbankár)
Tíz másodperc alatt tölti fel telepeit egy kínai elektromos autóbusz, eddig 1200-at rendeltek belőle.
ápr. 16
9:36
Drasztikusan csökkent a munkaügyi perek száma (HR Portál)
Az új Mt. szabályai néhány kivételtől eltekintve 2012. július 1. napjával léptek hatályba, és alapvetően rajzolták át a munkavállalók és a munkáltatók jogait és kötelezettségeit, valamint kockázat átcsoportosítást is végrehajtottak a felek között. A paradigmaváltás azonban a munkaviszony megszüntetésének a szabályozásában is érvényre jut. Nem csak gyengíti a munkáltatói felmondás törvényi…
ápr. 16
9:36
Újra 300 fölött az euró! (Portfolio)
Csütörtökön újra 300 fölé került az euróárfolyamunk, tehát a tegnapi forintgyengülés immár folytatódni látszik. Általános nyomás egyébként nem látszik a feltörekvő piaci devizákon (néhány kivételtől...
ápr. 16
9:36
Ezek a bankok csökkenthetik a dolgozóik számát idén (Pénzcentrum)
Rohamosan csökken a munkavállalók száma....
ápr. 16
9:38
A medencében és az irodában is tudni kell, hogy vannak a csapattársaim (HR Portál)
Kiss Gergely a sikeres élsport mellett már fiatal kora óta foglalkozik más tevékenységekkel is. Jelenleg két vállalkozás vezetésében és fejlesztésében érdekelt: társtulajdonosa az AquaPio ásványvíz palackozó mikrovállalatnak és a DunaEvents rendezvényszervező cégnek. A vállalkozásokon kívül sokat tesz a vízilabda népszerűsítéséért, sportegyesületet alapított két vízilabdatársával, Nagy Viktorral…
ápr. 16
9:40
A legkorruptabb lobbifolyamatok Magyarországon (HR Portál)
19 államot vizsgált a Transparency International, amelyek közül Magyarországon és Cipruson a legkorruptabb a lobbizás. A szervezet szerint már 2010 előtt intézményesült korrupció az Orbán-kormány alatt központosítottabbá és rendszerszerűvé vált, írja a Világgazdaság.
ápr. 16
9:45
Sufnituning úszómű és hamis számla - lecsapott a NAV (Privátbankár)
A NAV pénzügyi nyomozói egy Békés megyei homokbánya területén foglalták le azt a felújított, lefestett hidromechanizációs úszóművet, amellyel 52 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A kár megtérülésére lefoglalták a cég és az érintettek 120 millió forintos vagyonát.
ápr. 16
9:47
Nagy a csend Ukrajnában: csak nem kitört a béke? (Privátbankár)
Hetek óta alig hallani híreket az ukrán háborúról: a minszki tűzszünet nagyjából működik, csak szórványos lövöldözés zavarja meg néha. Úgy tűnik, sikerült lecsendesíteni a konfliktust, a nagy hadműveletek leálltak, a demarkációs vonalnak határ jellege lett, létrejött valamiféle status quo. Tartós lesz-e a béke, és lehet-e politikai megoldás?
ápr. 16
9:54
Megint bezárják a Déli pályaudvar egy részét (Portfolio)
Fontos, a menetrendszerű vonatközlekedést jelentősen javító felújításokra kerül sor a Déli pályaudvar bevezető vasúti vágányain. A munkák ideje alatt, illetve más vágányzári munkák miatt - április...
ápr. 16
9:56
Banki informatika: elhúz mellettünk a világ? (Portfolio)
Bár a magyar bankok mindennapjait manapság a piaci átrendeződés, a költségcsökkentési kényszer és a törvényi akadályok határozzák meg elsősorban, vannak költségkímélő beruházások is, amelyeket nem...
ápr. 16
9:57
Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa? (ProfitLine)
A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos. Franciaország törvényhozói azt fontolgatják, hogy rákényszerítenék a keresőóriás dolgozóit legtitkosabb kincsük felfedésére – a Google kereső algoritmusára.
ápr. 16
10:03
Amerikából mozgathatják a magyar börzét (Privátbankár)
Közepes forgalom mellett óvatos emelkedésre számítanak ma a Budapesti Értéktőzsdén.
ápr. 16
10:05
Hatezer magyar új autóval furikázik - belendült Európa (Privátbankár)
Márciusban tíz százalékkal nőtt a forgalomba helyezett autók száma az unióban, Magyarországon is javult a helyzet.
ápr. 16
10:12
Veszik a magyar papírokat (Portfolio)
Rengeteg vállalati hír érkezett a napokban, ami formálhatja a részvénypiacokat. Az európai részvényindexek kivétel nélkül esnek, itthon viszont jó a hangulat, a befektetők főleg az OTP-t és a...

Keresés