Még mindig rengetegen feledkeznek meg arról, hogy adójuk 1 százalékát felajánlják egy civil szervezetnek - sok esetben pedig a túlélés záloga egy jó célért harcoló társaságnak a néhány tollvonással elintézhető nyilatkozat. Ha megtehetjük, legalább 1 százalékban döntsünk mi arról, mi legyen az adóforintjainkkal - az állam azért néha elég csúnyán mellényúl...
Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Pozsonyban, ahol a szlovák főváros felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából tett egynapos hivatalos látogatást.
Sokan kérdezik, vajon mekkora összeg jár vissza azoknak, akiknek már korábban lezárult a devizahitelük. Az ő esetükben a jogalap nélküli gazdagodás szabályait kell alkalmazni a törvény szerint, ami...
Csökkenthette az egykori moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének értékét az, hogy az orosz állam engedélye nélkül nem volt eladható - mondta a büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszéken meghallgatott szakértő, aki azonban ezt a körülményt eddig nem vette figyelembe.
Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: megtudjuk, tovább estek-e a fogyasztói árak és hogy hogyan teljesít a magyar ipar. Ráadásul szinte minden egyetlen napra esik: szerdán lerághatjuk a körmünket, annyi lesz az izgalom.
Lassan minden tőzsdei cégnek megismerjük az osztalékjavaslatát - van néhány papír, ami kevesebbet fizet, van, aki többet, mint tavaly. Norbi már az első tőzsdei évében fizet.
A Szolnoki Főiskola négy szakot hirdetett meg új, gyakorlatorientált formában: a jelentkezők a műszaki menedzser, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, a pénzügy és számvitel, valamint a turizmus-vendéglátás szakon választhatják a duális képzést 2015 szeptemberétől - közölte a felsőoktatási intézmény rektora az MTI-vel.
A 2007-2013-as Európai Uniós költségvetési időszak nem tudta elhozni az egységesülő gazdaságú kontinenst. A felzárkóztatási fejlesztések nem az integráció és közeledés irányába hatottak. A támogatási...
Az idei első negyedévben 5 százalékkal, átlagosan 21 700 forintra esett az újonnan kötött lakásbiztosítások éves díja - közölte a netrisk.hu online alkusz cég, a saját adataira hivatkozva, az MTI-vel.
Az UniCredit bank a pénzügyi elszámolás eredményeként több mint 26 milliárd forintot számolt el ügyfelei javára március 29-ig - közölte a bank az MTI érdeklődésére.
Mintegy 37 százalékkal, 633 millió forintra növelte export árbevételét tavaly az elsősorban poralapú élelmiszertermékeket gyártó rábapatonai Tutti Élelmiszeripari Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
A Fidesz frakcióvezetőjének gondolatát továbbgondolva vajon "fedezetlen", eképp felesleges beruházásnak kell-e tekintenünk a Nemzeti Stadionépítési Programot, amelyre csak tavaly és idén 180 milliárd forintot fordít a költségvetés?
A Fidesz frakcióvezetőjének gondolatát továbbgondolva vajon "fedezetlen", eképp felesleges beruházásnak kell-e tekintenünk a Nemzeti Stadionépítési Programot, amelyre csak tavaly és idén 180 milliárd forintot fordít a költségvetés?
Mikor minősíthető üzletpolitikai célból adott adómentes juttatásnak, ha a kereskedő ajándékot ad a vevőinek, ha bemutatják a szakmai újságban megjelent hirdetést? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek közt inflációs, valamint ipari termelési adat. Egy kivételével az összes jövő héten esedékes adatközlés a szerdai napra esik.
Budapest Alapkezelő "Március a pöttyökről szólt. Egészen pontosan 17 apró kis pöttyről. Ezek szimbolizálják a FED Nyíltpiaci Bizottsági (FOMC) tagjainak arra vonatkozó véleményét, hogy az...
Pioneer Alapkezelő "Az elmúlt hónap jórészt várakozásainknak megfelelően alakult, ugyanis a régiónk és különösen a magyar részvénypiac kiemelkedően teljesített. A nyereség egy részét zsebre...
Raiffeisen Alapkezelő "Az amerikai jegybank, a FED márciusi ülésén nem módosított az irányadó piaci kamatlábon. A jövőre vonatkozó kommentjéből ugyanakkor - az elemzői várakozásokkal összhangban -...
MKB Alapkezelő "Március egyértelműen az EKB nagyon várt államkötvény-vásárlási programjának megkezdéséről szólt. Alapvetően ennek a befektetési témának a "leágazásait" lehetett a piaci...
K&H Alapkezelő "Márciusban megtört a tőzsdei rally, a fejlett piaci indexek most egy hullámvasúthoz hasonló pályán mozogtak. A havi teljesítmény ennek megfelelően negatív lett, egyedül az európai...
Equilor Alapkezelő "Továbbra sem lankad az Európában befektetni vágyók kedve, így az év március hónapjában új csúcsra tudott emelkedni a német DAX index. Természetesen a jó hangulatnak, és nem...
Erste Alapkezelő "Annak ellenére, hogy az olajárak csökkenése elvileg segít a gazdaság élénkítésében, az idei évre vonatkozó globális növekedési előrejelzések eddig nagyrészt továbbra is lefelé...
CIB Alapkezelő "A FED március 17-18-i nyíltpiaci bizottságának 2 napos ülésével kapcsolatos várakozások határozták meg a hónap első felének tőkepiaci mozgásait. Az általános piaci konszenzus...
Április végéig tartó, a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok betartására fókuszáló ellenőrzéssorozatot tartanak a megyei kormányhivatalok munkaügyi szakigazgatási szervei a nagyobb – főként termelő – cégek körében. A munkaerő-kölcsönzési tevékenységre januártól alkalmazott fordított áfa bevezetését követően a jelenlegi ellenőrzések többek között az új rendelkezés kijátszására vonatkozó…
Irán több tízmillió dollárt adományozott a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet katonai szárnyának az izraeli hadsereg által a tavaly nyári háború idején lerombolt alagúthálózat újjáépítésére - írta a The Sunday Telegraph.
A tőzsdei társaságok közül az Elmű és az Émász idei éves közgyűlése már lezajlott, a többség azonban áprilisban tartja a 2014-es évet lezáró és az eredmény felhasználásáról is határozó közgyűlését. A legtöbb társaság már közzétette osztalékjavaslatát is.
A Bankmonitor.hu március 26. és március 29. között 1100 fő megkérdezésével felmérést végzett a magyar brókerbotrány hatásairól. A legfontosabb megállapítások közé tartozik, hogy a válaszadók 20 százaléka aggódik a bankjának, illetve brókercégének esetleges csődje miatt.
Ha figyeljük a vezető külföldi indexeket minden bizonnyal észleltük, hogy a svájci jegybanki lépés óta (2015. január 15.) a német DAX30 index 2400 pontot emelkedett. Ebben hatalmas szerepe volt az Európai Központi Banknak (EKB) aki idén január 22-én bejelentette, amit a piac már nagyon régóta várt, a mennyiségi lazítást. Ennek mindösszesen annyi a lényege, hogy a központi bank állampapírokat…
Nemcsak nemzetközi színtéren hozott izgalmakat a március. Bár itthon a múlt hónapban a brókerpiaci események kötöttétek le a figyelmet, azért van még miről megemlékezni: az MNB újraindította a...
Öregségi nyugdíjra jogosultsága előtt három és fél évvel mondana fel a munkáltató dolgozójának. A védett korra vonatkozó törvény alapján van-e esély egy munkaügyi peres eljárás megnyerésére? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.
A legbefolyásosabb nőket rangsorolja áprilisi számában a Forbes magazin négy különböző kategóriában. Az üzleti szférában az OTP volt marketing és értékesítési ügyvezető igazgatója, Balogh Gabriella lett az első, aki jelenleg Spéder Zoltán médiabirodalmának meghatározó vezetője.
A pusztító járványok megelőzésének hatásos eszköze a védőoltás. Az újszülött kortól kezdve meghatározott rendben és időpontban beadott vakcinák támogatják a gyermek egészséges fejlődését. Az elsők...
Az alternatív energia termeléssel foglalkozó Alteo csoport árbevétele 4,7 százalékkal, kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyeresége (EBITDA) 8,1 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest az éves beszámoló szerint, amit a 2013-hoz képest enyhébb tél és kevésbé szeles tavalyi időjárás hatásainak tulajdonít a cég vezetése.
A februári elemzői várakozásokra rácáfolva tovább esett a cukor ára a világpiacon amiatt, hogy a legnagyobb előállítónak számító Brazíliában az utóbbi hetekben heves esőzések voltak, melyek hatására több cukornád teremhet - mondta Juhász Gergely, a nemesfém-forgalmazással és árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A februári elemzői várakozásokra rácáfolva tovább esett a cukor ára a világpiacon amiatt, hogy a legnagyobb előállítónak számító Brazíliában az utóbbi hetekben heves esőzések voltak, melyek hatására több cukornád teremhet.
Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter vasárnap Washingtonban megerősítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, Christine Lagarde-nak, hogy Athén ki tudja fizetni áprilisi...
Enyhén javult az ügyfélkiszolgálás színvonala Magyarországon a ClientFirst Consulting Kft. próbavásárlásos vizsgálata szerint - tájékoztatta a cég az MTI-t.